Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - Rákóczi Katalin: Ungarische Zöglinge des Josephinums (1785-1806)
ÖSSZEFOGLALÁS A magyarországi orvosképzésben a 18. század fontos mérföldkövet jelentett. Az európai országokhoz mért elmaradás felszámolása és az egészségügy rendkívül nehéz helyzetének enyhítése érdekében a Nagyszombatban 1769-ben alapított orvosi fakultás egészséges fejlődést indított el. Az első kiváló professzorok - idegen származásuk ellenére - munkálkodásaikkal, törekvéseikkel nagy szolgálatot tettek Magyarországnak, mert a tudományosság jegyében a fejlődés legmagasabb szintjét építették ki az országban. Tevékenységük elismeréseképpen Plenck L, Stáhly G., Eckstein F., Zimmermann F. J., Carabelli, G. C. és sokan mások is magyar nemességet kaptak. Az Orvos-sebészi József Akadémia felállításával Bécsben - 1785-ben - az egyetemi sebészképzés párhuzamos intézménye lépett életbe, amelynek elsődleges célja a cs. kir. hadsereg sebészigényének fedezése volt. Előnyei - rövidebb képzési idő, tiszti rang, biztos elhelyezkedés a hadseregben és civil életben egyaránt, nem utolsó sorban pedig mindezek pozitív anyagi vonzata - feltűnőek voltak a magyar orvosi fakultással szemben, ezzel is magyarázható a nagy érdeklődés az Akadémia iránt. Magyarországon nem található iratanyag a Josephinum működéséről, ezért kutatás sem indult el. E munka a bécsi Kriegsarchiv és Universitätsarchiv iratanyaga alapján vállalakozik arra, hogy első áttekintést nyújtson arról, kik voltak a magyar hallgatók, a történelmi Magyarország mely területéről származtak, milyen volt a szakmai és elméleti előképzettségük és nyelvismeretük. A Bécs melletti Gumpendorf katonai kórháza a hadsereg igényeinek kielégítését szolgáló gyakorlati és elméleti sebészképzés alapintézménye volt a Monarchiában. Az 1781-1785 közötti évekről gondosan vezetett katalógusa pontos választ ad a feltett kérdéseinkre, és bemutatja a sebészképzést a Josephinum felállítása előtti években. Elmondható, hogy Gumpendorfban minden 8. sebészgyakornok és -hallgató magyar volt. A Josephinum hallgatóinak verbuválása a hadkiegészítés szabályai szerint történt, így a történelmi Magyarország egész területéről kerültek hallgatók Bécsbe, bár az ország egyes régiói nem azonos súllyal szerepeltek. Dunántúl, Erdély és Felső-Magyarország fejlettebb városai nagyobb létszámmal képviseltették magukat. Arányszámuk a Gumpendorfi években jelzett 8-ról 1793 és 1801 között emelkedett, sőt megduplázódott, a századforduló első évtizedében pedig 9-ben stabilizálódott. A statisztikák azt mutatják, hogy az 1785-1806 közötti években a Josephinumban kétszer annyian szereztek sebész-szakképesítést, mint a magyar orvosi fakultáson. A hallgatók gyakorlati előképzettségüket nagyobbrészt a cs. kir. hadseregben vagy egy polgári kórházban sajátították el. Az egész ország területén működő Irgalmas Rend kórházai ehhez kiváló lehetőséget nyújtottak. A bejegyzések említenek „privát" iskolákat, céhszerű sebészképesítést, sőt többéves gyakorlati munkát is regisztrálnak, amelyek mind biztos alapot jelentettek, és elegendőnek bizonyultak az alacsonyabb szintű képzéshez. A hallgatók magasabb szintű elméleti felkészültségének helyszíne elsősorban a pesti, bécsi, prágai, brünni stb. egyetemek orvosi fakultásai és a Kolozsvári orvos-sebészi Intézet voltak, sok esetben az előírt „filozófiai kurzust," a magiszterkurzust is regisztrálták, de elfogadták a gyakorlattal rendelkező sebész-alorvosokat, katonasebészeket is. Megfigyelhető, hogy az 1790-es évektől kezdve egyre kvalifikáltabb sebész- és orvos-hallgatók, gyógyszerészek,
