Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

Karasszon, I).: A magyar állatorvoslás kultúrtörténete. I—II., Piliscsaba, Magyar Tudománytörténeti Intézet, 2005. 231 p.,232-456.p., ill. Az állatorvoslás tudományának történetét több szempontot követve lehet feltárni: mint az egyetemes orvoslás részeként, vagy az agrárkultúra, a közegészségügy önálló területeként. Minden esetben olyan diszciplínával állunk szemben, amelynek széles kapcsolatrendszere van az embergyógyászattal, főleg annak mikrobiológiaiimmunológiai területeivel. Ugyancsak fontos vizsgálódási terület a népi állatgyógyászat, az állatorvoslás kultúrtörténete, mint művelődéstörténetünk integráns része. Az imént felvillantott néhány szempont csak a hazai állatorvoslás-történet összelett voltára kíván utalni, amelynek kutatása valójában a 18. század végétől mondható folyamatosnak: Weszprémi István négykötetes orvostörténeti életrajzi lexikona már számos fontos adatsort tartalmaz a magyar állatorvoslás történetéből, de ilyen értékkel rendelkezik Adámi Pál 1784-ben Bécsben kiadott értékes bibliográfiája a járványokról addig megjelentetett könyvekről. Nyomdokaikon járva készítette el id. Szinnyei József sokkötetcs bio-bibliográfiáját, abban bemutatásra kerültek a hazai állatorvoslás kutatói, az 1787ben elindult állatorvosi felsőoktatásban részt vett tanárok életrajzai és szakirodalmi tevékenysége. Sorolni lehetne még a magyar állatorvoslás azon munkáit, amelyekben önálló fejezetként szerepel az. állatgyógyászat, a tudományos állatorvoslás. Viszont a hazai állatorvoslás történeti feldolgozása csak a 20. század elején kezdődött, Magyary-Kossa Gyula 1905-ben közreadott könyvészetével. Nyomdokain haladt később Daday András, majd Karasszon Dénes professzor, aki több évtizedes állatorvoslás-történeti szakirodalmi tevékenységével feltárta a hazai fejlődés területeit. 1991-ben MTA doktori fokozatot szerzett a hazai állatorvoslás történetének felvázolásából, az állatorvoslás egyetemes történetéről pedig angol nyelvű monográfiát tett közzé. Más publikációiban állatorvosi felsőoktatásunk történetét tárta föl. Külön kitért a hazai állatorvoslás kiemelkedő egyéniségeire, munkásságuk bemutatására A Magyar Tudománytörténeti Intézet most jelentette meg Karasszon Dénes tollából ,.A magyar állatorvoslás kultúrtörténete" című könyvet, amelynek első kötete a Kárpát-medence állatgyógyászatával is foglalkozó régészeti emlékektől a hazai állatorvosi felsőoktatás megindulásáig terjedő évszázadokat tekinti át. Ezen időszakot nemcsak az. állatgyógyítás emlékeinek feltárásával állítja az olvasó elé, hanem külön foglalkozik az állatjárványokkal, amelyek nemcsak c sajátos szakterület fejlődését formálták át, hanem kihalással voltak a történelem alakulására is. Vizsgálódásának módszereit tükrözik könyvének „alfejezetei" is, amelyekben áttekinti a vallásos, a népi és a profán állatgyógyászati emlékeket, a kódexek és a feljegyzések irodalmát, jeles könyvtáraink ritkaságait, a kalendáriumok terjedelmes irodalmát mint forrásanyagot, és az ismeretek szélesedését és közkinccsé válásának lehetőségeit. Munkájának meghatározó területei a reneszánsz és a reformáció kora, az állatjárványok évszázadai, a felvilágosult abszolutizmus korszaka, amely „felülről" kialakított és vezényelt reformpolitikájával az állam legfontosabb feladatai közé emelte - az oktatásüggyel, az adópolitikával stb. - együtt a közegészségügyet, az orvosképzést, az egészségügyi közigazgatást is. Ezen belül - az egészségügy egyik meghatározó területeként - az állategészségügyet, az állatorvosképzést is. A könyv utolsó fejezetei a hazai állatorvoslás-tudomány és történet kiemelkedő egyéniségcinek (Thanhoffcr, Magyary-Kossa, Győry Tibor, Daday András. Kotlán Sándor, Zimmermann Ágoston, stb.) tevékenységével foglalkozik, természetesen terjedelmes bibliográfiát csatolva az egyes fejezetek, témák végérc. A mÖ második kötete az. állatorvoslás történetének hazai szakirodalmát tárja elénk a kezdetektől 1945-ig. A bibliográfiát a magyar állatorvosi szakirodalom történetéről szóló tanulmányok vezetik be: olvashatunk itt a kezdetekről (15-16. száz.ad), az Állatorvosludományi Egyetem könyvtárának ritkaságairól, az állatorvosi szaknyelv kialakulásáról, az állalorvoslás és a művészetek kapcsolatairól egyaránt. Tolnay Sándornak, a hazai állatorvosképzés kiemelkedő alakjának külön „blokk" állít emléket. A tematikusán csoportosított, számozott, név- és tárgymutatóval ellátott történeti bibliográfia pedig minden további kutatás kiindulópontja lehet a jövőben. Az OTKA kutatási program támogatásával született munka nemcsak oktatási célokat szolgál, hanem egészen kiemelkedő ismereteket nyújt a téma iránt érdeklődőknek is. Kapronczay Károly Kiss László: Orvostörténeti helynevek a h'elvidéken. Dunaszerdahely: I.ilium Aurum, 2006. 213 p., ill. Az utóbbi években feltűnően megnőtt a különböző régiókkal foglalkozó művelődéstörténeti könyvek száma. A Felvidék természeti és ember alkotta értékeivel is több könyv foglalkozik, ezek közül említésre méltó - a teljesség igénye nélkül: Nagy Zoltán: A Felvidék fürdőinek lexikona. Révkomárom, KT Lap- és Könyvkiadó - Budapest, OSZK, 2004. 144 p., 16 t., ill