Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DEBRŐDI Gábor: Mentés a síneken (1882-1931)
alakítottak ki a járműben. Fűtése Meidinger-féle kályhával volt megoldva, melyen szükség esetén még vizet is melegíthettek. A mentőkocsik egészségügyi felszerelésének ellenőrzését és pótlását is a pályaorvosok végezték: „A mentőkocsik minden hónapban a pályaorvos által megvizsgálandók, az elhasznált orvosi- és kötszerek azonnal pótlandók úgymint az elavultak frissekkel felcserélendők.'"'' 0 A mentőkocsikat alkalmanként menetdíj megfizetése mellett a 72187/87. számú rendelet értelmében betegszállításra is igénybe vehették, a szállítási díj összege megegyezett a betegszállító kocsikéval, majd a betegszállításokra vonatkozó tarifaszabás 1900-ban módosult. 21 A mentőkocsin történő betegszállítások számának az új menetdíjszabás miatti visszaesése az Egészségügyi Osztály főnöke, Csatáry Lajos előtt is ismert volt: „Kívánatos, hogy ezen mentőkocsik mentül jutányosabban bocsáttassanak a közönség rendelkezésére és elegendő számban legyenek készenlétben, amidőn mindenesetre sokkal gyakrabban fognak betegszállításra igénybe vétetni, mint az nálunk jelenben történik, amidőn ezen kocsik használatáért oly magas díj követeltetik, melynek megfizetésére csakis csakis nagy vagyonnal bírók képesek.""' 1896-ban újabb típusú mentővagonokat állítottak üzembe, a speciálisan átalakított 1 1,4 méter hosszúságú jármüvek a budapesti Schlick-féle gépgyárban készültek. A mentökocsik belső tere kétosztatú volt, nagyobbik helyiségükben 6 db hordágyat helyeztek el, a kisebbikben az orvosi hálóhelyiséget alakították ki. Az orvosi helyiségben pamlagot, asztalt, széket, a kötszerek és műszerek pormentes tárolására kialakított szekrényeket helyeztek el. A hordággyal és hordszékkel szállított betegeket a kocsi végén lévő homlokfali és az oldalsó ajtókon emelték ki és be. A jobb világítás érdekében a mentővagon tetején üvegablakokat helyeztek el. A századfordulón a vasúti mentés és a betegszállítás tovább specializálódott, a MÁV kocsijainak két típusát alkalmazta betegszállításihoz. Az ún. termeskocsit a fizetőképesebb, vagyonosabb betegek szállításakor alkalmazták. A 11,4 méter hosszúságú jármű előteréből két helyiség nyílt, az egyikben a beteget kísérő orvos tartózkodott, a vele szemben lévő helyiségben a beteget kísérő ápoló személyzetet vagy a kísérő rokont helyezték el. A folyosóról szárnyas ajtó nyílt a kórterembe, a kocsi végéből nyíló ajtón keresztül lehetett a beteget hordággyal együtt a vagonba be- és kiemelni. A kórteremben rugalmasan rögzített ágy, pamlag, karosszék, mosdó, kivehető hordszék és hordágy állt. Az orvos szálláshelyén bőrrel bevont fekhelyet, ülőkét, mosdót és pormentesen záródó egészségügyi szekrényt helyeztek el. A padozatot és a falakat úgy alakították ki, hogy azok a lehető legkönnyebben lemoshatóak és fertőtleníthetőek legyenek. E kocsitípus gőzfűtéssel és fűggőkályhafütéssel volt ellátva, világítása akkumulátorról történt. A betegtér belső szellőzéséi vontatáskor automatikusan üzembe lépő mechanikus ventilátor biztosította. Kevésbé fizetőképes betegek részére egyszerűbb térkialakítású, ún. fülkés be~ Csatáry Lajos: A vasúti egészségügy kézikönyve. Budapest. 1905, Ullmann József fia. p. 13. 21 Az 1887. évi menetdíj-rendelet betegszállítás esetén, csupán egyetlen beteg szállítása esetén is, 6 db 1. osztályú jegy megváltásakor engedélyezte a szállítást, az. 1900. évi módosított díjszabás már 12 db I. osztályú jegy megváltásához kötötte ugyanazon szolgáltatást. A beteg kísérője 1 db 111. osztályú jegyet váltott, a poggyászok után a poggyászokra való díjszabást volt köteles a beteg leszurkolni, a betegszállítás megrendelésekor 10 korona foglalót kért a vasút. 22 Csatáry Lajos: 1905. p. 13.
