Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Józsa László: Az orvosi, állatorvosi és gyógyszerészeti irodalom Bizáncban

totta meg. Megkülönböztette a vörös és fehér hüvelyfolyást. Az előbbit a méhszáj sebének, vagy daganata következményének tartotta. Moszkhion vezette be a hüvelyen át végzett csapoíást (Douglas punctio) kismedencei gyulladás, gennygyülem képződése esetén. Felsorolja a speciális nőgyógyászati kézi műszereket, közöttük a valószínűleg általa szerkesztett hüvelytükröt, továbbá a lapocokat, katétereket, szondákat, stb. ír a szexuális élet higiénéjéről, a túlhajtott nemi tevékenység esetén a csikló (clitoris) műtéti eltávolításáról. A kor szokásának megfelelően a nőgyógyász kezelte az emlő gyulladásait, tályogját, s Moszkhion ezek gyógyítására is kitért (METTLER és METTLER 1947). Palladiosz Szophisztész 543-ban született, Alexandriában nyert orvosi képzést, később ott praktizált, valószínűleg a század végén hunyt el. Munkái közül egyedül a Hippokratész Lázakról szóló könyvéhez készített kommentárjait ismerjük (MAJOR 1954). Asaph Judaeus (A Haru feh) A 6. században Júdeában élt zsidó orvos, görög és bizánci orvosi műveket fordított héberre (VENETIANER 1915-1917). Saját írásait héber, vagy arameus nyelven alkotta. Egyetlen fennmaradt könyve a Széfer Harfuth (^Gyógyszerek könyve), amelyet a hetedik században görög és arab nyelvű átültetésben széles körben használtak. A mű címe nem fedi a tartalmát, ugyanis az orvosságok tárgyalása alig harmadát teszi ki. Legalább ugyanekkora részt szentel a belső szervek anatómiájának, élettanának, az időjárás és a betegségek összefüggéseinek, részletesen taglalja a szezonális kórképeket, végül nagy teret kap az uroszkópia ismertetése (MELZER 1972, MUNTNER 1957). Merkouriosz (Mercurius) a 6-7. század fordulóján élt orvos képzettségű szerzetes. Két alkotását, a De Pulsibus és Phlebotomia című könyveit ismerjük. A pulzusról szóló összeállításában az érverés huszonnyolc fajtáját különböztette meg. Szinte tankönyv-szerűén ismerteti a pulzus vizsgálat technikáját, javallatait, diagnosztikus jelentőségét, ez utóbbit mindenféle elméleti alátámasztás nélkül. Több mint kétszázféle kórkép pulzus-tüneteit sorolta fel. A phlebotomia (=érmetszés, érvágás, visszérmetszés) részben anatómiát, részben kórtant és gyógyítást tartalmaz. Valószínűleg Merkouriosztól származik a könyökvisszerek vena cephalica és vena basilica elnevezése, legalább is ebben a műben szerepelnek először. Más testtájak visszereinek (fül, kéz, láb stb.) anatómiáját is pontosan megadja. A további fejezetekben az érmetszés technikájáról, javallatairól és gyógyhatásáról értekezik (IDELER 1963). Kortársai körében nagy népszerűségnek örvendett a Phlebotomia, a fővárosi Kralész kórház orvosai pedig a 14. századig használták. A hetedik század orvosi művei Akhron (610-641) rövid életében Alexandriában volt orvos és presbiter. Bár munkáit görögül írta, csak a Pandectae Medicináé címet viselő latin fordítása maradt fent. Két évszázaddal a szerző halála után szír és arab nyelvre is átültették munkáját. Rhazes gyakran idézi Akhron megállapításait. Műve, - mint korábban csaknem minden orvosi irat - sebészetet, nőgyógyászatot, gyógyszertant egyaránt magába foglalt. Legfőbb érdeme, a feketehimlő első szakszerű tünettani, klinikai és járványtani leírása (MAJOR 1954).