Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

rította az erdélyi Nyulas Ferenc (1758-1808) orvosdoktort, aki tisztában volt nem csak a hazai gyógyvízkutatás folyamatosságával, de mindazon nehézséggel is, ami a magyar és erdélyi orvosokat a munkában akadályozza (anyagi támogatás, eszközök hiánya stb.). A szakma tisztelete és a hazaszeretet által ösztönözve Kolozsvárott, 1800-ban, három kötetben kiadta Az erdély országi orvosvizeknek bontásáról közönségesen c. munkáját. A könyv több szempontból is újdonság, mivel ez az első hazai összefoglaló kémiai mű, mégpedig magyar nyelven, hozzáfűzhetjük, hogy a kiadványt tankönyvnek is szánta. Ezzel a munkájával a magyar analitikai kémia alapjait rakta le, miközben nem kis fáradsággal megalkotta a szaktudomány magyar terminológiáját is. Nem titkolta, hogy számos erdélyi kollégája kutatási eredményeit is felhasználta: a korábban már említett Zágoni Gábor, Mátyus István, Chenot Adam, Vásárhelyi Sámuel és Barbenius József nevét emeli ki, mint akiket a legkiválóbbaknak tart ezen a területen. A magyarországi gyógyvizek és a vízgyógyászat kialakulásának történetét számos kutató igyekezett nyomon követni, orvosi, vegyészi, geológiai, kultúrtörténeti szempontokat egyaránt figyelembe véve, vagy egy-egy kimagasló személy munkásságát bemutatva. Paczolay Gyula nemrégiben megjelent könyve Nyulas Ferenc személyét és munkásságát állítja a figyelem középpontjába, miközben a magyarországi és az erdélyi gyógyvízkutatás történeti hátterével is megismertet. A Magyar Tudománytörténeti Intézet kiadásában és szerkesztésében kiadott összeállítás főbb fejezetei olyan információ- környezetbe ágyazva adják közre a Nyulas Ferencet és kémiai kutatásait méltató tanulmányt, amelyek segítségével a témára és a korszakra vonatkozó legjelentősebb szakirodalmat is megismerhetjük. (Dörnyei Sándor: A magyarországi gyógyvíz-irodalom és magyar szerzők külföldön megjelent gyógyvíz-leírásai (1549-1800) , valamint a Kitekintés összefoglaló cím alatt közreadott, a téma tanulmányozásához segítséget nyújtó bibliográfia.). A „teljesség igényével" szerkesztett kötetben a kémia magyarországi történetével, illetve Nyulas Ferenc életművével foglalkozó korábbi jeles kutatók írásai is helyet kaptak (Ilosvay Lajos, Pataki Jenő, Spielmann József és Soós József). Valamennyi írás pontos jegyzetapparátussal, hivatkozási jegyzékkel egészült ki, a korabeli gyógyvízirodalom köteteinek tetszetős címlapfotói, illetve néhány szemléletes illusztráció teszi még informatívabbá a kiadványt. Kapronczay Katalin Péter Mihály-Péter H. Mária: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenysége 1906-2006. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2006., 366. p. A könyv szerzői nagy munkára vállalkoztak, amikor nekiláttak, hogy megírják az EME Orvostudományi Szakosztályának 100 éves történetét. Nemcsak azért dicséretes munkájuk, mert összefoglaló monográfiát hoztak létre, hanem mert nagyon alapos levéltári dokumentumokkal támasztották alá. Végigtekintik az EME és az Orvostudományi Szakosztályának történetét, végigveszik a Szakosztály szervezeti felépítését, működését, kapcsolatait és tagságát - emellett nagyon hasznos a tisztségviselők életrajzi összefoglalója is, majd a többezer tételes adattári részben az Értesítőben megjelent dolgozatoktól kezdve a vándorgyűlések és orvoskongresszusok előadásain át a tagnévsor, SZMSZ, sajtóvisszhang zárja a könyvet. Az Erdélyi Múzeum-Egylet története 1859-ben kezdődött, amikor Kolozsváron ünnepélyes keretek között a Vigadó nagytermében megtartották az alakuló közgyűlést. Több céllal jött létre a szervezet, mert az alapító, gr. Mikó Imre nemcsak egy múzeum, hanem egy tudományos társaság létrehozását is céljául tűzte ki. Ez a kettős cél határozta meg az EME első évtizedeit, mert egyszerre nem lehetett mindkettőnek eleget tenni: a fiskális nehézségek miatt a tagok két csoportra szakadtak, voltak, akik a múzeumi gyűjtőmunkát, gyarapítást és feldolgozást tartották fontosabbnak, s voltak, akik a tudományos munkát szorgalmazták. A belső ellentét mellett az EME tekintélyét veszélyeztette az 1876-ban Hőgycs Endre által életre hívott Kolozsvári Orvos- és Természettudományi Társulat, amely önálló tudományos folyóirattal is jelentkezett. A kolozsvári tudományegyetem hatására az EME-n belül eldőlt a vita, s az akadémiai irányzat lett a hangsúlyos irányvonal. Hogy megszüntessék a két társaság rivalizálását, egyesítették őket 1884-ben. 3 évtizedes működés után 1906-ban új alapszabályokat léptettek életbe és új szakosztályokat hoztak létre, ezzel elválasztva egymástól az addig egységes Orvos-Természettudományi Szakosztályt. Ez jelentős szemléletváltást tükröz az EME-n belül. Igyekeztek népszerűsítő előadásokkal nyitni Kolozsvár polgárai felé, évente egyszer pedig vándorgyűlést tartottak Erdély más-más városaiban, amelyek mindig nagy sikert arattak. Az Orvostudományi Szakosztály fő tevékenysége a szakülések megszervezése és levezetése volt. Ennek keretén belül tudományos előadásokat és betegbemutatásokat tartottak, illetve megbeszélések zajlottak. A szakülések különböző gyakoriságúak voltak, az első időszakban 1905-ig évi 5-11, 1915-ig már 20-24, azaz majdnem kéthe-