Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

Horatius azok közé az értelmiségiek közé tartozott, akik távol maradhattak a császári hatalom belső köreinek kíméletlen intrikáitól, rangkórságától, fülledt, romlott légkörétől, ugyanakkor mégis élvezhették a művelt előkelő gazdagok társaságát, szimpátiáját. Viszonylagos anyagi biztonságban élhetett az akkori magas civilizáció szintjén. Ebben a helyzetben megengedhette magának, hogy elkerülje a megterhelő foglalatosságokat („procul negotiis"), elkülönüljön a szentségtelen tömegtől („profanum vulgus"), amelyet gyűlölt. Ebben a számára optimális pozícióban valósíthatta meg azt az idealizálódott „polgári" életformát, amely késői olvasóiban és tisztelőiben oly sok nosztalgiát ébresztett. Mert Horatius megtakarított idejéből és szellemi energiáiból kibontakoztatta a maga nagyszerű, rokonszenves vonzó költészetét, ami nem csupán „ércnél maradandóbb" emlékműként hatott, de arra is példát mutatott, miként lehet és kell rugalmas, mindenre nyitott lelkülettel, méltósággal élni. Elénk tárta, miként hódoljunk a magas és az alacsony élvezeteknek egyaránt, ahogyan azt Epikurosz ^/egyensúlyozott eufórikus bölcselete tanította. „Kedves, csak ne kutasd, tudni tilos, hogy nekem és neked mit szántak, mi jövőt isteneink, kár Babylon sötét számításait is kérdeni, jobb tűrni, akármi lesz, vagy még több telet is ad Juppiter, vagy soha látni már nem fogjuk, ha a zord téli vihar zúg el a tengeren: Szűrd meg bölcsen a bort, balga reményt tilt az irigy idő hosszan szőni. Amíg szánkon a szó, már tovatűnt a nap. Tépd le, virága tiéd; Holnapokat, Leukonoé, ne várj. " (Horatius: Tu ne quaesieris... 1. II.) Horatius lett nálunk a legnépszerűbb római auctor. Berzsenyi Dániel így köszöntötte: „Oh te buzdítsd fel magas énekeddel gyenge Múzsámat! te emeld magadhoz lantomat! fűzd rá tüzes ömlelésed aetheri szárnyát: hogy tehozzád felvigyen, és tevéled Tíburod csendes ligetébe rejtsen, hol te oly sok szép örömet találtál Blandusiádnál. Ott taníts engem nemes érzeményid tiszta forrását buráimra csalni; ott taníts: mint kell az idővel élni, s bölcsen örülni. Ott taníts: nyugodt megelégedéssel a dicső virtus menedéköléből a vad orkánok s habok üldözését nézni mosolygva. " (Berzsenyi D.: Horatiushoz)