Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
ADATTÁR - DOCUMENTS - KAPRONCZAY Károly: Adatok a magyar iskolafogászat történetéhez
gyakran más-más városban is rendelt, meghatározott időben keresett fel helységeket. Éppen az igény „megnövekedése miatt" orvosdoktorok is foglalkoztak fogorvoslással, az orvosi felszerelések listáján - a különböző sebészeti, szülészeti műszerkészletek mellett - feltűnnek a foghúzó-sorozatok, az anatómia adottságokhoz igazodó foghúzók mellett a gyökéremelők, a különböző reszelők, stb. A bécsi és a német városok műszerkészítő műhelyeiben külön készítették a fogorvosi műszerkészleteket. A kórházainkban működő sebészek majdnem mindegyike foglalkozott foghúzással, ezek között híres volt az irgalmas kórházak „foghúzó" rendelése. Általában néhány krajcárért - vagy ingyen - szabadították meg a betegeket fájós fogaiktól, ezen túl nem foglalkoztak más fogászati megoldásokkal. 7 A hazai fogorvosképzés mérföldkövének számított, hogy 1844-ben a pesti orvosi karon rendkívüli tárgyként - megindult a fogászat oktatása. Nedelko Döme (1812-1882) haláláig tanította a fogászatot, ezen kívül ambuláns rendelést is vezetett. Annak ellenére, hogy 1846ban az éterbódítást éppen a fogászati beavatkozásnál alkalmazták először, mégis Nedelko Döme gyakorlatából igen sokáig hiányzott a fájdalomcsillapításnak e nagyszerű eszköze. Ekkor már valóságos „fogorvos-dinasztiák" gyakorolták hivatásukat: a rendelői felszerelések költségessége is eredményezhette, hogy a fogorvoslás apáról fiúra szálló foglalkozás lett. Turnovszky Frigyes (1818-1877) - jeles szakíró - apja Bernát (1787-1869) és fia Jenő, sőt unokája Frigyes is jeles pesti fogorvos volt. Az első magyar nyelvű fogászati tankönyv (Fogászat. 1877) szerzője Barna Ignác (1822-1894), 1866-tól a pesti orvosi karon magántanárságot kapott, ő már a modern európai fogorvoslás képviselője volt. Az előbb említettek kiváló fogorvosok voltak, de a hazai fogorvosi iskola megteremtése még sem az ő nevükhöz kapcsolódik. A fogászat egyetemi oktatása mind az orvos-, mind a sebészképzésben, a rendkívüli, nem kötelező tárgyak között történt, ami nem jelentett sem tanszék, sem pedig klinika létét az orvosi karon belül. Ez ugyan nem számított tekintélyvesztésnek a fogorvoslás fontosságának szemszögéből, de a teljes elismertséget a „kötelező tantárgy" státusa adta. Éppen ezért vált erőssé a fogorvosi (technikusi) társadalom szerveződése, az egyetem falain kívüli iskolateremtési törekvés. Ebben nagy szerepet játszott Iszlai 7c5z.Ye/( 1840-1903) és Arkövy József (1851-1922), a két egymástól nagyban különböző szakmai egyéniség, akiknek a hazai tudományos fogorvoslás rendkívül sokat köszönhet. Iszlai - bár megszerezte egyetemi magántanári képesítését - magán intézetében működve a fogászati röntgendiagnosztika hazai úttörője, a fogsor-illeszkedési tan kidolgozója, kiváló gyakorló fogorvos lett. (Tőle származnak a fogbél, a fogmű és a fogkő szavak.) 8 Iszlai „ellenfele" az 1877-től Pesten rendelőt nyitott Árkövy József volt, aki orvosdoktori oklevelének megszerzése után - hosszabb külföldi tanulmány után - lett fogorvos. 1881ben megalapította a Foggyógyintézet nevet viselő, rendelő és oktató intézetet, amelyből kinőtt az 1890-ben alapított Egyetemi Fogászati Intézet. E klinika első igazgatója, majd e tárgy első nyilvános rendes tanára lett a pesti orvosi karon. Fogorvosi szemléletében a klinikai észleléseket összeegyeztette a patológus vizsgálódásaival, így a fogorvoslás diszciplínáját más orvosi szakágak mellé emelte egyenrangúként. Világhírű munkája a Diagnoszti7 Huszár Gy.: Lm. Salamon Henrik: A magyar fogászat története. Bp. 1944. 8 Huszár Gy.: Lm.; Kapronczay K.: Arkövy József. Orvosi Hetilap, 1976. 24. sz.
