Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

Csorna Zsigmond - Magyar László András: Magyar füves- és gyógyborok. ( Gyógyító italok hölgyeknek és uraknak, egészségeseknek és betegeknek, kicsiknek és nagyoknak.)Budapest, Agroinform Kiadó, 2007. 423 p., ill. Napjaink számítógépes világában különösen jó érzés egy szép kiállítású, bibliofil igényeket is kielégítő könyvet kézbe venni. Még nagyobb az elismerés, ha a külső megjelenés harmonikus egységben áll a tartalommal is. Egy kecskeméti gyógyszerészettörténeti emlékkonferencia apropója adta a kiváló szerzőpárosnak az ötletet, hogy a magyar szőlészet és borászat fejlődésében nagy szerepet játszó orvosok és gyógyszerészek munkáiból kiindulva megalkossák ezt a könyvet. Ma már feledésbe merült terápia a szőlő-bor gyógykúra alkalmazása. Pedig elődeink a több évszázados tapasztalatokat egyrészt természetes gyógymódként, másrészt tudományosan megalapozott gyógymódként is alkalmazták. A mü két nagy részre oszlik: az első részt Csorna Zsigmond írta a magyar gyógyborokról. A második nagy egység Magyar László András összegzése azokról a korai írásokról, melyek a magyar bor gyógyhatását méltatják. Csorna Zsigmond rendkívül alaposan ismerteti a legendásan híres magyar szőlészet és borászat történeti, néprajzi, orvostörténeti vonatkozásait. Az első fejezetben rögtön a gyógybor fogalmát tisztázza. A bor gyógyító hatásában minden korban hittek, és ez ma sincs másként. A mértékletesen fogyasztott bor - orvosilag is igazoltan - gyógyhatású. Sőt egyes borok, mint a somlai és a tokaji, általánosan ismertek gyógyborként. Készíthető gyógybor mindenféle gyógyfüvek áztatásával, tovább fokozva a gyógyhatást. Röviden summázva: „Nem minden gyógybor füves bor, de minden füves bor gyógybor". Akik unalmasnak tartják a száraz tényeket a bor jótékony hatásáról, azok számos népi rigmust és szokást olvashatnak a borosgazdák bölcsességeiből és gyógykúráiról. íme egy csokorra való: „Bikavér, az orvosságnál többet ér". Vagy: „Vénembernek bor a patikája", továbbá „Öregeknek orvosság, fiatalnak méreg" ... és így tovább... Már a régi görögök is tudták... A hagyomány szerint Aszklépiadész (szül. Kr. e. 128.) fedezte fel a bor gyógyító erejét. Spártában az újszülött csecsemőket borban fürösztötték. Hippokratész, a gyógyítás atyja a helyes mértéket betartva csodálatosan megfelelőnek tartotta egészséges és beteg embernek egyaránt. Akinek ezek után kedve szottyan gyógybort készíteni, az a következő fejezetben számtalan jobbnál jobb - és nem utolsó sorban - régen kipróbált és bevált recepteket olvashat az otthoni gyógybor készítésről. Nemcsak hazai és kárpát-medencei füves recepteket, hanem Európa-szerte híres és kitűnő készítési módok sorát „ízlelgethetjük" gondolatban. A „fűben-fában orvosság" elve igaz a gyógyborok készítésénél is! A gyógyborok törvényi szabályozását tárgyaló fejezet rendkívül hasznos történeti szempontból. Csorna Zsigmond alapfogalmakat tisztáz, így a borászathoz kevésbé értők is hasznos információkhoz jutnak. Az egyes borászattörténeti szakaszokat hasonlítja össze és értékeli. A szőlő- és bortermesztés hagyományaiból egészen Mátyás király idejéből „szemezgethetünk". Egy Bonfini idézetnek köszönhetően szinte a királyi ebédlőterembe képzelhetjük magunkat. De természetesen nem hiányozhat a hagyományos szüret ma ismert formájának és kialakulásának magyarázata sem. A szőlő- és borterápiát összefoglaló fejezeteket különösen hasznosnak találom. Nemcsak történeti áttekintést kapunk néhány idézettel színesítve, hanem napjainkban igazolt nemzetközi tudományos eredményeket közöl a szerző. A különböző kémiai, fizikai, orvosi (elsősorban élettani hatásokat vizsgáló) kutatások szőlő- és boranalízisei alapján közli a bor egészségre gyakorolt hasznos hatásait. A szőlő- és borterápia népgyógyászati érdekességei és a csemegeszőlők nemesítőinek és fajtáinak részletezése után ismerkedhetünk meg a fűszeres borokkal. Például az „erdélyi nagyhírű gyógyító ürmös- és aszúborokkal". Nemcsak a jellemzőiket, hanem - figyelem! - a készítésüket is. Az utolsó három fejezet három kiemelten híres és nevezetes borral foglalkozik: a „csodálatos gyógyborral" azaz a vörösborral, a „nászéjszakák borával", azaz a somlai borral és „a borok királyával, a királyok borával", azaz a tokaji borral. Legendákat, szép meséket ismerhetünk meg a hegyi tündér könnyéről, a mesebeli óriás púpjáról, sőt az alkimisták aranycsináló titkairól: arany szőlöhajtásokról, arany szőlőszemekről, arannyal átitatott hegyről. Ezeket nem akárkik vallották, például Mátyás udvarából Galeotto Marzio vagy Rákóczi Zsigmond udvari orvosa, Held(i) Mátyás eperjesi orvos. De még Londonban a királyi orvosnak is tulajdonában volt olyan szőlőfürt, amelyben aranyként csillogó magvak ültek. Vidám versikékkel, népi rigmusokkal és egyéb bölcsességekkel tarkított hasznos és kevésbé hasznos ismeretekkel bővíthetjük tudásunkat a borok jellegzetességeiről és legfőbb értékeiről. A könyv első felét igényes jegyzet és alapos bibliográfia zárja. A felsorolt irodalomból kitűnik, hogy Csorna Zsigmond a téma hazai szakirodalmának kitűnő ismerője. Több évtizedes kutatásainak, levéltári búvárkodásainak, néprajzi és borkultúra-történeti írásainak szintézisét veheti kézbe az érdeklődő. A könyv második része Magyar László András - túlzás nélkül állítható - bámulatos munkája: „Korai írások a magyar bor gyógyhatásáról" címmel. A szerző egy nagyon rövid, de annál velősebb összefoglalót nyújt azokról az orvosdoktori disszertációkról, amelyeknek témája a magyar bor. A rövid bevezető után lényegre törően elemez néhány jelentős borászati müvet, példának okáért Komáromy János Péter, Friedrich Hoffmann, Bél Mátyás, Mato-