Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - JÓZSA László: Beteg uralkodók Bizánc trónján

Rómanosz Argürosz (akkori uralkodó) feleségével. Az ötvenen túli asszony és a húsz éves ifjú között viharos szerelem alakult ki, ami oda vezetett, hogy Mikhaél meggyilkolta (vagy megölette) ///. Rómanoszt, majd a gyilkosság másnapján feleségül vette Zoét, s a házassági ceremónia után fejére került a császári korona. IV. Mikhaél (vagy még inkább a helyette kormányzó Orphanotrophosz) politikája a középosztályt támogatta, emiatt hamar szembekerült az arisztokráciával. A kortárs történészek rokonszenves, megnyerő modorú személynek ábrázolták az új császárt, aki kiváló hadvezérként jelentős sikereket ért el a bolgárok és szlávok elleni háborúkban és kezdetben akaraterös uralkodó. Regnálása első évében súlyos, fekélyes száj-gyulladása {stomatitis ulcerosa) keletkezett, amivel szemben az orvosok tehetetlenek. IV. Mikhaél ekkor a kisázsiai Mürrhába zarándokolt, tudósít Ioannesz Szkülitzész (11. század), - és Szent Miklós közbenjárására meggyógyult. A szentnek tett felajánlását teljesítve, új fallal vette körül Mürrhát, mielőtt távozott a városból. Ugyancsak Szkülitzész írta meg, hogy 1039-ben az ázsiai Thémákban

8 magas halálozással, légúti tünetekkel járó járvány (valószínűleg influenza) pusztított. A történeti munkából kiderül, hogy a császár is megbetegedett, de átvészelte a ragályt. Elete utolsó éveiben testszerte, de főként az alsó végtagokon jelentkező gennyes fekélyek lepték el testét. Az egyetlen mondatnyi tudósítás alapján elsősorban aleppói fekélyekre (leishmaniasis) gondolok. Mikhaél gyermekkorától epilepsziás. Pszellosz, a szemtanú igen pontos tünettani feljegyzését idézem: " A császárnak időnként fej-rángatózása keletkezett, szemei deviáltak, majd (tónusos-klónusos) görcsök léptek fel, összeesett és fejét beverte". Konsztantinosz Manasszesz (12. század) ehhez hozzáteszi: "....gyakran a földre zuhant, szájából habos nyál folyt ki, szemei felakadtak, ajkai reszkettek, torkából arukulálatlan, - a birkáéhoz hasonló, - hang jött". Pszellosz azt is megfigyelte, hogy lassan, fokozatosan tért magához a roham után. Előbb fejét, szemeit mozgatta, tekintete fátyolos volt. A görcsök rendszertelenül ismétlődtek, ezért, amikor kilovagolt, képzett személyzet kísérte, akik az első jelekre biztonságba helyezték a császárt. Mikhaél állapota egyre súlyosbodott, s ezt maga is észlelte. Egy idő után nemcsak szexuális kapcsolatait szakította meg, hanem azt is megtiltotta, hogy felesége lássa őt. Utolsó évében személyisége is jelentősen átalakult. Pszellosz szerint mind többet imádkozott, jelentős adományokat tett a kolostoroknak. A pusztákból aszkétákat hozatott a palotába, lábukat megmosta, saját ágyába fektette őket, miközben maga a kövezeten aludt. A leprásokat fürdette, fekélyeiket

9 gyógyítgatta. Feltehetően ezektől fertőződött, lepték el testét a gennyes fakadékok. A kortárs Szkülitzész úgy vélekedett, hogy korábbi bűneit, gyilkosságát kívánta jóvátenni kegyes cselekedeteivel. Egy-két hónappal halála előtt általános vizenyője jelentkezett, erős fájdalom kíséretében. Orvosai is, maga is tudta, menthetetlen. Hihetetlen akaraterővel még egyszer győztes csatába vezette seregét a bolgárok ellen. A csata előtti éjszakát álmatlanul töltötte, orvosai hasztalanul igyekeztek enyhíteni kínjain, - számol be végnapjairól Pszellosz. Győzelme után visszatérve Konstantinápolyba, kezei karvastagságúra megdagadtak, arca felismerhetetlenné vált. Magára öltötte a barát-csuhát és még aznap meghalt. 8 A Théma katonai és közigazgatási, kb. a tartománynak megfelelő területi egysége a Birodalomnak. 9 A leprára nem jellemzőek a fekélyek, ezért nagyon valószínű, hogy nem bélpoklosokat, hanem leishmaniosisos, aleppói- (egyiptomi-) fekélyes betegeket ápolt. Ez a kór endémiás Júdeában, Szíriában, s feltételezhető, hogy ezektől a betegektől kapta meg fertőző fekélyeit a császár is.