Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)
KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - Szabó Katalin: A tudományos ismeretterjesztés lehetőségei a fővárosi lapok tárcarovatában, a 19. sz. második felében
latok, a virchow-i sejtpathologia, valamint az energetikai szemléletű anyagcsere-kutatások. Rendkívüli mértékben megnőtt a baktériumkutatás iránti érdeklődés. E nagy horderejű téma pathologiai jelentőségéről akkoriban még erősen eltértek a vélemények."^ Ezekről az új kutatási eredményekről, álláspontokról szerezhettek tudomást a korabeli olvasók a kor egyik legnépszerűbb rovatát, a tárcarovat írásait olvasva. A tárcák - már csak terjedelmüknél fogva is - a tömör, egzakt, lényegre törő fogalmazást és kifejezésmódot; a célközönség vegyes műveltsége, a témában való járatlansága pedig a plasztikusságot követelték meg az alkotóktól. Az írók még az ismeretterjesztő tárcákban is szívesen alkalmazták a képi kifejezésmódban rejlő lehetőségeket, amelyekben egy időben adott a tömörítés és az asszociációk láncolata. Esetünkben legkedveltebbek az egyszerűségüknél fogva érthetőbb hasonlatok, ritkábbak a metaforák. Az írások nyelvezete választékos, kiművelt magyar nyelv, mely felkészült a tudományos témák közvetítésére. Ugyanakkor tanúi lehetünk a nyelv formálódásának is, a magyar szaknyelv folyamatos alakulásának, amire már az anyagcsere kifejezés és a vitalitás esetében is utaltunk. Külön érdekessége ennek a folyamatnak, hogy egy új nyelvformálási nézet eluralkodásának idején figyelhetjük meg, mely nézet alapelve a nem mindenáron való magyarítás volt. A tárcák legtöbbjének szerkesztésmódjában is a közönséghez, a laikus közönséghez szólás határozza meg a módszereket. A felütésnél megfogalmazott kiinduló gondolat, alapelem, szinte minden esetben visszatér a tárca befejezésében is. Ez nemcsak lezártságot biztosít a tárcának, hanem - bármilyen messzire kalandozott is el a tárcaíró - didaktikusán visszavezeti az olvasót a kezdetnél megfogalmazott alapgondolatokhoz. A tárcák szerkezete - éppen oktató jellegüknél fogva - igen egyszerű; mivel igen rövid írásokról van szó, nem is fogalmazhatunk úgy, hogy a tárgyról folytatott elbeszélés több szálon fut. Sokkal inkább tűnik a szerkesztésmód a tárca gerincét alkotó elbeszéléshez kapcsolt betétekkel kísért „folyamnak". A tárcák - éppen úgy mint az oktatásban nagyjából a 60-as években megjelenő, a természettudományos oktatást is preferáló tendenciák -, a természettudományosan képzett társadalom, és az értő olvasóközönség kialakítását szolgálták. Ez a folyamat nyelvi szinten is megmutatkozott, és a születő eredmények életképes elemei részévé váltak a hagyománynak. Az együtt teremtés egy momentumát ragadhatjuk meg ebben a folyamatban is, a különbözőjelentések teremtésének egyik momentumát. Ezek a tárcák egy tudományos anyag egyfajta közlési módját, egyfajta elbeszélési lehetőségét képviselik, mégpedig olyanét, amely a köz érdeklődésére és értő olvasatára tartottak igényt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az elbeszélő ezekben a tárcákban „már korábban felfedezett igazságot ad tovább, noha igaz, hogy a köz számára érthetőbb formában" 31 . Crease egyébként idézett tanulmányában rámutat arra, hogy mostanság újraértékelődik az elbeszélés szerepe. Hiszen Platón óta a múltban - és még ma is sokan - az elbeszélést lebecsülték, hiszen az elbeszélő - mondta Platón - a valóság utánzására képes csupán. Mégis manapság egyre többen foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a narratívak használata a tudomány szempontjából is elengedhetetlen és hasznos. Megjegyzendő azért, hogy itt az 30 Birtalan Gy.: Supplementum i. m. 8. 31 Crease, R. P.: Lm. 246.
