Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Géra Eleonóra Erzsébet: Egészségügy, demográfia és járvány a 19. századi Baranyában

nő meg a halálozások száma. A legtöbb baleset is ezekben a hónapokban történt, ami érthető is, hiszen ezekben a hónapokban végezték a legtöbb, a legfontosabb mezőgazdasági munkákat. A 19. században a leggyakoribb halálozási ok valamilyen fertőző betegség. A halálokok vizsgálata során problémát jelent a korabeli plébánosok betegséget jelölő kifejezéseinek megfejtése. A kor számos áldozatot követelő fertőző betegségeit a plébánosok többnyire majdnem pontos latin névvel adták meg. A könnyen felismerhető, nem fertőző kórokat is általában a megfelelő névvel jelölték. A bükkösdi plébánosok csak néhány esetben nem jegyezték fel a halál okát, de sajnos számos alkalommal általános kategóriákat alkalmaztak a halál okának megnevezésére. Az általános kategóriák használata részben annak köszönhető, hogy a hullát nem mindig vizsgálta meg a halottkém és a plébános a halál okát a család bemondása alapján jegyezte fel. A másik magyarázat az, hogy az azonosíthatatlan kórokat is ilyen kategóriákba sorolták be. így például az egy éven aluli gyermekek halálát gyakran "froensis"-nek, "frensis"-nek tüntetik fel, ami valószínűleg a ferenesis vagyis görcsökben kifejezést takarja. Az időseknél a halál okának számos esetben az öregséget tünteti fel ("senectus", "débilitas senilis"). Csak ritkán írta oda a plébános, hogy a hullát nem vizsgálták meg ("non constat"), és ez általában a több falura kiterjedő nagyobb járványok idején fordult elő. így például az 1878-as skarlát- és diériajárványnak feltehetően több áldozata volt, mint amennyi az anyakönyvben fel lett tüntetve, mivel az átlagnál több 10 év alatti gyermek hunyt el ugyanebben az időben, akit nem látott a halottkém. Az adatok táblázatba foglalásakor a felsőlégúti betegségek számára külön kategóriát hoztam létre, de ezt a kategóriát nem szabad figyelmen kívül hagyni a fertőző betegségek vizsgálatakor sem, a legtöbb felsőlégúti megbetegedés ugyanis fertőző jellegű. Néha az anyakönyv is jelzi a tussisnak jelölt halálok mögött zárójelben, hogy influenzáról van szó. Nem szabad megfeledkezni a tbc-ről sem, amely a század utolsó évtizedeiben egyre inkább előretört. Ennek köszönhetően Helesfán azl870-es évtizedben tbc okozza a legtöbb ember halálát. Az 1880-as évektől a felsőlégúti betegségekben elhaltak száma ugyan jelentősen csökkent, de ezen megbetegedésekért leggyakrabban a tbc volt a felelős. A táblázat adataiból következtethetünk az egyes évtizedek járványhelyzetére. Az adatokból kitűnik, hogy a legkevesebb fertőző betegség az 1880-as években volt. A 0-6 napos halálozás áldozatai közt a fiúk vannak nagyobb számban. Az 1-4 éves halandóság minden évtizedben egyaránt magas, mivel leginkább ezt a korosztályt pusztították a járványok. Az utolsó másfél évtizedben a skarlát és a diftéria következtében hunytak el a legtöbben, előtte pedig a himlőnek és a disanterianak is sok halálos áldozata volt. A legkevesebb halott a 10-19 évesek közül került ki, az ilyen korúak halálozási aránya a korszak folyamán végig ugyanolyan érték között mozog. Ezeknek a személyeknek általában valamilyen baleset vagy tüdőgyulladás, esetleg himlő, az 1870-es évektől tbc okozta a halálukat. A 20-49 éves korosztály halálozási aránya is viszonylag alacsony. Köztük a nők vannak többségben, akik az 1880-as évekig szülés következtében, valamilyen nőgyógyászati betegségben vagy daganatban hunytak el. Az utolsó évtizedben gyakran ők is a tbc, vagy keringési rendellenesség áldozatai lesznek. A 20-49 éves nők aránya az 1870-es évektől csökkenő 1950 között a halálozások viszonylag egyenletesen oszlottak el a hónapok között, de a márciusi-áprilisi csúcs továbbra is megmaradt. Kováts-Cs. Tóth: Csurgói jobbágy-családok demográfiai viszonyai (1720-1950). Történeti Statisztikai Évkönyv, 1961-62. 73.