Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - PÁSZTOR Emil: Miskolczy Dezső, a modern magyar neurológia alapjainak megteremtője

a diákjólét támogatására, dékáni tanácsadó bizottságba stb. Miskolczy Dezső sohasem dirigált, nem utasított, csak tette, amit szükségesnek tartott, példát mutatott, és azzal moz­gósított. Környezete, így az egész orvoskar személyzete egészen a legkisebb képesítésűekig, de rövidesen a város polgársága is mind a bűvkörébe került, és követték, mint a hold a bolygójukat. Ez a vonzerő volt sikereinek titka, mellyel mindig önzetlenül a közösséget szolgálta, és másokat is mozgósítani tudott önkéntes szerepvállalásra. " Tariska István (1913-1989) az Orvosi Hetilap 1979. évi 8. számában közzétett visszaemlékezésében eze­ket írja: "Aligha tudnék elképzelni is ennyire agressziótól mentes, okos emberi jóságot, aki mégis ilyen tudományos vezetői magaslatra ért fel, mint ő, aki mindig példamutatással serkentett, alkotott és fegyelmezett. Úgy elemezte az emberi jelenséget, hogy mindig a jó oldala felől közelítette meg.'''' Másokkal szemben mindig udvarias volt, az emberek személyi jogait tisztelte. Obál pro­fesszor nagyon találóan mondta: ,Altalában mindenkit szótlanul végighallgatott, minél agresszívabban támadott valaki, és vitát várt, Miskolczy nem vitatkozott. Sokszor már ez leszerelte az izgatott hőbörgőt. Zavarba jött. Azután Miskolczy halkan és nyugodtan mondta ellenvetéseit. Ha erre sem tartotta érdemesnek a vitapartnert, csupán annyit mon­dott: „En önt megértem" y Különös gyengédséggel és szeretettel fordult a fiatalok felé, nemcsak tanította, nevelte is őket. Meleg baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, és ma is felejthetetlenek számunkra azok az órák, amelyeket társaságában tölthettünk. A mi lakásunkban, vagy a nála töltött órák lelki felüdülést jelentettek, minden találkozással gazdagabbak lettünk. Tanácsai javunkat szolgálták, akár a klinikai munkát vagy a tudományos kutatást, akár a mindennapi élet vagy az intézetvezetés nehézségeinek megoldására vonatkoztak. Azt hiszem, ő is érezte tiszte­letteljes szeretetünket és megbecsülésünket, amire meleg érzéssel reagált. Édesapámmal volt egyidős. Szerette a zenét amelyben elméletileg is felkészült volt, a gyakorlatban pedig barátai sokszor élvezték gitárjátékát. Miskolczy Dezső életének 85. évében, 1978. december 31-én hunyt el. EMIL PÁSZTOR, MD,DSc. Academician, Neurologist National Institue for Neurosurgery H-1145 Budapest Amerikai út 57. HUNGARY

Next

/
Thumbnails
Contents