Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
ADATTÁR - DOCUMENTS - DÖRNYEI Sándor: Kossuth és a gyermekkórház
helyes kívánalmat hangsúlyozzák, hogy "szaporíttatni kellene a hatóságok orvosi személyzetének népesség s kiterjedéshez mért arányban." Tiltakoznak az ellen is, hogy a pesti gyermekkórház igazgatójának a bizonyítványa legyen feltétele a hatósági orvosi állások elnyerésének. Két ellenvetésük van. Először is szerintük "így a középponti gyermek-kórház igazgatójára olly hatalmat ruház, hogy ajánlásától ... függjön a főor\'osi hivatalok kiosztása". Ez Kossuth indítványának egyértelmű félremagyarázása, hiszen egy-egy évfolyamnak akár minden végző hallgatója ugyanolyan igazolást szerezhet. Kossuth elképzelése szerint ez az igazolás ugyanúgy feltétele lenne a hatósági orvosi állások elnyerésének, mint az orvosi diploma. A hallgatók másik kifogása, hogy a külföldi egyetemen végzők hátrányba kerülnének. Ez is inkább akadékoskodásnak tűnik. Kossuth erre valóban nem tér ki, de az indítvány kötelező érvényű rendelkezésbe ültetésekor lehetett volna rá megfelelő megoldást találni. Személyükben is sértve érzik magukat az orvosnövendékek Kossuth azon kijelentésétől, hogy csak kevesen járnak a gyermekkórházba tapasztalatot szerezni. Kijelentik, hogy "eljártunk mi többen is az intézetbe, de azon mód, mellyel az igazgató úr e tárgyat fejtegeti, s e fejtegetések nem nyerték meg bizalmunkat." Szerintük a kórházban csak "rhapsodisticus egyveleg találtatik fel rendszeres útmutatás helyett, hol határozottság helyett ingatag diagnostisálás, ide-oda kapkodás" található. Megkérdőjelezik az intézmény "üdvös" voltát is. Helyeslik az intézet országossá tételét, de az igazgatói állást pályázat útján töltsék be. Itt ismét egy oldalvágást intéznek Schoepf ellen: az új igazgató "ne kény telenítt essék hivatalát naponkénti áldozat gyanánt tekinteni s ki belbecse önérzetén kívül más jutalmat is nyerjen." De kik voltak ezek a Kossuthot kioktató orvosnövendékek? Nyolcuk közül öten közvetlenül az utolsó vizsga és az avatás előtt álltak, ketten a következő évben, egy pedig csak 1845-ben szerzett diplomát. Közülük a legismertebb Kovács Sebestyén Endre, a Rókus Kórház későbbi sebész főorvosa, az Akadémia tagja, az Orvosegyesület elnöke. A többi: Óváry Pál, Werbanchich János, Roth Béla (Albert), W 'eitzenberger Frigyes, Schuberth Lajos, Draskovich János, Gurovits Tamás nem játszott kiemelkedő szerepet a korabeli szakmai közéletben. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a fenti nyolc medikus véleménye aligha tükrözhette a hallgatók általános véleményét, hiszen a gyermekkórház szűk első évtizedében, amíg Schoepf volt az igazgató, kilencen működtek az intézetben segédorvosként vagy "külsegedként". Egyikük, Sávoly Viktor a Schoepf Ágostnak ajánlott értekezését is "a gyerekkórtan köréből" írta. 12 Két további értekezést ajánlottak Schoepfnek, egyiket éppen 1841-ben, az öt aláíró évfolyamtársa, Meczner Ágoston 13 . És a segédorvosok között találjuk azt a Bókai Jánost, aki Schoepf emigrálása után a kórház élére került, s további működése során oly sokat tett egyrészt a kórház fejlesztésében, másrészt a gyermekgyógyászat egyetemi szaktárggyá emelésében. Az orvosnövendékekkel szemben hamarosan megjelentek olyanok is, akik kiálltak Schoepf mellett, és helyeselték Kossuth indítványait. Mindkét felszólaló vidéki orvos volt, tehát a személyi elfogultság vádja nem merülhetett fel, ugyanakkor a mindennapi gyógyító gyakorlat szempontjából mondták el véleményüket. 12 Dömyei Sándor: Régi magyar orvosdoktori értekezések. 2. köt. Bp. 2001. 153. 13 U. o. 47-48.
