Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kölnei Lívia: Torna és gyógytorna a 19. századi Magyarországon
140 Comm. de //ist. Artis Med. 206- 209 (2009) tornacsarnok november 5-én, csütörtökön megfog nyittatni, s hogy ott férfiak, s 18 éven felül levő ifjak, 5 forint beiratási s 50 korona havidíjért hetenként háromszor tornászhatnak az esteli órákban. " 3: > 1863. november 5-én, új tornatermük megnyitásának napján 107 tag iratkozott be, a hét végére 150-nél többen lettek, néhány hónap alatt 325-re növekedett a taglétszám. Ügyvédek, hivatalnokok, kereskedők, mesteremberek, kéményseprők - minden pesti társadalmi réteg képviseltette magát. Különösen sokat jelentett a tomatársaság számára Batizfalvy Sámuel ortopéd orvos és Széchényi Ödön gróf (1839-1922) támogatása. Mivel Clair szaktudása nem volt elegendő egy ilyen új szellemiségű tornaiskola vezetéséhez, a társaságnak azok a vezetői vették át a tanítók szerepét, akik jártasak voltak a modern testedzés gyakorlatában, és - nem utolsó sorban - magyarul is tudtak: Bakody Tivadar és Szontagh Ábrahám homeopata orvosok. 1864-re sikerült szakképzett tornatanárt hívniuk Németországból, Robert Seidemannt, akinek a német szakszavait Bakody fordította magyarra. Az iskola nem csupán a „svédtornát", hanem a német torna (elsősorban Spiess) gyakorlatait is alkalmazta, vagyis megpróbáltak lépést tartani a legmodernebb torna-irányzatokkal. Ez az eklektikusság azt eredményezte, hogy a külföldi irányzatokból a számukra legalkalmasabb gyakorlatsorokat vették át. Ma már nem is gondolunk arra, hogy a 19. század derekán és második felében még milyen nagy problémát jelentett az ébredező nemzeti mozgalmak számára a magyar nyelv megrekedt fejlődése. A modern technika és tudomány szakkifejezéseire nem álltak rendelkezésre magyar szavak, így a modem testedzés számára sem találtak szabatos magyar kifejezéseket. Még a „torna", „tornász" szó sem létezett akkor - ezeket a német „turnen" szó nyomán Opitzki János hírlapíró alkotta s használta először a Vasárnapi Újság-ban 3 6. Szontagh Ábrahám vállalta magára a torna-szakszavak megalkotásának feladatát. Az új kifejezéseket fellilbíráltatta írókkal, tanárokkal - később ennek a munkának az eredményeképp jelent meg tanítványának, Mcüolay Eleknek (1836-1883) a „Tornazsebkönyve" 1869-ben. Az Ötpacsirta utcai fedett tornacsarnok mellett szabadtéri tornaudvart is kialakítottak, amelyet homokkal töltöttek fel, és tornaszerekkel, állványokkal rendeztek be. 1865 elején a gyermekek tornáztatása is beindult. A téli hónapokban összesen kilenc-tíz csapat tornázott hetenként háromszor. A lelkes tornászok más sportokat is szívesen űztek, így a korban oly divatos vívást, valamint a korcsolyázást, amelyhez kiváló lehetőséget biztosított a befagyott városligeti tó, illetve az I 863-64. évi kemény télen vastag jégpáncéllal fedett Duna. Az új, egészséges életforma magával vonta az egyesületi turizmus fellendülését. A tornatársaság tagjai többször is együtt kirándultak (egy ízben a pesti dalárdával együtt). Ezeknek a kirándulásoknak - a közösségi szellem erősítésén túl - reklám-jelentősége is volt: a kb. százfős társaság nagy nézősereg előtt mutatott be tornagyakorlatokat, sőt komolyabb sportversenyeket is rendeztek, amelyek növelték a társaság népszerűségét. A torna-mozgalom teret nyújtott a nemzeti érzés kimutatására is. Szontagh Ábrahám így emlékezett erre vissza: A dunai gőzhajóra, amely ötszáz kirándulót, köztük kb. száz tornászt vitt Visegrádra, „...a pestvárosi rendőrkapitány jelenléte daczára, nagy éljenzés között kitűzték a nemzeti 3 5 Szontagh 16-17. ' 6 Szontagh 21.
