Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)

ADATTÁR — DOCUMENTS - SZÁLLÁSI Árpád: Egy szomorú dátum ismeretlen dokumentuma

EGY SZOMORÚ DÁTUM ISMERETLEN DOKUMENTUMAI SZÁLLÁSI ÁRPÁD Kilenc évtizeddel ezelőtt, azaz 1918. november 2-án írták alá az első világháború végét jelentő fegyverszünetet /1./, s utána elkezdődött a területre éhes utódállamok csapatainak behatolása a védtelenné vált Magyarország belsejébe. Október 31. óta már Károlyi Mihály a miniszterelnök. A fővárosi egyetem különböző fakultásai november 2-12. között üléseztek 12.1, ezeknek egyikén fogalmazódhatott meg az alábbi „Szózat", amelynek fogalmazványa fennmaradt, a tanárok valamennyien aláírták, de eddig publikálására a kor legjobb ismerői 13.1 szerint nem került sor. A feltehetőleg jelenlévő kortárs, az orvostörténész Győry Tibor kartörténete, vagy az aláíró Grósz Emil önéletrajza sem tesz róla említést. A dátumára csak következtetni lehet, a szignálók között Ónodi Adolf még ny. r. tanár, és rendes tanárrá az a Lovászy Márton léptette elő, aki dec. 22-ig volt vallás-és közoktatásügyi miniszter /4./. Tehát az alábbi szózat szövege november 2-dec. 22 között születhetett. Szózat Mi, a magyar tudományos és művelődési munka háromszázados anyaintézetének, a budapesti egyetemnek tanárai bizalommal és reménységgel fordulunk hozzátok, kiket testvéreinknek hiszünk és tudunk az igazság keresésében és hirdetésében. Feldarabolással létében fenyegetett hazánk érdekében nem kérünk másra, mint amire tanító hivatásunk mindnyájunkat utasít és kötelez: a tiszta igazság megismerésére és körötökben érvényesítésére. Az igazságnak elfogulatlan kutatása rá fog vezetni benneteket, hogy a mai Magyarország területén, melyet a természet eggyé alkotott és egynek rendelt, a területnek első egységes szervezése által a magyar nemzet vetette meg a művelődés alapját és vezette a nyugathoz csatlakozó fejlődését. Az igazság keresése fel fogja előttetek tűntetni azt, amit a tudományos, nyelvi és történelmi búvárlat kétségtelenné tett: hogy ennek az országnak egész mai népességéből, a szervetlen néptöredékekei kivéve, a magyarság a legrégibb lakója s így első magvetője annak a kultúrának, amely itt kifejlődött. Rá fog vezetni benneteket, hogy velünk századokon át testvéri egyetértésben élt más nyelvű honfitársaink műveltsége is jórészt a magyarságból indult ki, ennek segítségével terjedt határainkon túl észak, kelet és dél felé. Megfogtok győződni róla, hogy ami erőt ebből a mi itthon kifejlett politikai, gazdasági, szellemi kultúránkból merítettünk, azzal százados város-harczokban védelmeztük a barbárok ellen a nyugat fenyegetett mívelődését. Nem kisebb szellemek, mint Michelet és Reolus hangosan hirdették, hogy a nyugati czivilizáció ma is adósa a magyarságnak: vájjon ilyennek képzelték-e a nagy és igazséigos lelkek a leszámolás óráját? A tárgyias vizs-