Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - SEBESTYÉN Gyula: Betekintés Székelykeresztúr és vidéke orvosi múltjába
"kezébe kívánta". Valószínűnek tartjuk, hogy a kutya valamely testrészéből akart gyógyírt készíteni - "kutyaharapást szőrivel". A hatóságok erős küzdelmet folytattak a kuruzslók és javasasszonyok ellen, azok praktikáit igyekeztek tiltani. Ezt olvassuk egy 1702-ben kelt udvarhelyszéki rendeletben: "Lévén nemes Székünknek fizetett, tanult borbélya Bojér Pál eö kigyelme itten Székely Udvarhely városában, kinek szoros hite, kötelessége a betegekre való szorgalmatos vigyázás - ezért eö kigyelme egyedül a belső nyavalyákat, hogy orvosolja, vagy a többi borbélyokkal maga utasítása alatt orvosoltassa, meg engedtetik. Ö kigyelmén kívül más borbélyok és orvos asszonyok belső nyavalyákhoz teljességgel ne nyúljanak, keményen tiltatik. A betegek is belső nyavalyák iránt eö kigyelmén kívül Nemes Székünkben lévő más borbélyokhoz, orvos asszonyokhoz ne menjenek." A hajdani Udvarhelyszék területén tehát csak egyetlen engedélyezett borbély-orvos működött. Kórház nem volt. így érthető, hogy a Széki Felhívás nem sokat ért, mert az akkori közlekedési viszonyok mellett a beteg ember nem igen juthatott el az engedélyezett orvosokhoz gyógyulást keresni, s így a gyógyítási praktikák hangsúlya a vidéki kuruzslókra és javasasszonyokra esett. Az orvoslással párhuzamosan a gyógyszerellátás is nélkülözött igen sok tudományos alapot. Eltekintve a kolostori gyógynövénykertektöl, és az e növényekből készült orvosságok forgalmazásától, amellyel a szerzetes-orvosok foglalkoztak, nincsenek értesüléseink arról, hogy a középkorban szervezett gyógyszertárak vagy hivatásos gyógyszerész-rend lett volna a vidéken. Maguk az orvosok bocsátották a betegek rendelkezésére azokat a gyógyszereket, amelyeket előírtak számukra. Úgy látszik, hogy voltak gyógynövény-kereskedők is, akiknek semmilyen szakmai képzettségük nem volt. A sebészek is foglalkoztak egyes orvosságok, leginkább azonban a sebtapaszok előállításával. Ilyen háziszereket javasol egy érdekes "Kis Könyvecske": a "Házi Különös Okosságok, melyek az Orvosok Nélkül Szűkölködő Betegeskedőknek Vigasztalására Következőképpen a Betűk Rende Szerént külön-külön Nyomtatásokból és írásokból Szedettek Egyben" (Nyomtattatott Kolozsvárott 1751-ben). Ilyen gyógymódot javasol például: „Béka vagy kígyó, akiben vagyon, a diófa gyökerének haját törd meg, és borban s ecetben főzd meg, míg fele elapad. Ezt add meginni. Vagy a lónak tajtékját a maga vizeletével össze kell keverni, s ezt kell inni adni." Élelmes emberek, köztük főleg az asszonyok, sokféle ásványi, növényi, állati eredetű kotyvalékot hoztak forgalomba, egy részük ártalmatlan, mások éppen súlyosbították a beteg állapotát. Viszont tudomásunk van egy érdekes gyógymódról is, amit vérszegénység ellen ajánlott a "csodadoktor": "Vegyél egy almát, szúrjál bele öt új vasszeget, tartsad benne egy napig, utána szedd ki a szegeket, és az almát fogyaszd el, mindennap egyet." A századok alatt a világot bejáró járványok sem kerülték el városunk és környékének lakosságát. Magyarország és Ausztria területén szokás volt, hogy a lakosság a járvány megszűntével a templomok előtt vagy a templomok falán pestis-emlékeket emelt. Ilyen kőtábla emlékeztet az 1710-es pestisjárványra. Székelyudvarhely főterén álló ferencrendi kéttornyú, barokk templom és kolostor falán elhelyezett emléktáblán a következő szöveg olvasható:
