Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - KÖLNEI Lívia: Az alternatív orvoslás kezdetei Magyarországon

nézve igen tanúságosak (...) az orvosnak vidékén a szokott életpályánál hosszabbra nyúlt életű embereket föl kell keresnie, életmódjukat tanulnia, abból elvonások által más emberek számára üdvös életszabályokot alkotnia. "

I3/ A diététika-makrobiotika eszméi Szuhány Mártonnak A külön gyógyszerek s külön gyógymódokrúl írott 1840-es cikkében is visszaköszönnek. Néhai tanítójának, Ph. C. Hartmannak szavait idézi: „Egyébbircínt hihető, hogy a természel a mesterséges orvoslást feleslegessé is tenné, ha törvényét követné az ember, tudniillik: ha bölcsen, vigan, munkásán, egyszerűen élne, ha nem többet tenne, ennék, vagy innék, mint a természet bír vagy kivan. "

Ij Ennek ellenére a táplálkozás, testmozgás és kiegyensúlyozott életvitel jelentősége fokozatosan csökkent az akadémikus orvosláson belül, párhuzamosan a sebészet fejlődésével és a gyógyszerek egyre szélesebb körű alkalmazásával. A 19. század első felében már „avitt" felfogásúnak számított az a doktor, aki kizárólag vagy elsősorban csak életmód-tanácsokat adott a pácienseinek. A homeopata orvosok hozták újra divatba - de csak a „szelíd gyógymód'' mellett - a diétát, a betegkosztot mint a gyógyulás egyik alapfeltételét. (Ez volt különben az egyetlen dolog, amiért időnként dicséretet kaptak a hagyományos orvosoktól.) Szakácskönyveket állítottak össze, amiket a betegségek megelőzésére és a betegségek idején egyaránt használhattak. Magyarországra is kerültek ilven német nyelvű szakácskönyvek.

n,) Egyes alternatív gyógyító irányzatok - a vizsgált korszakban leginkább Schroth módszere - nem csak kiegészítésként, hanem a gyógyítás alapvető eszközeként alkalmazták a különféle táplálékokat és testmozgásokat. Ez a hangsúlyeltolódás különíti el az akadémikus diététikától az életreformer (vagy életmód-gyógyászati) irányzatokat. Az életmód-gyógyászat körébe sorolható Ivanovics Andrásnak az a tudósítása, amit gräfenbergi és lindewiesei tapasztalatairól írt. Priessnitz gyógymódjának szerves részét képezte a levegőn végzett testmozgás, Johann Schroth (1800-1856) terápiájának pedig a szigorú gabonakása-diéta volt az egyik alapja. Ivanovics lindewiesei tartózkodása alatt, 1839-ben, körülbelül hatvan beteg kereste a gyógyulást Johann Schroth-nál, aki Priessnitzhez hasonlóan egyszerű származású falusi ember volt, és természeti tapasztalatai alapján gyógyított. Ivanovics figyelemmel követte egy harminckét éves, súlyosan köszvényes nő gyógyítását. Nedves lepedőbe és sok takaróba burkolva naponta kétszer, három órán keresztül izzasztották, enni mindössze rozslisztből főzött sűrű leves kapott naponta háromszor, amit kevés vajjal és sóval ízesítettek. Annyi vizet ihatott, amennyit kívánt. A kilencedik naptól megindult a szervezet tisztulása, és néhány nap alatt az ízületei visszanyerték rendes formájukat. Schroth ekkor gyógyultnak nyilvánította betegét, de a kevés és könnyen emészthető diétát folytatnia kellett, „különben új nedv romlásnak alapját" vetné meg.

140 1 840-ben az Orvosi Tár rövid tájékoztatást közölt az ún. szőlő-gyógymódról, amely „ollyan egymiknek ajánllalik, kik hasdugulásokban, aranyeres és szívbéintalmakban, rásztkórban, szédelgésekben stb. szenvednek (...) A betegeknek úgyszólván csak szöllőfür137 Orvosi Tár 1839. Második félév 2. sz. 23-26. m Lásd az 50. lábjegyzetet! 24. 139 Rein homöopatisches Kochbuch.

../iter Kranke, die sich bomöopatisch heilen lassen. Mit einer Vorrede von CF. Schwarze. Dresden und Leipzig, Arnold, 1830. 140 Lásd alIO. lábjegyzetet, 160.