Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS
szerveződési formák jöttek létre, amelyek jogosultak lettek az orvoslással kapcsolatos hatósági szabályok megalkotására, vagy pl. az anatómiai-sebészeti kollégium elsődlegesen a sebészek képzésével foglalkozott. A különböző német államok egészségügyi rendszerében a hierarchia struktúrájában mutatkoztak eltérések, egyes helyeken a hierarchia csúcsát az un. Ober-Collegium medicum jelentette, összefogva a regionális orvosi kollégiumok tevékenységét, másutt a városi főorvos alárendeltjeként működtek ezek a szervezetek. A hozott intézkedések bizonyos értelemben nem tartalmaztak jelentősebb újdonságot, a legjellemzőbb az egységesség hiánya volt. A gyógyszerészek és bábák tevékenységét szabályozó rendelkezések már a 14.századtól életben voltak, a városi orvos és az orvosi kollégiumok munkáját a 17.századtól helyi rendeletekkel irányították. A 18.század feladata mindenképpen az egységesítésre, a központosításra való törekvés volt. Az alattvalók egészségének védelme az állam szempontjai szerint is kiemelt helyen szerepelt, ehhez kapcsolódtak még az állatjárványok megfékezésére irányuló erőfeszítések. Az ellenőrzés módjának kidolgozása a 18.század közepétől szintén más típusú kívánalmaknak felelt meg. Az 1750-1850 közötti intézkedések, amelyek részben a népesség egészségének védelmében, részben a gyógyító személyzet képzésére és munkavégzésére irányultak, államról államra változó képet mutattak. További elméleti problémát okozott az egyén szabadságának kérdése, vagyis mennyiben avatkozhat be —az előírások és a szigorú ellenőrzések útján —az állam és a „jő rendőrség" az alattvalók életébe, életvitelébe, szokásaiba. Ezáltal egyik oldalon állt az egészségügyi rendészet intézménye, a másik oldalon a liberalizmus személyi szabadságát hirdető egyén. Ebben a folyamatban sajátos újjászületésen és átváltozáson kellett átesnie az orvoslásnak, megkeresve helyét a közigazgatás, a rendészet, a politika és a társadalom között, meghatározott feladatot adva az állam vezetőinek, a közhivatalnoknak, az orvosoknak és a közembernek egyaránt. Utóbbiak részvétele abban nyilvánult meg, hogy milyen mértékben hagyták magukat befolyásolni pl. az államilag propagált védőoltások, járvány-megelőző intézkedések betartásának kérdésében. A kötet tanulmányai - amelyek eredeti formájukban egy konferencia előadásaiként hangzottak el - az 17501850 közötti évek változásait követik nyomon a tudomány, a politika és a kultúra szempontjainak figyelembe vételével. Az írások három kérdéskörre oszthatók. Az első csoport az orvosi rendészet helyét próbálja meghatározni a közigazgatás, a rendfenntartás, az orvoslás és a felvilágosodás eszméinek szemszögéből. A második tematikus csoport tanulmányai a gyógyításban résztvevők képzésével és ellenőrzésének formáival, lehetőségeivel foglalkoznak, a bábaképzéssel és felügyeletükkel, a gyógyszer-kereskedelemmel egészségügyi, szakmai és iparpolitikai nézőpontból. Igen érdekes írás tárja fel a 18.századi hóhérok gyógyító működését, feltéve a kérdést, hogy tapasztalati terápiáról vagy babonás kuruzslásról van e szó esetükben. A tanulmányok harmadik csoportja a betegségfogalom, az ápolás, öngyógyítás témáját dolgozták fel. Az írásokhoz a hivatkozások jegyzéke csatlakozik, a kötetet névmutató zárja. Kapronczay Katalin
