Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KRÓNIKA — CRONICLE

három kiemelt előadója közül napjaink német orvostörténctének elsőrangú tudósa Klaus Bergdolt professzor (Köln), The Medieval "ordo" as a Source of Health címmel tartott orvosi, bölcseleti, és a középkori teológiai szempontjából egyaránt kitűnő előadást. Bergdolt a középkori kozmológia hierarchikus harmóniájának világszemléletét illesztette egybe az emberi társadalmak rendjéről és az emberi test harmonikus működéséről szóló elméletekkel és ezeknek a középkori orvosi gondolkodására gyakorolt hatásával. S tette mindezt imponáló történeti ívben: Platón, Arisztotelész kozmológiájának pontos felvázolásával, majd Ágoston írásain keresztül a patrisztika és a kora középkor ordo-elméletének értelmezésével, és korabeli orvosi teóriáinak egybevetésével; s ott állt meg, amikor maga a korai ordo-elmélct átvált a késő középkor szerleágazó universitas/communitas eszméjévé: Aquinói Tamás munkáinál, hiszen ettől kezdve az elmélet összetettsége egy 50 perces előadás kereteit messze túllépte volna. Jean-Pierre Tricot az ISHM volt elnöke (Leuven) The Emergence of Medical Schools in Europe előadása is hasonló korszakot vizsgált, bár a belga szerző nem annyira az orvosi teória változásaival foglalkozott, mint inkább művelődéstörténeti szempontból tekintette át a különböző képzési rendszereket: a monasztikus medicina s a káptalani iskolák elnagyolt elmélet képzésétől, a sebészcéheken át az egyetemi orvosképzés megjelenéséig. Tilli Tansey (London), Maintaining Henry Wellcome's Vision: Witness Seminars in Recent Medical History címmel a londoni intézet 20. századi orvostörténeti csoportjának új kezdeményezését ismertette, amely az orvostörténet elméleti tudásának mai gyakorlati hasznosítására törekszik, azaz a múlt ismeretanyagának a jelen számára történő közvetlen kiaknázását célozza. A Wellcome Intézet orvosbiológus kutatók és a modern kort vizsgáló orvostörténészek számára szervez olyan közös megbeszéléseket, amelyek a mai biomedicina újabb kutatási területeit az elmúlt bő száz év (mára gyakran az orvosi szakma által elfeledett) orvostudományi vitáival, gondolkodásával ütköztetik. Olyan tudást igyekeznek tehát hasznosítani, amely mára kikerült, de legalábbis háttérbe szorult a tudományos kutatás ismereteinek halmazában. Az 1993-as első szemináriumot a monoklonális antitestekről, a haemophiliáról, a genetikai vizsgálatokról, a szív transzplantációról, és a koleszterinről kapcsolatos véleménycserék követték. A szemináriumok komoly szakmai érdeklődést keltettek, hiszen a sajátos nézőpontjuk nem a tudomány történeti alakulását akarja felfejteni, hanem biológiai jelenségek analitikus és normatív értelmezését végzik el oly módon, hogy a jelen kutatási teóriákat vetik egybe a koramúlt elképzeléseivel. A négy hosszabb időt kapott főelőadó mellett a kongresszus többi résztvevője 20 percben oszthatta meg a nyilvánossággal eredményeit, mondanivalóját. Vizi professzor avatott előadása a 19-20. századi neurológiai kutatásokról nem egyszerűen az Elliott által kezdeményezett transzmissziós koncepció továbbgondolását, majd Langley, Dale és Loewi általi finomítását és tökéletesítését jelenítette meg, hanem általában véve a tudományos felfedezések kohéziójáról, az egyes kutatók, kutatási iskolák együttműködéséről és specifikumáról, a paradigmaváltások folyamatáról is nagyon lényeges elméleti szempontokat sorakoztatott fel. Hasonló perspektíva tűnt fel Prof. Monos Emil és Wenger Tamás (Budapest) előadásában is, amely a budapesti Physiologiai Intézet és a Magyar Királyi Természettudományi Társaság együttműködését vizsgálta. Ezen kooperáció kifejezett célja - mutatott rá Monos -, a tudományos diszkusszió színtereinek bővítése volt, annak érdekében, hogy az élettani alapkutatásban működő kutatók szakmai vitáit minél jobban generálni tudják. Más témával, de ezt a jelenséget vizsgálta Prof Dr. Gömör Béla (Budapest) előadása (How Came into Existence the 115 Years old Hungarian Society of Balneology)), amelyben szerző rámutatott a modern magyarországi balneológia kezdeteire a hévizek tudományos összeírásától a Társaság megalakulásáig és tevékenységéig. S ugyanígy a tudományszervezés mögött az orvosi iskolák tagjainak a tudományos gondolkodás szempontjából való egymásra hatását összegezte a Prof. I. Szirmai (Budapest) a 19-20. századi magyar neurológia kapcsán Lenhossék Mihálytól egészen Környcy és Miskolczy tevékenységéig. Szintén a tudományos együttműködés fontosságát, de egyúttal a magyar orvosi praxis immár évszázados fejlettségét prezentálta Berta A., Zajácz M. (Debrecen), Kelenhegyi Cs. (Nyíregyháza), és Kolozsvári L. (Szeged) előadása: The First Hundred Years in the History of Corneal Transplantation in Hungary (19052005), amely komoly statisztikai anyagon mutatta be a magyar ophthamologia imponáló előrehaladását az elmúlt évszázad során. Dr. Kapronczay Károly (Budapest), a SOMKL főigazgatójának előadása pedig a tudományszervezés és tudományops együttműködés diskurzusainak színtereit foglalta össze a 19-20. századi magyarországi orvosi és természettudományos társaságok működésétől az orvosi folyóiratok és könyvsorozatok megteremtéséig. Nemcsak előadásaival (Paediatrics in Ancient Egypt: és Women, Love and Family Life in Ancient Egypt, társszerzők Pahor A.L., Tadros G. cs Michael A.) tűnt ki a kongresszus résztvevői közül S. V. Chavda (Birmingham), hanem fölöttébb avatott kritikai hozzászólásaival is. Az orvos és bölcsész végzettséggel egyaránt rendelkező Chavda nemcsak az európai ókor és középkor görög és latin hagyományában mozgott imponáló könnyedséggel, hanem szanszkrit és arab nyelvismeretének köszönhetően a felmerülő kérdéseket, jelenségeket az ayurvédikus medicina és egyéb indiai orvosi irányzatok, valamint a klasszikus arab medicina összefüggéseiben is magabizto-