Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

s Gaiát, a magasztos istennőt, zaklatja a meg-megújulót évről-évre az imbolygó ekevassal, fölszántva lovával a földet. Szárnyas madarak könnyüszívű népére, az erdő vadjaira készíti a hurkot, a sósvízű tengerben lakozó halakat hálóval fogja meg a férfi, ki ésszel él. Szolgáivá tette okos leleménnyel a hegyek meg rétek állatait, a lobogóhajú paripának és a bikának nyakába vetette igáját, és a beszédet és a széllel versenyző gondolatot meg a törvényt tanulja, a városrendezőt, lakhatatlan szirteken tűző nap forró sugarát s a fagyot kikerülni ügyes, mindenben ügyes, ha akármi jön, ám a haláltól nem tud menekülni, de gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol. Ha tud valamit valaki, mesteri bölcset, újszerűt, van, ki a jóra, van, ki a gonoszra tör vele... " (Szophoklész: Antigoné) Mi a 21. század kezdetén élők jól tudjuk, hogy az ember az erkölcsi és esztétikai magasságok és mélységek végletei között egyaránt megnyilvánulhat. Az időszámítás előtti negyedik század görög közéletben, nyilván az akkor már jelenlévő mesterkélt luxus, hivalkodás, rang-kórság túlzásai ellen tüntető szubkultúra első doktriner apostola, Diogenész, a „künikosz" filozófus. Róla többek között ezeket jegyezték fel: „Úgy jellemezte magát, mint olyan kutyát, amelyet mindenki dicsér, de akinek csodálói között egy sem akad, akinek kedve lenne vele együtt vadászni. - Egyszer meglátva egy kezeiből ivó gyermeket, kidobta bögréjét tarisznyájából így szólván: Egy gyermek legyőzött engem egyszerűségében." Irt valakinek, hogy gondoskodjék számára egy kunyhóról. Mikor ez az ember sokáig késlekedett a Métróonban levő pithoszt (nagy agyaghordót) választotta szállásul, mint maga is mondja leveleiben. Nyáron a forró homokban hempergett, télen pedig hóval borított szobrokat ölelt át, minden eszközt megragadva, hogy magát edzetté tegye.