Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS

epidauroszi aszklépeionnal.Bekinthetünk a gyógykúrák üzemeltetésébe, melynek alapja egy komplex transzfer- és transzformációs folyamat, egyedülálló kuturális szövevényt eredményezve, amelyben a távol-keleti kultúrák és a görög gyógytevékenysége is utolérhető a császárság mindennapi medicinájában. E feldolgozás tézise: a római császárság iejében az aszklépioszi medicina ez egészségügyi ellátás önálló és jelentős részét képezte, ami a gyakorlatban bonyolult terápiaszövevénnyel jellemezhető. Rákóczi Katalin Steger, F.: Gesundheit - Krankheit. Kulturtransfer medizinischen Wissens von der Spätantike bis in die frühe Neuzeit. Köln-Weimar-Wien, Böhlau Verlag, 2004. 267 p. Az orvosi tudás folyamatossága - a korai ókortól kezdve napjainkig - nem kérdőjelezhető meg, az az állítás sem kíván bizonyítékot, hogy Hippokratész és Galénosz tanítása beépült a nyugati medicinába és sokáig döntően meghatározta annak arculatát. A kötet szerzői megkísérlik annak megvilágítását, hogyan és mi módon történt az orvosi ismeretanyag transzferálása és hogyan használták fel e tudásanyagot bizonyos korokban és kultúrákban. Már az 1980-as években alakult egy francia-német kutatócsoport, amely az egyes kultúrák kölcsönhatását, az ismeretek áramlását vizsgálta. Kézenfekvő volt, hogy ez csak interdiszciplináris keretben, interkulturális kapcsolatokban lehetéges, módszerét pedig a történeti komparatisztika, vagyis az analitikus összehasonlítás nyújtja, amely kimutatja a transzfer irányát, az összefonódásokat, az individuális megélést, a lehetséges eltolódások időbeli dimenzióit, a földrajzi tényezők hatását, sőt bizonyos társadalmi síkok elkülönítése is lehetségessé válik. Az elmúlt húsz év során a kutatók a kultúrát változó kommunkációs rendszerként határozták meg, az intézményesített tudás és az individuális megélés egymáshoz valóviszonyában, kölcsönhatásában, amely a társadalom szerkezetének egészével is artikulál. Olyan vizsgálatok is születtek, amelyek az eddigi multilaterális transzferkutatás hagyományaival összhangban állnak, de kitágították a szűkebb német-francia határokat és szempontokat, sőt kiléptek Európán kívülre is. Kidolgozták a történelmi rekonstrukció problematikáját, amikor a tárgytól elszakadva próbáltak részben kontinuitást mutató hosszabb fázisokat, részben pedig egymást követő időszakokat analizálni, ami egyben az események nemzetközi szinkronizálását is jelenti. A kutatás kimutatni látszik, hogy a középkorban az európai kultúrákat kiindulópontként kell szemlélni és értékelni, továbbá azt a tényt, hogy a kulturális transzfer élén mindig egyének álltak, akik kicserélték információikat, és nem az idegen nyelvekre lefordított müvek voltak azok, amelyek a hatást kiváltották és átvételre serkentettek. Tehát nem arról van szó, hogy a régi korok tudásanyagát használták fel valami újnak a kialakítására, a hangsúly a saját kultúrának a tágabb orvosi kulturális áramkörbe való bekapcsolásán van, ezzel magyarázható, hogy változatok, variációk, átiratok keletkeztek. A kulturális transzfer és transzformálási folyamatok nem lineárisan mennek végbe. Az átvétel folyamatában ezért veszteségek is keletkeznek, - főleg hagyományokban és a gyökeresedésben, - mert a „filter" nem engedett át pl. minden görög hagyományt, csak azt, ami a rómaiaknak megfelelt. Ugyanez vonatkozik a középkorra, reneszánszra, sőt a klasszicizmus idejére is. A kultúra transzferének földrajzi, elsősorban észak-déli, kelet-nyugati; időbeli, sőt társadalmi dimenziója is van - pl. laikus és expertikus szinten. A medicina szempontjából a keletnyugati iránynak volt különös jelentősége, e térbeli aspektus a másik kettőt másodlagos szerepre kényszerítette. Az Erlangen-Nürnbergben működő kutatócsoport az eddigi eredményeket értékelve a következő kérdéseket határozta meg kutatásának súlypontjaként: 1. a kulturtrális transzfer hordozói; 2. az adók és vevők pontos meghatározása; 3. indítékok és külső feltételek; 4. irányok és utak; 5. eszközök és médiák; 6. a szándékok, célok és funkciók mgindoklása; 7. elért célok és funkciók; 8. pozicionálás a régi és új kapcsolatrendszerben. Ez a kutatás természetesen a „kultúra" fogalmának pontosítását követelte meg. hiszen számos definíció létezik egymás mellett. Célszerűnek mutatkozik a többes szám, vagyis a„kultúrák" terminus alkalmazása. A kötet tanulmányai a transzferálás több aspektusát érintik a kései antik kortól kezdődően a korai újkorig hatalmas ívet alkotva, amelyben áthidalások és törések, modulációs- és transzformációs folyamatok jelennek meg, de mindegyik az egészségről és betegségről szól és igen hasznos tanulságokat közvetít. Meier, M. n9-40.o.) a 6. századi pestis kulturális és mentalitástörténetileg releváns következményeit vizsgálja a korabeli historiográfia leírásai alapján és kihatásait azokra a történészekre, akik átélték a pestist. Az egyháztörténelem mindent Isten kezébe helyez, ezzel szemben plauzibilis magyarázatot is ad. Kirchner, G. (41-76.0.) a korai középkor csodás gyógyulásait elemezve visszamutat Tours-i Gergely: „vir Dei "-koncepciójára. Bemutat egy olyan társadalom-képet, amelyben a püspököknek, - Krisztus utódainak - jut a legmagasabb szintű gyógyító szerep. Horden, P. (77-99.0.) a tudásanyag áramlásának törései és áthidaló megoldásai után kutat a kései ókorban, felvetve a kérdést: a keresztény kórház vajon haladást avagy visszaesést jelentett-e a klaszikus ókorhoz képest, ugyanis Babilóniában, Egyiptomban, a klasszikus Görögországban és a buddhizmusban nem volt kórház, így a Kr.