Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A Wolff-Parkinson-White szindróma áttekintő története
gezve így írt: „isolált elvezetéseink révén bizonyítva látjuk tehát, hogy a két kamra activálódása közt van (kiemelés, Z.I.) lényeges időbeli különbség, továbbá bizonyítva látjuk azt a föltevést is, hogy a jobb kamra előbb activálóclik, mint a bal, ami — egybevetve a rövid P-R-távolsággal - hathatósan támogatja azt a vélekedést, hogy az ilyen ritka EKG-t szolgáltató szívben tényleg rendellenes összeköttetés van kifejlődve a pitvar és kamraizomzat között és, hogy ez az összeköttetés a jobb szívben van" A fiúgyermeknek intermittáló WPW-szindrómája volt, s Zárdaynak egy alkalommal az I. elvezetésben normális kamrai aktivációval (szabályos, keskeny QRS-komplexussal) járó sinusütéseket is sikerült lefényképezni. Ebből, úgyszintén helyesen, arra következtetett, hogy „ilyen egyénben a Hisköteg is és a Paladino-Kent-nyaláb is ki van fejlődve, működőképes és szükség szerint hol az egyik, hol a másik képlet vezeti az ingerületet." Ugyanebben az évben jelent meg az Orvosi Hetilapban Gruber Zoltán kétrészes dolgozata, amelyben a bp.i I. belklinika EKGlaboratóriumában vizsgált tízezer egyénből fölismert hét WPW-szindrómás beteg kórtörténetét ismertette. EKG-illusztrációi jellegzetesek és érdekesek: az egyik, tachyarrhythmia alatt készült fölvételen (1. rész, 1105. oldal, 7. ábra) pitvarfibrillációval szövődő praeexcitatiót [„FBI" (/àst, èroad, /fregular)-tachycardiát] is bemutat. Gruber nem fogadta el a Kent-Paladino-köteg kórnemző szerepét: a prae-excitatióra jellemző EKG létrejöttét, más jeles szerzőkhöz hasonlóan (tévesen), a pitvari aktivációhoz (P-hullámhoz) közel eső „nodalis extrasystolék" föllépésével magyarázta. Sem Sir Thomas Lewis gyakorló orvosoknak és medikusoknak írt 1933), sem Haynal Imre szív- és érrendszeri betegségeket áttekintő hazai monográfiájában (1938) nincs szó a WPW-szindrómáról és/vagy a pitvar-kamrai járulékos köteg(ek)ről. A Korányi-klinika EKG-laboratóriumának munkatársa, Radnai Pál Eleklrokardiographia című könyvének (1941) 56. oldalán ellenben 25 sorból álló, jól megírt szakasz foglalkozik a Kent-Paladino köteg és a WPW-szindróma elektrofíziológiai és klinikopatológiai kapcsolatával. Zárday jeles EKG-monográfiájának (Az e/ektrokardiogramm; 1944) WPW-szindrómával foglalkozó alfejezetében a hangsúlyt újra a Paladino-Kent köteg etiopatogenetikai szerepére helyezi. Mindemellett a zárórészben, tudomásul véve, hogy az AV-bypass-köteg(ek) létezését és arrhythmogenesisben betöltött szerepét bizonyító humán adatok viszonylag kisszámúak voltak, végkövetkeztetése óvatos: „Minthogy a kutatók nézetei a syndroma keletkezését illetőleg —fejlődési rendellenesség, functionalis zavar, vagy kórbonctani laesio —, valamint klinikai jelentőségére vonatkozólag annyira eltérők, azért nehéz végleges véleményt mondani." Zárday WPW-szindrómás betegeinek EKG-i mindemellett rendkívül jellegzetesek, s illeszkednek a könyv címében [Az eleklrokardiogramm. (elemzése és értelmezése) orvostanhallgatók és orvosok részére] kitűzött célhoz. Gottsegen és Bodrogi 1960-ban publikált kazuisztikájában még tükröződik a WPWszindróma elektropatogenezisére vonatkozó széles körű bizonytalanság, ami, a szívelektrofiziológiai mechanizmust pontos föltárására alkalmas transzkatéteres/intracardialis elektrogram-regisztráló módszerek hiányában, retrospektive érthető is. Úgy gondolták, hogy betegük „fúziós ütései" a sinuscsomóból erredő normális és valamiféle kamrai ingerképző gócból kiinduló kóros depolarizáció összeolvadása, „fúziója" következtében jönnek létre a „két különböző automaliából származó)" ingerület interferenciája folytán. Kerkovits és mtsai 1963-ban sinusritmusban lévő típusos WPW-szindrómás betegeknek prokainamidot (0,20,3 g; egy esetben 0,5 g) adtak intravénásán (iv.), s a kamrai prae-excitatio (A-hullám) átmeneti eltűnését tapasztalták. Arra gondoltak, hogy a WPW-minta megszűnésének oka a
