Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A pitvarremegés áttekintő története

abszolút arrhythmiában szenvedő szívbetegek sphygmogramja rendkívül hasonló, Mackenzie fokozatosan revideálta korábbi álláspontját, s 1911-ben tartott londoni Schorstein-emlékelőadásában már említette Cushny elméletét. Mackenzie előadásaival, eminens írásaival és kitartó kutatói munkájával nagy tekintélyt szerzett, úgyhogy személyisége, szakmai-tudományos véleménye hosszú ideig döntően befolyásolta a szívre vonatkozó kórtani és klinikai gondolkozást. Ennéfogva fontos volt, hogy világszerte olvasott könyvének harmadik, átdolgozott kiadásában (Diseases of the heart, 1918) már arról írt, hogy a vénagörbe ^-hulláma eltűnésének oka pitvarremegésben minden bizonnyal a csillámló/vonagló pitvarizom szabályos összehúzódásának hiánya. Mindeközben aligha vitatható, hogy a sphygmomanometrián nyugvó ritmikai elemzés hasznát túlértékelő, az elektrokardiográfiát azonban ellenszenvvel szemlélő Mackenzie munkásságát és az egész akkori ütemzavar-diagnosztikát új megvilágításba helyezte a szívizomban zajló millivoltnyi potenciálváltozások részletdús testfölszíni megjelenítésére alkalmas húros galvanométer (elektrokardiográf = EKG) kifejlesztése és első alkalmazása emberen 1902-ben (Willem Einthoven, 1860-1927). A spontán vagy mesterségesen előidézett pitvarfibrillációban szenvedő emlősállatok (kutya, ló) mellkasának megnyitása után szabad szemmel látható pitvarremegés alatt regisztrált EKG-fölvételek (Rothberger és Winterberg, 1909; Lewis, 1909/1910) egyértelműen bizonyították, hogy az évszázadok óta ismert pulsus irregularis perpetuus hátterében pitvarremegésre visszavezethető szabálytalan kamraműködés áll. Miként említettem, pitvarfibrillációt szemléltető emberi EKG-t elsőként Einthoven publikált 1906-ban Le télécardiogramme című francia dolgozatában. Cikkét később, fölismerve óriási jelentőségét, angolul is közzétették az American Heart Journal hasábjain két részletben (1955, 1957). Közleményében a holland géniusz a balkamraizom-hypertrophia, a balpitvartágulat („P mitrale") és számos ritmuszavar (pitvari és kamrai extraszisztolia, bigeminia, pitvarlebegés és -remegés, teljes AV-blokk) EKG-ját közreadta, s a fiziológiás U-hullám gyakori jelenlétére is fölhívta a figyelmet. Arra még nem gondolt, hogy a rendetlen verőérpulzus és a pitvarremegés között patofiziológiai összefüggés van. A címben olvasható, jövőbe mutató szakkifejezés (télécardiogramme) arra utalt, hogy az egy mérföldnyire lévő leideni egyetemi kórházban vizsgált beteg(ek) szívének (bio)elektromos működését különleges kábellel továbbították Einthoven laboratóriumába, ahol a végtagi bipoláris EKG-t (standard I, II és III elvezetést) megjelenítő, robusztus, speciális szakértelemmel kezelhető húros galvanométer volt. 1908-ban Einthoven tollából újabb, EKGkal gazdagon illusztrált német nyelvű tanulmány jelent meg, ezután azonban az együttműködés, a klinikai/kórházi orvosok érdeklődésének hiánya miatt, abbamaradt. Hering észrevette, és dolgozataiban (1908, 1909) szemléltette, hogy a pulsus irregularis perpetuusban szenvedő betegek EKG-ján, a szabálytalan időközökben jelentkező QRSkomplexusok előtt, nincs szabályos P-hullám. Már 1903-ban sejtette, hogy a pulsus irregularis perpetuus hátterében pitvarfibrilláció áll. A pitvarremegés és az arrhythmia absoluta közötti közvetlen, ok-okozati kapcsolat bizonyítása azonban vitathatatlanul két bécsi orvos, Carl Julius Rothberger és Heinrich Winterberg érdeme. A pitvarfibrillációval kapcsolatos ismeretgyüjtés folyamatában mérföldkőnek számító közleményük a Wiener Klinische Wochenschrift 1909. június 17-i számában jelent meg. Altatott kutyák mellkasának megnyitása után a pitvarfal közvetlen egyenáramú ingerlésével (faradizációval) és fibrillációkészséget növelő anyagok (musz-