Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - KÖLNEI Lívia: Kuruzslás elleni kiállítás 1928-ban

mennyi - az adott korban megvalósítható és modernnek számító - technikai lehetőséggel. A kivilágított vitrinek, táblázatok, képtáblák mellett léptékarányos maketteket, modelleket, ember nagyságú viaszbábokat, eredeti bútorokkal berendezett szobarészietet, mozgásba hozható installációkat is felállítottak. A karikatúra, torzkép eszközeit is felhasználták a propaganda érdekében, ami a múzeumi gyakorlatban akkor újdonságnak számított. Diavetítés egészítette ki a látnivalókat. A korabeli leírások alapján a kiállítás négy leghatásosabb eleme közé tartozott a falusi javasasszony - lényegében boszorkány - ember nagyságú modellje; a sámán - eltorzított, révült arcú - ember nagyságú viaszbábja; a terem közepén álló makett: egy tizenkét fülkére osztott színpad (theatrum medicorum), amelynek apró figurái a gyógyítás egy-egy módszerét szemléltették, szembeállítva az akadémikus és nem akadémikus orvoslást; a Semmelweis-triptychon, vagyis Raksányi Dezsőnek az akadémikus orvoslás apoteózisát ábrázoló, nagy méretű, hármas osztású festménye. (Ez utóbbi kezdetben a nagyteremben, később a lépcsőházban kapott helyet.) A Semmelweis-triptychon a kiállítási propaganda kulcsfontosságú tárgya volt. A tárlat az „ellentét", vagyis az akadémikus és az attól eltérő orvosi módszerek szembeállításának hatásfokozó eszközére épült. A szembeállítás csak akkor lehet hatásos, ha az ellentétek kiélezettek. Megfigyelhettük, hogy a kuruzslás egyes ágait ismertető tanulmányokban nyoma sem volt az elismerés legcsekélyebb jelének sem. Az alternatív eljárások egyetlen alapgondolatának, egyetlen megállapításának igazát sem ismerték el a szerzők, mintha nem is létezhetne „átfedés" az akadémikus és az attól eltérő gyógymódok között. A kétféle „tábor"-nak ez az éles egymással szembe állítása mesterkélt, hiszen tudjuk (és 1928-ban is tudták), hogy létezik és létezett átfedés a hivatalos és alternatív orvoslás elmélete és gyakorlata között. A „kuruzslók" módszereinek tárgyilagos szemléletére ezek az idők és társadalmi körülmények alkalmatlannak bizonyultak. A szembeállítás érdekében a kiállítás rendezői igénybe vették a túlzás eszközeit is: az akadémikus orvostudománynak az emberek életét megváltó hatását sugallták, képviselőik alakját heroizálták. Velük szemben a népi gyógyítók, az eltérő módszerek képviselői rosszra törekvő, haszonleső, démonizált figurák voltak. (A két, életnagyságú viaszbábu ez utóbbi leghatásosabb példái.) Az akadémikus orvoslás ismert alakjai iránti - már-már vallásos színezetű - rajongást fogalmazta meg kifejezően Varadi Sándor, Mócsa község orvosa a Népegészségügyben megjelent tanulmányában: „...a mi Hérosaink: a Harveyk, a Wirchowok, az Ehrlichek és Korányiak tudományának, a martyrjaink: a Semmelweisok és Apáthyak tudományának, amire mi szerelmes áhítattal tekintünk fel (...), a falusi paraszt előtt nincsen tekintélye."

56 A nagy magyar orvosok tisztelete a Semmelweis-kultuszban csúcsosodott ki, amelynek lépten-nyomon írásos dokumentumaiba botlunk az 1920-30-as években. A múzeum Semmelweis-triptychonja szárnyasoltárokat idéző formájával, képi témájával (Semmelweis mellszobrához járulnak a hálás emberek, kétoldalt egy-egy angyal) e kultusz szimbolikus tárgya volt. Az akadémikus orvosok heroizálása illeszkedett a korszak gondolkodásához. Alapját az adta, hogy az orvostudománynak a 19. század vége, 20. század eleje valóban felívelő, a leglátványosabban fejlődő szakasza volt. Erre alapozták az orvosok a büszkeségüket, és 5fi Népegészségügy 1928. 9. évf. 16-17. sz. 1209. Egy magyar falu egészségügyi rajza