Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - BALÁZS Péter: Szülészeti szakmaiság és vallási dogmatika a 18. századi bábák működésében
Utalva a vegyes, tehát református és római katolikus svájci kantonok gyakorlatára, az egyház a továbbiakban nem kifogásolta, ha református bábák szükséghelyzetben a római katolikus szülők újszülötteit megkeresztelték. Vallási cselekmények utóélete a szülészeti gyakorlatban A szakmai szempontok meghatározásával, az eljárási szabályok rendezésével, és a dogmatikai problémák megoldásával, a szükség-keresztelés zavartalan gyakorlattá vált a XIX. századi szülészetben. A modern polgári jogalkotás műveként, a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. tc. a bábák működéséről (I. rész, VII. fejezet: Szülésznői gyakorlat, 49-51 .§) már semmilyen vallási tárgyú rendelkezést nem tartalmazott. Azóta a szülészeti szükség-keresztelés minden közjogi jellegét elvesztette. Ma is élő jelenség 30 , és nem mond ellent hatályos egészségügyi törvényünknek: „A beteget megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel való kapcsolattartásnak és vallása szabad gyakorlásának joga" (1997. évi CLIV. tv. az egészségügyről, 11.§, 6. bek.). Nem vitatható, hogy hívő katolikus szülő nők vallásának szabad gyakorlásához, a bizonytalan életképességű újszülöttek szükség-keresztelése is hozzátartozik. Ez azonban egy kívülálló fél (jellemzően egészségügyi dolgozó) aktív közreműködését is igényli. Ennek kapcsán a törvény hatályba lépése óta egyetlen olyan konfliktus sem vált ismertté, amely eseti jogorvoslatot, vagy elvi állásfoglalást igényelt volna. PÉTER BALÁZS, MD, D.Sc. Professor, Head of department Semmelweis University College of Health Care Department of Public Health H-1088-Budapest, Vas u. 17. HUNGARY E-mail: balazsp@se-efk.hu SUMMARY Birth and death as the most important moments of human life were being side by side supported by church and health service. Nevertheless, in the spiritual type of medicine religious ceremony was an inherent part of the professional action. Craftsmanship and later on the scientific medicine distinguished themselves consequently form this type of practice as early as in the antiquity. Of course, it did not affect the personal religious faith of providers, which obliged them to care for the relevant church service in a life threatening A szerző nem publikált interjú-anyaga alapján.