Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DEBRŐDI Gábor: Mentés a síneken (1882-1931)

számára jelvényeket, továbbá orvosi és vállra akasztható kötszeres táskákat javasolt szétosztani a leendő vasúti egészségügyi szakszemélyzet tagjai között. A helyszínen zajló mentési folyamatok irányítását a mentést koordináló orvosparancsnok kezébe adná, kinek hatáskörébe az idegen segélynyújtó orvosok irányítása is tartozna. Ő tartaná a kapcsolatot a MÁV és a hatóságok illetékeseivel is. Mentögépkocsik helyett a mentövagont ajánlja a tömeges balesetek sérültjeinek szállítására, mert gyakori mozgatásuk így nem okoz a betegeknek további fájdalmakat és állapotuk mindvégig nyomon követhető. A felkészültség karbantartása miatt próbariasztásokat és szituációs gyakorlatokat javasolt, ugyanis ekkor derülnek ki a rendszer és a személyzet felkészültségének gyengeségei, így éles helyzetekben megelőzhetnék a felkészületlenségből eredő félelmet, kapkodást. 9. Tömeges baleseti gépkocsi üzembe állítása a mentőknél A biatorbágyi szerencsétlenséget követő években a mentők tömeges baleseti gépkocsit fejlesztettek ki, melyet 1934-ben állítottak szolgálatba. Az új jármű Farkas Samu kormányfőtanácsos, a BÖME adminisztratív igazgatója és Ruszwurm Rezső főorvos, igazgatói szaksegéd koncepciója alapján készült el. A gépkocsival 10 szakembert lehetett egy időben a helyszínre szállítani (1 fő a tömeges helyszíni mentést koordináló orvosparancsnok, 4 mentőorvos, 4 ápoló és a gépkocsivezető). Külön érdekesség, hogy a személyzet szállításán túl a kocsi belsejében betegszállítás esetén három hordágy elhelyezésére is volt lehetőség. Az ülések alatt 6 db hordágy, 2 db tömeges kötözötáska, 2 db esettáska, 1 db oxigéntáska, 1 db tűztáska volt elhelyezve. A járműben ezenkívül 1 db szénsavszippantós készülék, 2 db jégtáska, 2 db összehajtható mosdóasztal, 2 db vizeskancsó, 12 db ivópohár, 2 db lámpa, 1 db vörös fényű jelzőlámpa (éjszakai használatra), 1 db segélyhely zászló, a dokumentáció vezetésére 1 db összecsukható íróasztal, továbbá jelzőkürt és sípok lettek elhelyezve. A jármű tetejéről földhöz rögzíthető tartó-rudakkal kitámasztott pányvát lehetett az ideiglenes sérült ellátóhely fölé feszíteni, ezáltal a mentők szélsőséges időjárási körülmények között is folytathatták sérültjeik ellátását. E gépkocsi működtetésének elsődleges célja a súlyos sérültek helyszíni shock-kezelése, a még visszafordítható kóros folyamatok rendezése. A jármű működtetésének koncepciója hasonló volt a húsz évvel később, a BÖME jogutódja, az Országos Mentőszolgálat (1948) által 1954. március 29-én indított rohamkocsi-szolgálathoz.

47 GÁBOR DEBRÖD1, MA museologist, rescuer Kresz Géza Rescue Museum H-1053 Budapest Markó u. 22. HUNGARY 47 Katonaorvosi tapasztalatként vonult be a katonai sebészet és a mentés szervezőinek szemléletébe az az első világháborús megfigyelés, miszerint a sokkos sérült addig nem szállítható, amíg nem történt meg helyszíni ellátása Az 1954-ben indított rohamkocsi-szolgálat feladatköre is e szabály érvényesítésének jegyében alakult.