Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS

Reichenbach, K.-R.: Jacques Peschier. Ein Genfer Apotheker und Chemiker (1769-1832). (Greifswalder Schirften zur Geschichte der Pharmazie und Sozialpharmazie, Bd. 3). Stuttgart, Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, 2001. 498 p. J. Peschier genfi gyógyszerész és kémikus valamint családjának nagyobbrészt franciául írt levelei és dokumentumai képezik a doktori disszertáció alapanyagát, amit a szerző a greifswaldi Emst-Moritz-Arndt Egyetemen védett meg. Jó ötletnek bizonyult e családtörténet feldolgozása, mert a több generáción keresztül vezetett családi gyógyszertárak fontos objektumok voltak a város életében, a gyógyszerészek pedig a város vezetésében is szerepet vállaltak. Genf fejlődéstörténetét jelentősen meghatározta a kálvinizmus sajátos képzési- és munkaelikája, ami jelentősen hozzájárult a 18.-19. században a város gazdasági fellendüléséhez, és ez a Peschier család életvitelét is alapvetően meghatározta. E család francia menekültként került Genfbe. A nagyapa már 1718-ban gyógyszertanai rendelkező városatya volt és tekintélyes vagyont szerzett. Az apa Straßburgban medicinát tanult, mégis a gyógyszerészetnek szentelte életét. A testvérbáty bevezette Genfben a védőoltást, az öccs pedig a homeopátiát művelte és francia nyelvű szaklapot indított a hasonszenvi gyógyításról. A tágabb rokonságban is több gyógyszerész működött. J.-K. Peschier szintén Genfben kezdte meg tevékenységét. Klaproth gyógyszertárában gyakornokoskodott és átvette a jeles tudós kutatási módszerét. Ez a kutatás végül a gyakorlati munka mellett idejének nagyobb részét ki is töltötte. A gyógyszertárából fennmaradt iratanyag betekintést ad a szerzeményezésbe, megrendelésekbe, vásárlásokba, de a munkatársak és gyakornokok fizetési listái is fontos információkat közvetítenek. A levelezés neves szaktekintélyek nevét örökítette meg, ezek közül Gay-Lussac, L.-N. Vanquelin, Fr. J. von Vogel, J. B. Trommsdorf, J. Berzelius stb. a legismertebbek. Tudományos munkássága kőzettani és kémiai analízisekre valamint fitotechnikai vizsgálatokra vonatkozott. Publikációi angol és német nyelven is megjelentek és jelentősen hozzájárultak a tudományos felismerések népszerűsítéséhez. Némely megállapítását a kortársak kritikával illették ugyan, de a bélféreg elleni szere terápiát teremtett. A szerző e család életén keresztül bemutatta, milyen fontos közvetítő szerepet játszott Genf a német és svájci tudományos kapcsolatok fejlesztésében. 14 ábra, 6 tabella, név- és tárgymutató könnyíti meg a tájékozódást. Rákóczi Katalin Roth, Angela: Würdig einer liebevollen Pflege. Die württembergische Anstaltspsychologie im 19. Jahrhundert. Zwiefalten, Verlag Psychiatrie und Geschichte, 1999.151 p. Régi beteg- és kórlapok, valamint elbocsátott betegek vallomásai, levelei és versei adták az indítékot e monográfia megírásához. E munka nem tekinthető a 19. századi pszichiátria tipikus fejezetének, hiszen abban az időben még nem lehet tudományos pszichiátriáról beszélni. A fejlődés egy lépcsőfokának sem tekinthető, csupán a lelki betegek és sérültek ápolásába kapunk betekintést három württembergi intézet keretén belül. E három állami intézet: Zwiefalten, Winnenthal és Schussenricd városban működött. Egymástól függetlenül alakította ki a három igazgató az intézet rendjét, amely humanitáson, a betegek iránti szereteten és alapos szaktudáson alapult. Az intézeti élet diététikai elvre épült és külsőségeiben hasonló akart lenni a családi élet mindennapjaihoz. Az intézeti igazgató atyai vezetése alatt a betegek a tisztaság, rend és emberszeretet atmoszférájában töltötték el idejüket, ha lehetséges volt értelmes és hasznos tevékenység mellett, vidám és társas közösségben, kényszer nélkül. A napirendet következetesen meg kellett valósítani. A kezelések természetességre épültek. A foglalkozások között alkalmaztak munkaterápiát, foglalkozásterápiát, milliőterápiát, családias légkörben. Lényeges volt, hogy erőszakmentesen, fizikai és lelki kényszer nélkül, a morális tenor elkerülésével, keresztény elkötelezettséggel folyjon a gyógyítás, egy felvilágosult eszmerendszer és a pragmatikusság szempontjai mellett. Sem orvosiszakmai, sem egyéb külső betekintés nem volt jellemző az akkori intézetek életébe. Az intézetekben dolgozó orvosok és ápolószemélyzet volt felelős a terápiáért, a kevés írásbeli aktában semmiféle név, hivatkozás nem lehetett, amely a beteg állapotára engedne következtetni. Vigyáztak a szóhasználattal is: tilos volt az őrült, bolond, stb. szavak használata, helyette idegbeteg, lelki sérült, páciens stb. volt kívánatos. Nagy gondot fordítottak lelki vezetésre is, amit lelkészek láttak el. Minden vasárnap felekezetek szerinti istentisztelet volt az intézetekben. A lelkész szabályos időközönként szintén foglalkoztak a betegekkel.