Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kóczián Mária - Kölnéi Lívia: A homeopátiás gyógyítás története Magyarországon
szolgáltathassanak ki szabadon gyógyszereket. A tiltakozást az váltotta ki, hogy még a szabadságharc előtt, 1846-ban életbe lépett az a rendelet, amely szerint az orvosi diplomával rendelkező homeopaták megkapták a szabad gyógyszerkiszolgáltatás jogát. A patikák tulajdonosai attól tartottak, hogy jövedelmük jelentősen csökken, ha a betegek nem patikákban vásárolják az orvosságot, hanem közvetlenül az orvostól. Argenti Döme később így emlékezett ezekre a tiltakozásokra: „A valódi homoeopatha soha nem követel egy fillért sem orvosságaért, sohasem használ orvosságot oly adagban, hogy azzal valakinek tetemesen árthatna tévedés esetében is: sőt azt állítják a gyógyszerész urak, hogy a hasonszenvi adag annyi, mint semmi; miért sürgetik tehát e semmi fölötti őrködést?'. Ugyan miért nem kívánják már azt is, hogy a hydropathák gyógyszertárból vegyék akószámra a vizet?" (Argenti Döme: Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan... Pest, 1862. 30.p.) Közvetett bizonyítéknak tekinthető még a homeopaták működésére Koppy Sándor latin nyelvű vitairata (Disserlatio de homoeopathia.), amely 1858-ban jelent meg Pesten. A műben megtalálhatóak az új gyógyító módszer cáfolatának leggyakoribb fordulatai: - Ha igaz lenne a homeopaták állítása gyógyszereik hatásosságáról, a kocsmáros néhány csepp bort keverne egy hordó vízbe, egy hónapig rázná, végül a vízből bor kellene, hogy legyen. A gyógyítási elv elhibázott, hiszen a homeopata hagyja, hogy teljesen legyengüljön a beteg. - Hiányzik a betegség helyének a meghatározása. Koppy felsorol elrettentő haláleseteket, személyeskedő hangú kritikákat a nevesebb homeopatákról: pl. Attomyr József azért lett homeopata, mert a hagyományos orvoslást nem volt képes megtanulni öt év alatt. Több tudományos elemet tartalmaznak Szohner József homeopátia-ellenes könyvei, amelyek 1860-ban és 1862-ben jelentek meg. Szohner célja a felvilágosítás volt, hogy „némelly fiatal orvos idejében tudomást vehessen ezen gyógymódról, miszerint a megkezdett jó ösvényről el ne tántorittathassék azon csáberő által, mit számos finom műveltségűnek is ezen különcz gyógyrendszerhez való ragaszkodása ennek kölcsönöz." (Szohner József: Cáfolata Argenti tr. Különféle betegségek... c. magyar müvének. Baja, 1862. - idézet az előszóból.) 1863-ban Garay János a pesti egyetem orvostanári karához fordult homeopata magántanári jog elnyerése végett. Kérelmét elutasították, de dolgozatát könyv formájában megjelentette Értekezés a homeopathikus gyógy- és gyógyszertanról és adagokról címmel. Ez a mű a homeopátia elméletének áttekintése egy müveit, széleslátókörű orvos nézőpontjából, aki nagyon bízott abban, hogy az új tudományos felfedezések (főleg Bunsen és Kirckhoff kísérletei) majd bizonyítják a homeopátiás hatóanyagok fizikai meglétét és hatásosságát. Ugyanebben a kötetben szerepel másik tanulmánya is, az Értekezés a sisakvirágról (Aconit). Se ellenző, se pártoló nézetet nem képvisel Fekete Lajos 1864-ben megjelent orvostörténeti összefoglalásának homeopátiával foglalkozó fejezete. A módszer hazai és külföldi elterjedésének korrekt ismertetésére törekszik. Az 1864 és 1867 közötti időszakban sajtóvita bontakozott ki a homeopátia körül. Oláh Gyula doktor bíráló cikksorozatot publikált a Gyógyászat c. szakfolyóiratban (1864. 4144.sz.), erre válaszolva tette közzé Balogh Tihamér Párhuzam a homoeopathia és allopathia között c. értekezését. Ez arra sarkallta Oláh Gyulát, hogy ellentétes nézeteit könyv formában is megjelentesse 1867-ben, A hasonszenvészet értéke címmel. Közben a Pesti Napló és az Új Korszak c. folyóiratok kedvező kritikát írtak a „Párhuzam..."-ról.
