Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - PÁLVÖLGYI Balázs: A trachoma elleni védekezés megszervezése Magyarországon (1884-1903)
mellett égessék el. Az idény végén a vármegye beszámolt arról, hogy sikeresek voltak a járványellenes törvényhatósági lépések: „[...] vármegyénk területére ez év folyamán Nyitra vármegyéből mintegy 150 munkás érkezett, kik között több egyiptomi szembajban szenvedőnek találtatott. Miután azonban ezek elkülönítése és gyógykezelés alá vétele iránt rögtön intézkedés történt 51 , a betegek egy része pedig kórházba szállíttatott, ragályozás egyetlen egy esetben sem történt, sőt a betegek legnagyobb része fel is gyógyult." 2 Természetesen nem csak az északi idénymunkásokkal volt gond. A helyi lakosság ugyanolyan sok munkát adott a déli megyék hatóságainak. A mezei munkák befejeződése után kezdődött a trachoma „idény-gyógyítása", azaz az egészségügyi szolgálat a rövid téli időszakban próbálta meg behozni azt a lemaradást, amit a tavasztól őszig tartó munkaszezonban szenvedett. Persze a téli kezelés is alig leküzdhető nehézségekbe ütközött. Azon túl, hogy az érintettek ekkor sem vettek részt szívesen a fájdalmas kezelésen, a téli útviszonyok is nagymértékben akadályozták az orvosokat. Csongrád megye jelentésében megállapította, hogy a járási főszolgabírók minden lehető eszközt felhasználtak az emberek gyógyíttatására, de az erőfeszítések viszonylag csekély eredménnyel jártak. A kezelést igénylő betegeket ugyanis kórházba küldték, ahonnan őket a javulás első jeleire, nagyon rövid idő, 2-3 hét múlva hazaküldték azzal, hogy a kezeléseket otthon kell folytatni. Az érintettek számára pedig - minden büntetéssel való fenyegetés ellenére - ezzel be is fejeződött a kezelés. A törvényhatóság véleménye szerint tehát sokkal összefogottabb állami intézkedésekre lett volna szükség, trachomajárványorvosok államköltségen való kirendelésén keresztül trachomakórházak szintén állami költségen történő létrehozásáig. 5 ' Az intézkedések hatékonyságát nagyban rontotta, hogy az orvos - fizetése révén - kiszolgáltatott volt a betegeknek, tehát a bejelentés nem működött elég pontosan, ugyanakkor a büntetéseket illetően még az esetlegesen kirendelt állami trachoma-orvosok sem voltak elég erélyesek. így aztán a hatóságok elszántsága előbb-utóbb alább is hagyott a sok hiábavaló munkát adó fenyítés és idézgetés miatt. 54 4.3. Trachoma-kórház kérdés A trachoma-kórház kérdése végigkísérte az intézkedéseket. Az már nagyon hamar világossá vált, hogy a betegek makacs viselkedése jelentette talán a legnagyobb akadályt a trachoma leküzdésében. A kórházi kezelés biztosíthatta volna ugyan a kezelés folytonosságát, viszont aránytalanul drága volt, ráadásul lehetetlenné tette, hogy a kezelt munkát végezhessen a kezelés alatt, ami a betegek és családjuk számára szintén rendkívüli terhet jelentett volna. Ezt fölmérve maga a minisztérium sem szorgalmazta a kórházi kezelés erőltetését: „A trachoma-betegek gyógykezelése [...] járólagosan történjék, mi ép oly jó eredménnyel, mint 50 MOL K150-1893-IV-16-2184-52370 M A vonatkozó rendelet szerint a trachomas beteget kórházi kezelésben kell részesíteni, ha különösen fertőző stádiumban van, és nem lehet megoldani az elkülönítését, ha nem vesz részt az otthoni járóbeteg-kezelésen, vagy ha műtétre van szüksége. - BM 1888/1923 32 MOL Kl50-1893-1V-16-2184-87715, s ezek az intézkedések nehezítették meg a felvidéki törvényhatóságok és községek feladatát. 53 MOL Kl50-1892-IV-16-80823 34 Feuer Nátániel: A trachoma elleni hatósági eljárásunk alapeszméi. (Különlenyomat a Gyógyászat 1898. évi 3. számából, 5.)
