Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Józsa László: Az orvosi, állatorvosi és gyógyszerészeti irodalom Bizáncban

felsorolását, műszereit tartalmazza. Ezt a könyvét a 14. században bővített, új kiadásban jelentették meg a fővárosban. Fő műve a De humani corporis fabrica Libri V. (Az emberi test felépítése öt könyvben). Az összefoglaló első kötete a Peri ourón (De urinis, A vizeletfajtákról), amelynek előszavában isteni invokáció és glorifikáció olvasható. Munkájának ez a legnépszerűbb kötete: az arab világban és Nyugat-Európában, arab, szír, héber nyelvre fordították, Constantinus Africanus latinra ültette át. A Peri ourón standard könyv az uroszkópiához, a 16. század végéig szinte valamennyi orvosi fakultáson tanították. Theophilosz írásán alapszik a 14. századi Ioannész Aktuariosz hasonló című műve is. A Peri ourón 14 fejezetből álló, didaktikus szerkesztésű és elrendezésű munka. A harmadik fejezet a vese anatómiájával és élettanával, a vizeletképzéssel foglalkozik. A negyedik fejezet a vizelet sűrűségét, a hatodik színét (összesen húszféle színt említ), a nyolcadik a színek és konzisztencia kombinációit tárgyalja. A 10-13. rész az üledéket a 14. pedig a szagát részletezi. Elkülönítette a vérvizelést (haematuria) a hemoglobinvizeléstől, a sűrű fehér vizeletet a húgyhólyag kövesség tünetének tartotta (IDELER 1963). Enciklopédiájának második kötete a De excrementis (A váladékokról), amelyben sorra veszi a verejték, nyál, ondó, menstruációs váladék és széklet vizsgálatának menetét, diagnosztikus értékeiket. Különös gondot fordít a széklettel ürülő paraziták pontos számának, fajtáinak meghatározására. Valószínűleg nemcsak betegmegfigyelései révén, hanem boncolásai során ismerte fel a fonálgiliszta (Ascaris lumbricoides) szervezeten belüli vándorlását, megemlítve, hogy a légutakba is eljuthat (IDELER 1963). A harmadik kötet Peri szphigmón (De pulsibus, A pulzusfajtákról) a pulzus vizsgálati módjait, az érlökések fajtáit tárgyalja. A negyedik kötet Hippokratész Aphoriszmáihoz írott kommentár (Hippocratis Aphorismorum commentarius), az ötödik pedig Hippokratész és Galénosz tanításainak összefoglalása (De arte medica ex Hippocrate et Galeno). Ez utóbbi két részbe kevés új megállapítását szőtte be (DIETZ 1966). Bár Theophilosz sehol nem említi, megállapításaiból arra kell következtetni, hogy többkevesebb rendszerességgel boncolásokat végzett. Leírta a szaglóideget (nervus olfactorius), felismerte a fonálféreg légutakba jutásának lehetőségét, szervezeten belüli vándorlását. Az érelmeszesedés (arteriosclerosis) szabad szemmel látható lipoidos, meszes, fibroticus elváltozásainak felismerése, kizárólag emberi tetemeken lehetséges. Mint katonaorvos sokat foglalkoztatta a járványok kialakulása, terjedése. Feltételezte, hogy az epidémiákat a csatatereken rothadó hullák váltják ki. A tizedik század orvosi művei Nikandrosz (10. század). Feltehetően orvos, gyógyszerész, természettudós, fő érdeklődési köre a farmakológia és toxikológia. A ránk maradt gyógyszertani, méregtani könyveit versben írta. A Thériaka alexandriai Apollodórosz hasonló című munkájának verses, illusztrált változata. Az ezer soros toxikológiai költemény a mérgező növényeket és állatokat, a vadállatok harapásának gyógyítását tárgyalja. Mintegy harmincféle mérgező kígyót sorol fel, amelyeket a miniatúrák segítségével korunkban azonosítottak. Értekezik a skorpiók és mérges pókok csípéséről, illetve az ellenmérgekről. Az Alexipharmaka verses gyógyszertan, amely nemcsak az orvosságokat veszi számba, hanem a mellékhatásokról és gyógyszermérgezésekről is szól (KADAR 1992). Különösen részletesen taglalja az ópium