Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

don kapcsolódnak a szúrt, vágott és egyéb módon keletkezett sérülésekhez, a ficamokhoz és törésekhez, vagyis a mai értelemben vett baleseti sebészethez. Az első adat 1002-ből való, amikor Szent István megalapította a bencés-rend pécsváradi kolostorát, ahol a betegápoldában a sebek kezelésével is foglalkoztak. A legterjedelmesebb rész az életrajzi összeállítás, amely valamennyi, az intézet kötelékében - bármikor, bármilyen rövid ideig - tevékenykedő orvos legfontosabb életrajzi és szakmai adatát tartalmazza. A kimagasló egyéniségek biográfiai adatait nem egy esetben a haláluk alkalmával elmondott, megjelentetett nekrológok, kortársi visszaemlékezések egészítik ki. A kötetet a felhasznált irodalom jegyzéke, illetve a zömében portrékat tartalmazó képgyűjtemény zárja. Pestessy doktor nem először lepi meg az orvostörténelem iránt érdeklődőket, kutatókat terjedelmes és tartalmas összeállításával, gondolunk itt „nyelvészkedéseire", a sebészetitraumatológiai szógyűjtéseire és magyarázataira, amelyek mindegyike óriási - és nem csupán szakirodalmi - olvasottságot bizonyít. Jelen kötet is ezeknek az értékes műveknek a sorát gazdagítja, szerkesztési elveiben a legnagyobb hasonlóságot Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek c. orvostörténeti adattárával mutatva. A kötet mégsem lett az adatok szűkszavú, „száraz" halmaza, hiszen Pestessy doktor sajátos, kissé karcos, máskor szomorkás iróniájú erdélyi humora átviláglik a sorok között. Kapronczay Katalin Schlegel, H. G.: Geschichte der Mikrobiologie. 2. korrigierte Auflage. Halle (Saale), Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina, 2004. 280 p, ill. [Acta Historica Leopoldina, Bd. 28], Annak, hogy a mikrobiológia önálló tudományként csak a 16. században indult hódító útjára, több oka is van. E tudományág, amely az ókori Hellaszban már megtette sokat ígérő kezdeti lépéseit, a gazdaság lassú fejlődése, illetve stagnálása miatt mintegy ezer év alatt alig haladt előre. Amikor az egyház magáévá tette az arisztotelészi természettanokat, mindazokat a tételeket, amelyek az arisztotelészi felfogástól eltértek, eretneknek nyilvánította és csírájában elfojtotta. A már a 13. századtól működő inkvizíció brutálisan nyomult előre, minden új felismerést elnyomott, nehogy kétséget ébresszen vagy eltűrjön a világ tökéletességébe vetett hitben. Az „amatőr" csillagászok, akik már Kopernikusz és Galilei előtt megalkották a heliocentrikus világképet, titokban megtartották a felfedezésüket, mert az inkvizíció a 17. század elején még magát Van Helmont-ot is évtizedekig házi őrizetben tartotta. A „sötét középkor" ebből a szempontból jogosan viselte a ráaggatott jelzőt. Az eltérő vélemények elnyomásáról szóló elrettentő leírásokat túlzottnak találhatnák, ha a boszorkányégetések, a bűnbakokra és másként gondolkodókra kirótt büntetések nem lennének gondosan feljegyezve és dokumentálva. Ám hogy a középkorban talentumok és teremtő erők is működtek, bizonyítják a gótikus dómok, templomok, kastélyok és várak építőmesterei, a nagy festők, zenészek és csillagászok, az uomo universale-k. A reneszánsznak, - ami a 14. században kulturális mozgalomként indult Itáliában, meghódította Franciaországtól kezdve Közép- és Észak-Európát, -