Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - JÓZSA László - FÓTHI Erzsébet: Trépanait koponyák Magyarországon. 115 eset összesítése

Az újkökorban trepanáltak fele, a bronzkorban operáltak négyötöde hosszan túlélte a beavatkozást. A 10. században operáltak közül hárman a műtét alatt, vagy közvetlenül azt követően veszthették életüket. Rövid (pár héttől 3-6 hónapig tartó) túlélést három alkalommal állapítottak meg. Szövődmény nélkül gyógyultak, évekkel tovább éltek 39-en, további három esetben pedig osteomyelitis alakult ki, ám ezeknek a személyeknek is legalább egy évvel hosszabbította meg életét a trepanáció (IV. Táblázat). IV. Táblázat A koponyalékelések túlélési ideje (saját észlelések alapján) Korszak Hosszú túlélés Rövid túlélés Túlélés jelei Szövődmény > 1/2 év 4 hét - 1/2 év nélkül (osteomyel.) Neolithicum 2 2 Rézkor 1 1 Bronzkor 6 2 Korai népvándorlás 4 1 2 Avar-kor 6 1 3 2 Ilon foglalás kora 39 3 3 3 Árpád-kor 5 Összesen 63 6 10 7 (73,3 %) (7,0%) (11.6%) (8,1 %) Említést érdemel eleinknek az a törekvése, hogy a koponyacsont hiányát külső vagy belső cranioplasztikával igyekeztek pótolni. Összegzésünkben mindössze a budapesti és szegedi anyagra támaszkodhatunk, más múzeumokban tárolt koponyákat nem állt módunkban megvizsgálni. A két gyűjtemény 87 craniuma közül 15 esetben (17,2 %) észleltük a pótlást. Két alkalommal a sebész visszahelyezte a csontlebenyt, azok összenőttek a sebszéllel. Hat esetben ezüst, egyben bronz-lemezt találtak a csonthiány fölött, további hat koponyán pedig mikroszkópos és vegyi vizsgálattal a csonthiány peremén és 1-2 cm-es környezetében kimutatható volt a réztartalmú (bronz) fedőanyag maradványa. Az irodalomban kb. tucatnyi hasonló eset leírása található, jórészüket a dél-amerikai sebészek végezték (Józsa és Fóthi 2005). A trepanáció lokalizációja és mérete A koponyalékelések döntő többsége a parietális és frontoparietális régióban történt. Egyéb területeken (temporalis, occipitalis) alig végeztek trepanációt. Az oldalisági megoszlás sem érdektelen. A műtétek háromnegyede a koponya bal oldalán történt (V. Táblázat), ebben nincsen különbség a férfiak és nők között. Néha szokatlan meghatározással találkoztunk. Egyik beszámoló szerint a „jalcsonlon" (nem derül ki melyik oldalon) látszik „féltenyérnyi trepanációs sebzés". Máskor „babszemnyi" nyílásról olvashatunk. Nem egységes a csontdefektus méreteinek meghatározása: némelyek csak egy, (rendszerint hosszúsági) átmérőt adnak meg, mások csak a sebszél külső peremének adatait ismertetik, s az esetek alig felében találhatók meg a külső és belső peremek méretei. A legkisebb craniotomiás seb 9 x 12 mm, a legnagyobb 1 17 x 90 mm, a sebszél külső peremén. Pár koponyán több műtéti csonthiány látható. A trepanációs nyílás az esetek harmadában egy, néha több varratot (Bakay 1982) és vénás sinust hidalt át, döntő többségük hosszan túlélte a beavatkozást.