Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

Steif, Y.: Wenn Wissenschaftler feiern. Die Versammlungen deutscher Naturforscher und Ärzte 1822 bisl913. Stuttgart, Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft mbH, 2003. 345 p. [Schriftenreihe zur Geschichte der Versammlungen Deutscher Naturforscher und Ärzte, Bd. 10]. Az 1822-ben alapított Német Természetvizsgálók és Orvosok Társaságát (Gesellschaft Deutscher Naturforscher und Ärzte) a 19. században és a 20. század elején a legfontosabb természettudományos vitafórumként tartották számon, sok bel- és külföldi tudományos társaság és egyesület szemében követendő modellé vált. E társaságnak az éves vándorgyűléseiről szóló, gondosan összeállított és megszerkesztett történetét tartja kezében az olvasó. Bár a külseje nem túl tetszetős, maga a mű igencsak megérdemli a figyelmünket. Több célt tűzött maga elé a szerző,Yvonne Steif, a könyv megírásával. Arra keresi a választ, milyen szerepet töltöttek be az éves vándorgyűlések a tudósok és laikusok közötti párbeszédben, továbbá, a kongresszusok milyen mértékben tükrözték vissza tagjaik polgári identitását. Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk arról, hogy a tárgyalt korszak a polgárság öntudatra ébredésének, politikai hatalomra jutásának, szellemi kiteljesedésének kora is egyben. A vándorgyűlések ötlete két forrásból táplálkozott: egyrészt a tudományos elit eszmecseréjének, tapasztalatátadásának lehetőségét jelentette, másrészt a polgárság kulturális és politikai szerepvállalásának tere volt. Ám a könyv társadalomtörténeti munka is egyben, mert a tudományos társadalom és a tudósok önkifejeződésének útját is bemutatja. A szerzőnö történelemfeltáró szakértelme a bevezetőben lenyűgözi az olvasót, amikor felvázolja, milyen módszerrel közelítette meg a tudóstársaság történetének megírását. Nem volt könnyű dolga, ugyanis nem lehet pontosan datálni az első üléseket, mivel csak tanulmányok állnak rendelkezésre, hiteles források, jegyzökönyvek sajnos nem. E fennmaradt munkák közös vonása, hogy a gyűléseket leginkább zárt szakmai fórumként kezelték, s nem világítottak rá a témák társadalmi szerepére. További problémát okozott az a tény is, hogy igen hiányos a levéltári dokumentumanyag, mert a vezetők csak 1838-tól adták át a vendéglátó városoknak az ülések és kongresszusok iratanyagait, a társaság pedig csak a századfordulón határozta el egy saját archívum létesítését. A hiányzó eseményeket a nyomtatott sajtóból, hírekből és természettudományos folyóiratokból lehetett kiegészíteni. A nagy gonddal összegyűjtött levéltári anyag sajnálatosképpen 1945-ben hadizsákmányként a Szovjetunióba került és máig ismeretlen a holléte. A kötet kronologikus tagolásban veszi sorra a vándorgyűléseket. Az első fejezet a kongresszus alapításának okait és az eseményeket mutatja be egészen 1853-ig. A fejezet célja, hogy meghatározza a természettudományos gyűlés fogalmát. Ebből a szempontból a gyűléseket a természettudományos egyesületek keretei közé sorolja, és ebben az összefüggésben az éves kongresszusok ünnepi szokásaira is vet egy pillantást. Emellett arra is összpontosít, hogy bemutassa, hogyan minősült egy-egy vándorgyűlés bel- és külföldön egyaránt elismert kongresszussá. 1854-től új fejezet nyílt a társaság történetében, amit lényegében az új biológiai és patológiai hipotézisek körüli vita (vitaiizmus, materializmus, darwinizmus) váltott ki. Ebben a fejezetben a rendelkezésre álló forrásanyagra támaszkodva azt vizsgálja a szerző, milyen