Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Schultheisz Emil: A tanköltemény az orvosi oktatásban
felelően egy praefatio (egy másik kéziratban oratio) vezeti be, amelyben az Aszklépioszkultusz kezdetéről ír Rómában (v. 7.). Költője csaknam teljesen eltekint az elméleti fejtegetésektől és a betegségek, illetve kóros elváltozások tüneteit a capite (ad capitis curationem) ad calcem (podagrae medendae) tárgyalja. Ez az elrendezés és tartalmi beosztás a Medicina Plinii-ve emlékeztet. Feltűnik, hogy a kezeléshez szükséges gyógyszerek elkészítéséhez gyakan használt, akkoriban közismerten olcsó ingredientiákat, úgynevezett euporistákat ajánl. Enek megfelelően a tanköltemény az, egyébként nem tancélra készült, euporista-irodalomnak is része. Egyes betegségek kezelésének ismertetésekor a saját tapasztalataira való utalás sem hiányzik. Érdekessége a műnek és jellemző a költőre, hogy két, közvetlen orvosi forráson kívül nem hivatkozik orvosokra.Carmen sahttiferum-dX (V.l.) egyenesen Apollóntól és Aszklépiosztól vezetvén le, az orvosokat megkerüli. Viszont a római irodalom csaknem minden jelentős képviselőjét idézi, ha annak orvosi vonatkozása van. 7 A két név szerint idézett szerző, akinek műveit indirekt módon használta fel, Celsns és Scribonius Largus, a kor medicinájának enciklopédikus ismerői és írói. Mellettük legfőbb forrása Plinius Naturalis Historiá-ja, amelyet a költő maga kivonatolt (5.845.). A tanulást, mint intenciót és a kizárólagos szakmai érdeklődést az is mutatja, hogy a kor hasonló költeményeivel szemben tartózkodik a mitológiai példáktól, hasonlatoktól, szimbólumoktól. A szakismerettől semmiféle excursust nem enged meg magának. A Liber medicinalis hagyományozódása és további élete annak a körülménynek köszönhető, hogy bekerült a Karoling oktatási reform tankönyvei közé, amint az egy Jacobus nevű, 782-790 között, Nagy Károly udavrában működött titkár hozzáfűzött megjegyzéséből is kitűnik. Nagy Károly utasítására (...ad Carolum regem...) másolták. Kora középkori iskolai elterjedtsége a késő középkorban csökkenő volt, amint azt a kéziratok csekély száma mutatja, jóllehet egy olyan neves tudós, mint John of Salisbury? jól ismerte. A 9. században azonban feledésbe merült. Serenust a humanisták fedezték fel újra. Különösen a bécsi orvosi kar humanista professzorai kedvelték. Vadianus (Joachim von Watt), a Magyarországon kétszer is járt nagyhírű, svájci humanista, a bécsi orvosi fakultás tanára, 1520-ban első lectio annua-ját a Liber medicinalis alapján kezdte el. 9 7 Pl. a splenomegalia kapcsán (gyakori volt Rómában a malária) Plautust: „...dulcia Plantus ait dandi minus lieni..." (V.425.), a gyomorfájdalmak elleni rata verba kapcsán Horatiust, nevének említésével szó szerint idézi (Serm.5., Sat, 2.4.27., Serm.529= Sat. 2.4.28.) s John of Salisbury (Joannes Saresberiensis) (1115-1180) az orvosi stúdiumkban is megjelenő Metalogicon című munkája a középkori logikának és filozófiának egyik legfőbb forrása. Enthetícus című tankölteménye a legtöbb ars fakultás tananyaga. '' Joachim von Watt, a Sodalitas Litteraria Danubiana megalapítójának, Conrad Celtisnek, a természettudományok legbefolyásosabb közép-európai reprezentánsának tanítványa, maga ugyancsak nagynevű humanista orvostanár, majd Sankt Gallen városi orvosa és 1541-ben polgármestere, Európa gyógyfürdőit tanulmányozva jutott el hazánkba. Erről Pomponius Mela földrajzához írt scholionjaiban, a második kiadás függelékében számol be. (Pomponius Melae de orbis situ libri très... una cum commentaries Joachimi Vadiani. Basilcae, 1522.). Ezt megelőzően is járt már Budán. Erre az útra tisztán irodalmi érdeklődés késztette: Collimitiussal együtt 1513-ban a Bibliotheca Corviniana-ban kutattak. Kézirat-ritkaságok után. Vö.: Näf, W.: Vadianische Analekten. In: VadianStudien. Untersuchungen und Texte 1 (1945) 38. Hogy Vadianus hazánkban tett látogatása alkalmával sem csak az orvos szemével nézte Budát, az akkori fürdővárost, azt a budai Várkápolna műkincseinek művészi leírása mutatja. Ld.: Schultheisz, E.: Vadianus az orvos és humanista. Orvosi Hetilap (1961) 1043-1044.
