Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

minket s csalóka remény. Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén, s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény. Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval kilábol a népségből a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia. S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad! Togyogjon, aki buksi medve láncon — nekem ezt nem szabad! Költő vagyok - szólj ügyészedre, ki ne tépje a tollamat! Adtál földmívest a tengernek adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat. Hadd írjak szépet, jót - nekem add meg boldogabb énekem! " (József Attila: Hazám) A történelem folytatódását ezután személyes sorsomban éltem meg. Sokat tudtam meg sokmindenről és ehhez képest csak igen keveset tehettem. De idővel megszoktam ezt a szemlélődő, befogadó pozíciót, miközben igyekeztem megfelelni gyakorlati feladataimnak, mindannak amit elvárhattak tőlem. Sikerült megtalálnom és megőriznem lelkem egyensúlyát. Megadatott, hogy viszonylagos egészségben, az átlag életkort meghaladóan csodáljam és élvezzem a létezést. Ebben a nagy szellemek társasága igen sokat tett. Közülük búcsúzóul Weöres Sándort a varázslatos szavú költőt idézem, akit még bátyámnak szólíthattam volna, de sajnos sohasem nyílt alkalmam találkozni vele. Felülmúlhatatlan Ars poeticáját nagyon közelinek, a magaménak érzem: „ Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat. Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget: bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked? Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat s aki feléje fordul, egy percig benne éghet. Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.