Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DOBOS Irma: Az APENTA keserűvíz kutatástörténete

rás" mélységét (4,06 m), átmérőjét (1,19 m) és a vízoszlop magasságát (1,32 m). Úgy találta, hogy a kút falazatát homokkövei rakták ki, és kiszámította a 6 órás utántöltődésből, hogy 24 óra alatt 5.864 m

3 keserüvizet lehet a kútból kivenni (Molnár 1877). A következő vizsgálatot Tichborne R. Károly, londoni orvosegyetemi vegytanár végezte és a valamivel több szilárd alkotón (56,472 s. r.) kívül lítiumot, bromidot és vasat is kimutatott (Sólyom 1877). Hasonló eredményre jutott a következő évben a kölni Vöhl H. is, míg Balló Mátyás (1889) fővárosi vegyész a kút huzamos üzemeltetésének arányában jóval kevesebb összes szilárd anyagot (47,968 g/l) határozott meg (Vendl 1948). Később újabb kutak vizét Rákóczi János és Stefánia néven palackozták, bár kémiai összetételük között alig volt különbség. A Loser Testvéreken kívül az 1870-es években több telektulajdonos kezdett az Őrmezeivölgyben keserűvizet termelni és fogalmazni. Az Árpád-forrást Strassenreiter Ignác pesti keményítőgyáros ásatta 1873-ban és Molnár Jánossal végeztetett vízelemzést. Bernáth József (1874) szerint a Petőfi-forrást 1873-ban Simkó Károly ásatta, más viszont a kutat Scharfhak tulajdonítja (Vendl 1948). Abban minden szerző azonos véleményen van, hogy később a Burger cég tulajdonába került. Sólyom J. a Hunyadi László-forrás létesítését 1877re teszi és tulajdonosnak a Scharf és Burger céget jelöli meg. Sokan éppen a tulajdonosok alapján a két kutat azonosnak tartják, s csak a nevét változtatták meg. A Petőfi-forrás vizét Say Móric bécsi kémikus (1873), a Hunyadi László-forrásét Balló Mátyás (1882) vizsgálta. Hirschler Mór 1876-ban sikeres vízfeltárásával megalapította a Ferencz József keserüvíztelepet. A nagyobb telepek közé tartozott még az Ungár Ignác és Fia cég, amelynek igen sok kútja (a három Viktória-, az Attila-, a Hunyadi Árpád-, a Rákóczi György- és a Hunyadi Béla-forrás) közül a legismertebb volt a Viktória-forrás. A keserüvízből a Viktóriaanyalúgot, a Viktória-fürdösót és a „Viktória-sót állították elő. Amikor a Saxlehner cég 1893-ban megvásárolta az 5 telket 22 kúttal, akkor a Viktória termékek gyártását megszüntette (Vendl 1948). A dél-budai keserüvizet, közüle is leginkább a Hunyadi Jánost az 1870-es évek második felében már mind az 5 világrészben árusították. Bernáth József külön kiemeli a keserüvízfogyasztó európai országok közül Romániát, Angliát, Német-, Francia- és Olaszországot (Bernáth 1876). A külföldi ásványvíz-kereskedők némelyike jövedelmezőbbnek ítélte meg, ha forrás-tulajdonosként saját termékeit forgalmazza. így juthatott az 1870-es évek második felében létesített Hunyadi László-forrás 1883 körül egy francia társasághoz, a „Compagnie générale d'eaux minérales et des bains de mer Paris"-hoz és hosszú ideig ehhez tartozónak tartották a Rákóczy Ferenc-forrást is. Sokan az utóbbit az 1880-as években megjelent francia nyelvű munkákkal bizonyítják, amelyek kizárólag a Rákóczy-forrást említik, mint e terület legjobb minőségű keserűvizét (Vendl 1948). Annak a megállapításnak, hogy ez a forrás már 1891-ben (Gerlóczy-Hankó) az Apollinaris cég tulajdonában volt, ellentmond a védjegy-lajstromozás és az akörül kialakult vita a Saxlehner és a Loser cég között. A Loser Testvérek a Rákóczy Ferenc budai forrás bevezetésekor a címkén helytelenül felhasználták az akkor már jól ismert Hunyadi nevet egy Új Hunyady-keserűvíz megjelöléssel. A Saxlehner cég jogosan emelt kifogást a megtévesztő szóhasználat és a címke három osztatúsága ellen. Az indokok alapján 1896-ban két alkalommal is határozatot adott ki a kereskedelmügyi miniszter, amelyben mind az ábra-, mind a szóvédjegyet törölte az engedélyezettek közül (Szász 1912).