Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS

Stolberg, M.: Homo patiens. Krankheits- und Körpererfahrung in der Frühen Neuzeit. Köln - Weimar - Wien, Böhlau, 2003. 303 p. A betegség és a betegségektől való félelem áthatotta a koraújkor, majd az újkor emberének életét. Mindenütt és mindenkor veszélyeztetve érezték egészségüket és az orvosláshoz fűzött reményeikben gyakran csalatkoztak. Michael Stolberg a vizsgálódások középpontjába nem a tanult orvosok teóriáinak magyarázatát, az azokról szóló vitákat, a nagy tudományos ellentéteket, még kevésbé a modern nyugati orvoslás ismereteinek fejlődését állította. Inkább arról szól, hogy az orvosláshoz nem értő laikusok hogyan élték meg a betegségeket, a testi fájdalmakat és az ezeket kísérő elváltozásokat, miképpen észlelték, értelmezték mindezt. Talán fogalmazhatunk úgy, hogy ez a könyv orvostörténelem a laikusok, a betegek, a páciensek szemszögéből. Az orvos történet-írásnak az a szemléletváltása, amely a beteget helyezi a középpontba, viszonylag új. A régebbi, megszokott módszer eredményeként a „nagy orvosok" felfedezéseinek, teóriáinak, életmüvének feltárása, bemutatása volt a leggyakoribb. A beteg személye az orvoslás történetében a gyógyászati intézmények arcnélküli jelenlévőjeként, vagy mint a járványügyi és egyéb egészségpolitikai intézkedések „célcsoportja" jelent meg fogalmazta meg a szerző könyve előszavában. Kivételt jelentettek az ún. híres betegek: az uralkodók, politikusok művészek, írók stb. kórtörténetei. Az 1980-as években következett be a fordulat az új történetírói irányzat hatására, amely fontos elemként vonta be a kutatásokba a szociális helyzet és a mindennapok történéseinek kutatását. Ennek következménye az a felfogás, amely a medicina történetét a laikus beteg szemével láttatja. Ezekben a munkákban helyet kaptak nem csak a gyógyítást hivatásszerűen végzők módszerei, de a laikusok régóta alkalmazott és hasznosnak tűnő praktikái is. Ezeknek a kutatásoknak köszönhetően kaptunk betekintést, hogy miképpen élték meg az emberek a betegségeket abban a korban, amikor még igen nagy szerepet játszott az öngyógyítás, mint a sokféle gyógymód egyike, milyen volt a beteg és a gyógyító kapcsolata. A korai újkor sajátosságaként emeli ki a szerző, hogy a gyógyító személy még sok esetben transzcendentális, vallásos értelemmel ruházta fel a betegségeket, a kóros állapotot. Az ismertetésre kerülő kötet szerzője életrajzok, valamint a betegek és hozzátartozóik orvosoknak írott levelei alapján dolgozta fel, hogyan foglalkoztak az emberek a betegségekkel, a fájdalommal, miképpen keresték a segítséget, miként adtak a szenvedésnek értelmet és jelentést. Szemléletesen egészíti ki az eddigi felfogást olyan betegségekkel kapcsolatosan, mint pl. a sorvadás, a süly, a mérgezések, vagy a rák, a rejtelmesnek tűnő lázak és vérzések különféle fajtái, amelyek sok korabeli megemlékezésben, leírásban szerepeltek, de valódi tartalmukról korábban többnyire keveset tudtunk meg. A leggyakoribb betegségek megjelenési formáiról és a testi, fizikai átélés minőségéről, a hozzájuk kapcsolódó betegségértelmezésröl is ritkán szóltak. A szerző felvázolja, milyennek képzelték a test belső képét (a kórtani elváltozások szervi megnyilvánulásait) az orvosi ismeretekkel nem rendelkezők. Az utókor számára rendkívül érdekes, de már hosszú ideje idegenné és ismeretlenné vált, mindenben az empíriára támaszkodó világot tett a szerző kézzelfoghatóvá. A beteg, szenvedő test tapasztalásainak, a kórformák megnyilvánulásainak, a betegségek és szimptómák értékelésének leírásaihoz az újabb szemléletű irodalomtörténeti kutatások is hozzájárultak. Ezek között természetesen számtalan olyan anyag is nyilvánosság elé került, amelyek nem a testi kórok leírását vállalták elsődlegesen, hanem a lélek, a pszichikum rejtelmeibe próbáltak belelátni. A könyv három fő részből áll. Az első rész általános körképet fest a testről és a betegségekről elterjedt köznépi ismeretekről, hiedelmekről, vélekedésekről, azok mindennapos értelmezéséről. Az egészség, a betegségek, a fájdalom szubjektív megítélése a megélt tapasztalások alapján, átszőve mindavval a félelemmel és szorongással, amellyel jó néhány betegség eltöltötte a kor emberének életét, a betegápolás menetét, az orvos-beteg kapcsolatát. A második rész az egyes betegségekhez és kóros elváltozásokhoz fűződő elképzeléseket tartalmazza, valamint azt, hogy miképpen magyarázták és viselték el ezeket a jelenségeket a betegek. A harmadik rész szembeállítja a személyes betegségélményt a kor hivatalos orvosi gyakorlatával, az elfogadott gyógyító irányzatokkal. Ebben a fejezetben külön hangsúlyt kaptak a 18.század „divat-betegségének", az idegi bántalmaknak különféle megnyilvánulásai. Elsődlegesen a francia felvilágosodás idejéből hoz fel a szerző számtalan példát, amely arra utal, milyen „kreatívan" és élénken reagáltak a laikusok az új orvosi elméletekre, pl. „az idegi szenzibilizmus" (nervöse Sensibilität) és az „idegi bántalmak" (Nervenleiden) vonatkozásában. A könyv idézi azokat a korabeli orvosi véleményeket is, amelyek a „divatos" - főként a társadalom felsőbb köreihez tartozó nők körében gyakori - pszichés betegségekkel kapcsolatban kialakultak. A nők „érzékenysége" és pszichés panaszainak (hisztéria, hipochondria, stb.) taglalása jó alkalmat teremt a társadalomkritikára, utalva arra, hogy a betegség igen gyakran a környezet, az életmód és életvitel elleni tiltakozás megnyilvánulása volt. A kötetet a felhasznált - kéziratos és nyomtatásban is megjelent - források bibliográfiája, valamint névmutató zárja. Kapronczay Katalin