Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

KÖNYVSZEMLE Balázs Péter: Szervezett egészségügyünk 1770-es alaprendelete. Generale Normativum in Re Sanitatis. 1770. Orvosok, sebészmesterek, patikusok, bábák, és a járványügy a XVIII. század magyar jogalkotásában. Piliscsaba - Budapest, MATI - SOMKL, 2004. 301 p. A közegészségügy rendezése érdekében - egy-egy részprobléma megoldására, regionális érvényességgel - kibocsátott rendelkezések már a középkor óta ismertek voltak Európaszerte. A némely városvezetés által megalkotott egészségügyi rendszabályok elsősorban járványok megelőzését, leküzdését voltak hivatottak elősegíteni, de sokszor kiterjedtek az élelmiszerek vizsgálatára, a közterületek tisztaságának ellenőrzésére, sőt az egészségügyi személyzet működésére is. Ám ezek az intézkedések esetlegesen, egymástól elszigetelten, nem központilag összehangoltan és irányítottan, ebből következően nem általános és kötelező érvénnyel léteztek. A 18. század hozta meg Európa-szerte az egészségügy államilag szervezett, az egyes országokra érvényes egységes törvénykezést, amelynek a közigazgatás szervezetén belül kellett működnie. Ezek a törvények érintették az adott terület betegápoló intézményeit, a gyógyításban részt vevők (orvosok, sebészek, patikusok és bábák) feladatait, szakmai képzésüket is, valamint a járványok idején életbe léptetett kényszerintézkedéseket. Megfogalmazták a végrehajtás és ellenőrzés menetét, és a személyi feltételeket. Poroszország az 1725-ben kibocsátott Medizinaledikt c. rendelkezésével úttörő munkát vállalt, amit 1762-ben továbbfejlesztettek. A Habsburg fennhatóság alá tartozó területeken fordulópontot jelentett az 1753-as esztendő, amikor Bécsben létrehozták a törvényhozó szervként müködö Udvari Egészségügyi Bizottságot, és ugyanazon év júliusában már hatályba lépett a csehországi egészségügyi szabályzat is, amely a monarchia egészségügyi reformjait és törvénykezését tekintve több szempontból is példaértékűnek tekinthető. Járványtani vonatkozásban - a későbbi szabályozást illetően is - fontos volt az 1755-ben életbe léptetett triesti főszabály. A magyar közegészségügyet hosszú távon szabályozta - az ausztriai rendelettel megegyező tartalmú - Generale Normativum in Re Sanitatis címen ismertté vált uralkodói rendelkezés, megteremtve az egységes rendszert az egészségügyi igazgatás területén. Az 1723-ban létrehozott Magyar Királyi Helytartótanács, majd 1753-tól 1766-ig az Udvari Egészségügyi Bizottság számos fontos utasítást bocsátott ki, amelyek az 1770-es rendelet előzményeként vehetők figyelembe. A több évtizedes előmunkálatokat összegezve, a hiányosságokat és a gyenge pontokat mérlegelve, valamint a már említett külföldi példákkal összehasonlítva 1770.január 2-i dátummal Generale Normativum Sanitatis címmel az eredeti német nyelvű változat, majd 1770.október 4-i keltezéssel a Generale Normativum in Re Sanitatis címen, a Magyar Korona Országai számára kihirdetett latin nyelvű változat is napvilágot látott. A rendelet megalkotása - mint a korszak egyéb nagyszabású rendelkezései is - kollektív együttműködés eredménye volt, de a szellemi irányítást kétsé-