Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
Nos, az európai kultúrtörténet mégis bizonyos jelek szerint összeköti személyüket. Mégpedig irodalmi síkon találjuk meg az összekötő szálakat. Finnek a meglepő kapcsolatnak az eredete valahol a 18. században kereshető, amikor a tudománytörténeti, azon belül az. orvostörténeti kutatások fellendültek, és az orvostörténészek, mint történészek szimbolikus értelemben fordulhattak Klióhoz, a történetírás múzsájához, ihletet és szellemi támogatást kérve tőle. Akik pedig orvostörténclemmcl foglalkoznak, azok 1 lippokratésszel kezdik a tudományos orvoslás kezdeteinek kutatását. így kapcsolható össze tehát a mitológia és a tudománytörténet az orvostörténelem területén. Ez a kapcsolat azonban egy irodalmi „liaison", ahogy az alcímben utal rá a szerző. Klió és Hippokratész, összetűzése tehát szimbolikus értelmű a tudomány számára. Ma már ezt úgy magyarázhatnánk, hogy pro és contra, érvek és ellenérvek összecsapását jelképezi e két név. Ez. a költői keret kiváló lehetőséget nyújt a német orvostörténelem történetének és történetírásának összefoglalására. A fejezetcímek a szerző tudományos alaposságáról vallanak: a göttingai pragmatikus elmélet és a Berlini Tudományos Akadémia, a történeti patológia, az orvostörténetírás és a történeti irodalom, orvostörténet a felvilágosodás korában az egyetemeken, orvostörténelem és új humanizmus, orvostörténeti források. Klió, a történetírás múzsája, minden történész számára - irodalmi értelemben - a megtermékenyítő ihletadót, a segítséget nyújtó istennőt jelenti. Hippokratész, pedig minden gyógyító személy és orvostörténész számára a tudomány tiszteletét, az orvoslás és gyógyítás szakmai és emberi példáját jelképezi. Kettőjük irodalmi összekapcsolása az orvostörténész ideális állapotát szimbolizálja: a „homlokon csókolt" tudós, aki Hippokratészrc esküszik, a gyógyítás történetének elhivatott és szakavatott búvára, Klió és Hippokratész különleges kapcsolata révén válik eredményes tudóssá. Ez a könyv az első modern kísérlet arra, hogy a német nyelvű orvostörténetírást helyére tegye. A szerző úgy kapcsolja össze a klasszika filológiát és az orvostörlénetet, ezt a két sajátos tudományterületet, hogy beilleszti a német historizmus korszakába és annak megvilágításában újabb összefüggéseket keres és talál c két egymástól eltávolodott diszciplína között. Ráczkevy Edit Le Calloc'h, Bernard: Orvostörténeti tanulmányok. Bp., Magyar Orvostörténelmi társaság - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2006. 220 p., ill. Bemard le Calloc'h kötete 14 különálló tanulmányt tartalmaz. Az írások a szerző azon előadásainak szövegei, amelyeket az 1992. évtől a 2005. évig terjedő időszakban évi egy alkalommal a Magyar Orvostörténelmi Társaság tudományos ülésein megtartott. A breton szerző kitűnően beszél magyarul, előadásait is magyarul tartotta, így a tanulmánykötet is magyar nyelvű. A kötet a 2006. évben jelent meg a Magyar Orvostörténelmi Társaság és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum közös kiadásában, a szerző financiális támogatásával. Mind a külső, mind a belső borítón Dr. Karasszon Dénes fülszövegét olvashatjuk, amelyben röviden bemutatja a szerzőt és ismerteti a művet. A tanulmányokat dr. Kapronczay Károly előszava vezeti be. Megtudhatjuk, hogy a szerző már az 1940-es évek második fele óta erősen kötődik Magyarországhoz, akkor ugyanis itt tanított francia nyelvel egy gimnáziumban; később pedig a Távol-Keleten töltött el hosszú éveket Franciaország diplomáciai képviseletében. Az is kiderül, hogy a szerző nyelvész, azon belül is elsősorban orientalista és finnugrista és hogy számos nyelvet jól beszél. A tanulmányok közös jellemzője, hogy részben vagy egészben egy-egy személy életéről szólnak. Ez a „főhős" vagy egy „gyógyító" (orvos, gyógyszerész vagy a gyógyítás mestersége iránt érdeklődő egyéb személy), akinek a szakmai és egyéb tevékenységét, vagy egy „gyógyított", azaz beteg, akinek a betegségét mutatja be az. adott tanulmány. A 14 tanulmány földrajzi szempontból 3 csoportba sorolható: a távol-keleti, a franciaországi és az észtországi vonatkozású írások csoportjába. A tanulmányok többsége távol-keleti, azon belül is jellemzően indiai vagy tibeti vonatkozású, s kivétel nélkül összefüggésbe hozható Körösi Csorna Sándor tevékenységével, hiszen többnyire olyan brit katonaorvosokról szól, akiket Csorna Indiában ismert meg. Megtudhatjuk, hogy c katonaorvosok között milyen sokoldalú emberek voltak, mennyire érdekelte őket eredeti mesterségük mellett a nyelvészet, a természetföldrajz vagy a botanika is. A második legnagyobb csoportot a franciaországi vonatkozású tanulmányok alkotják. Ezek egy-egy olyan „gyógyító" vagy „gyógyított" életének történetét beszélik cl, aki valamilyen módon Franciaországhoz kötődött. Akad köztük, aki ott született, vagy ott vált híressé, van, aki Franciaország császárának, I. Napóleonnak a főtisztviselője volt, végül akad, akire mindhárom jellemző.
