Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - KAPRONCZAY Károly: A dohányzás történetéhez

Rácz Sámuel (1744-1807) Orvosi praxis című, több kiadásban /1798, 1801, 1802./ megjelent munkájában kitért a dohányzás kultúrájára is: ismert történeti adatok felsorolása után kifejti, hogy a dohányzás nem olyan romboló szenvedély, mint az alkohol, mértéktartó fogyasztása segíti az emésztést, nyers leveléből kivont oldata fertőtlenítő hatással van a sebekre, a dohányfüst megóv a maláriától, a járványos betegségektől. Viszont a "pipamocsodék" elváltozásokat okoz a szájüregben, a légutakban és a tüdőben. A 19. századi magyar nyelvű orvosi irodalomban kiemelt helyet kapott Jelenfy Károly 1838-ban Pesten írott orvosdoktori értekezése (Orvosi értekezés a dohányról.). A történeti bevezető után vázolja a dohányzási szokásokat, az egészségromboló hatásával kapcsolatban a következőket írja: "... azt mondom, az e tárgyróli közönségesen divatozó megfogalmazás nem lehet olly tiszta, hogy a határozott és komolyabb vizsgálatokat feleslegessé tenné. Azonban itt csupán a közvéleménnyel szálunk szemben, melynek elterjedése, szintúgy a régebb, mint az újabb irodalomnak lön következtése, nem pedig a tudás, gondolkodó orvosok véleményeikkel és tapasztalásaikkal, melyeket inkább, mint hasznos segédeszközöket fogunk használni az igazságot fedő köd elhárítására... Ha valamely orvos a dohányzást ártatlannak hiszi, azt árulja el, hogy e tárgyat nem ismeri. Azt gyaníthatjuk, hogy azon szenvedélyről, amiről maga sem tud lemondani, szépíteni törekszik... De szinte ilyen egyoldalú, sőt önkényes az az állítás, hogy a pipázás általánosan ártalmas. A pipások, kivált azok, kiket e szép mesterségekben már virtusosnak mondatjuk, az ilyen nyilatkozatot bohónak tartják, a nyilatkozót kinevetik, vigyázatlanul adják magukat a szenvedélynek, egy kegyetlen vámpírt engednek a keblükre, mely kiszívja nedveiket, korán elhervasztja őket. " A továbbiakban cáfolja azon állítást, hogy a dohányosok hajlamosak a bűnözésre, iszákosok, ami a korabeli dohányzás ellenes felfogás elterjedésére utal. Az indoklásnál említi Beintema de Paimo velencei orvos véleményét, aki szerint a dohányzás jó hatással van a hisztériára, a hipochondriára. Említi a lipcsei Friedrich Hoffmannt (1660-1742), aki szerint a dohányfüst jó a fúlgyulladásra, csökkenti a fülgyulladás után visszamaradt részleges süketséget, stb. Idézi Johann Neandert (1596 -?) is, aki szerint a dohányfüst gyógyítja a torokgyulladást, a vízkórságot és a búskomorságot is. Neander ezt a nézetét sokat forgatott, sok kiadást megért Tabacologie c. monográfiájában fejtette ki. Jelenfy a negatív tulajdonságok felsorolása között említi Paul Simon felfogását, amely szerint a dohányfüst tompítja az agyat, korommal fedi be a légutakat, a tüdőt, amiből tüdővész és gyomorbaj következik. Idézi Borellust, aki szerint a dohánnyal szennyezett nyál rongálja a fogakat. Ez a véleménye a tubákról is, bár ennek fejfájást enyhítő hatását is hangsúlyozta. Itt sorolja fel mindazon bajokat, amelyekre haszonnal alkalmazható a dohányfüst, kivéve azt a "szokást", hogy a tetszhalottakat vagy az ájultakat dohányfüst "klistérozással" próbálják meg feléleszteni. Jelenfy munkája a 19. század első harmadának ismereteit összegzi, figyelme mindenre kiterjedt. Hozzá kell fűzni, hogy a dohányzás káros hatásainak kutatása éppen Bécsben kezdődött el a 19. század derekán, amikor a diagnózis helyességének ellenőrzésére általánossá vált a boncolás, később a röntgen, majd a biokémia eszközeivel feltárták a nikotin valódi romboló hatásait. A 19. század utolsó harmadában megindult rákkutatás már igen hasznosan alkalmazta a betegségstatisztikát, ahol az okok keresésénél - tüdő, szájüregi és légzőszervi rákos megbetegedéseknél - feldolgozták a dohányzásra utaló adatokat is. Ekkor határozzák meg az aktív és passzív dohányos kategóriája is. Az egyes nemzeti statisztikai adatokat összevetették a nemzetközi adatokkal, ezt összevetették a népességi adatokkal, a szociális és higiéniás vo-