Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - PÁSZTOR Emil: Miskolczy Dezső, a modern magyar neurológia alapjainak megteremtője
az erek esetleges eltolódásából következtetni lehetett a koponyán belüli kóros terime (daganat, vérömleny, tokos tályog) elhelyezkedésére. 50 éven keresztül, az 1970-es évekig, a komputertomográf (CT) megjelenéséig, a PEG, a VG és az AG jelentette az intracraniális lokális diagnosztika vizsgálómódszereit. Miskolczy professzor azonnal felfogta e vizsgálatok fontosságát, és úgy fejlesztette klinikáját, hogy megfelelő anyagi és szellemi kapacitás álljon eme diagnosztikus vizsgálatok elvégzéséhez. Ez nemcsak a betegellátó munka színvonalát emelte, de alapjául szolgált a további klinikai kutatásokhoz is. 1924-ben egyik magyarul és németül egyaránt megjelent dolgozatában a gyermekek agykamrája punkciójának technikáját ismertette (Orvosi Hetilap, 44. (1924) 1. és a Monatschrift für Kinderheilkunde, Leipzig 29. (1924) 141), amely az agyvíz elvezetését vagy VG kivitelezését tette lehetővé. A világon nem túl sok helyen végeztek akkor még hasonló modern vizsgálati eljárást. Az agykutató intézetek jelentősége A századforduló és a 20. század első évtizedeinek idegrendszeri kutatásában alapvető szerepe volt az agy patológiai, mikroszkópos szövettani vizsgálatainak. A neuron-tan megerősödésével az idegrendszer sejtjeinek, pályarendszereinek vizsgálata, a kóros elváltozások kutatása a feladatok középpontjába került. így a világ több pontján létesültek agykutató laboratóriumok és specializált intézetek. Ezeknek az intézményeknek nagyon nagy jelentőségük volt az illető ország neurológiai színvonalának alakulásában, az egész klinikai fejlődés irányának kijelölésében. Ezt ismerte fel Schaffer, majd Miskolczy professzor és bizonyítani fogjuk, hogy mennyi erőt és energiát fordítottak mindketten az Agykutató Intézet működésére és fejlesztésére. A téma azért is érdemel bővebb ismertetést, mert Miskolczy Dezső tudományos kutatási és tudományszervezési munkásságának fontos, mondhatnánk meghatározó részét képezte. Hazánkban a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának Lenhossék József (1818-1888), majd fia Lenhossék Mihály (1863-1937) vezette Anatómiai Intézetében a központi idegrendszer finomabb szerkezetének kutatása fontos kutatási téma volt, Scheuthauer Gusztáv (1832-1894) Pathológiai Intézetében szintén jelentős témaként foglalkoztak az idegrendszer kórszövettanával. De a speciális, csak az ép és kóros idegrendszer kutatására a Laufenauer Károly (1848-1901) vezette Ideg- és Elmeklinika agyszövettani laboratóriuma állt rendelkezésre. A tehetséges és szorgalmas Schaffer Károly (1864-1939) ezeket a lehetőségeket kihasználva már medikus korában nagy feltűnést keltő dolgozatot írt Adatok a veszettség kórszövettanához címmel. Ebben a munkában, amely az Orvosi Hetilapon kívül jelentős német szaklapban is megjelent, Hőgyes Endre (1847-1906) lyssa kutatásaira alapozva írta le eredményeit és igazolta, hogy a veszettség vírusa az idegpályák mentén terjed. Ez a munka olyan jelentős volt, hogy az 1888-ban megszerzett diploma után Schaffer az Idegklinika agykutató laboratóriumában kapott állást, annak vezetője lett. A nemzetközileg is elismert sikerek alapján az egyetem 1912-ben a laboratóriumból önálló Agykutató Intézetet létesített, igazgatójának Schaffer Károlyt nevezték ki. Ennek az intézetnek a munkájába kapcsolódott be Miskolczy Dezső 1913-ban, még hallgató korában, majd az I. világháború után friss diplomás orvosként. 1921-ben itt lett gyakornok, 1922-ben pedig tanársegéd.
