Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kóczián Mária - Kölnéi Lívia: A homeopátiás gyógyítás története Magyarországon

Gyógyeredményeit folyóiratban publikálta, majd amikor a szakma képviselői kétségbe vonták igazságát, adatait hitelesíttette. Ebből született Rechtfertigung des Dr Josef von Bakody zu Raab c. munkája, amely Lipcsében jelent meg 1832-ben. Továbbra is hamisítással vádolták, sőt emiatt börtönbe is került, de meggyógyított páciensei tanúvallomásai nyomán kimondták a vádak alaptalanságát. A polgárok körében hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendett, és homeopata kollégái külföldről és belföldről egyaránt hozzá fordultak tanácsért. 1836-ban Pestre költözött, ami hozzájárult a homeopátiás szerveződések megindulásához, de 1845-ben váratlanul meghalt egy kinin-ópium gyógyszerkísérlet közben. A korra jellemző, vibráló szellemű romantikus egyéniség volt. Almási Balogh Pál (1794-1867) fáradhatatlan orvosi és kulturális szervező munkájával érdemelte ki a fiatalabb homeopata nemzedékek és a kortársak feltétlen tiszteletét. Valódi reformkori polihisztor volt, aki sokoldalú műveltségét a nemzeti felemelkedés érdekében használta fel. 1825-ben, fiatal orvosként németországi körútra indult, ekkor ismerte meg Hahnemannt, és ez meghatározta pályafutásának alakulását. Homeopata orvosként ő vált a legismertebbé és a legnagyobb szaktekintéllyé, hozzá fordult tanácsért a legtöbb közéleti személyiség, Széchenyi István és Kossuth Lajos is páciensi köréhez tartozott. (Népszerűségben csak Argenti Döme érte őt később utol.) Alapító tagja volt szinte valamennyi jelentős reformkori intézménynek, tudományos mozgalomnak. A folyóiratokban és akadémiai évkönyvekben számos tudományos értekezése jelent meg. 1856-ban ismét hosszabb külföldi utat tett az Akadémia tekintélyes tagjaként, párizsi, londoni, brüsszeli tudományos társaságokkal és intézetekkel vette föl a kapcsolatot, hogy ezzel is az Akadémia javát, ill. a hazai tudományos fejlődést szolgálja. Tekintélyéből következett, hogy a Magyar Hasonszenvi Orvosegyletnek ő lett az első elnöke. Kovách Pál (1808-1886) végigélte a homeopátia 19. századi fejlődésének jelentősebb eseményeit. 1833-ban doktori értekezését a kor szokásától eltérően magyarul írta A nevendék nőnem címmel. Külföldi útja során ismerkedett meg személyesen Hahnemannal és lett elkötelezett híve. Győrben élt és dolgozott. Nevének ismertségét nem csupán orvosi praxisa növelte, hanem színmű- és novellaíróként, a kultúra támogatójaként is országos hírnévre tett szert. Attomyr Józsefet (1807-1856) kortársai nyughatatlan, energikus emberként jellemezték. Életének fordulatos eseményei, gyakran változó színterei alátámasztják ezt a jellemzést. A bécsi Josephinumban és Münchenben végezte orvosi tanulmányait. Köthenben személyesen is találkozott Hahnemannal. 1830-ban, Münchenben részese volt egy homeopátiás bemutatónak, amellyel a módszer hatásosságát igazolta orvoskollégái előtt. 1832-től a Csáky nemesi család háziorvosaként tevékenykedett, leginkább Pozsonyban vagy Bécsben lakott, de többször járt Csáky Károly kíséretében a Szepességben is, ahol egyszer a kolera miatt felizgatott nép az életüket veszélyeztette. Az 1830-as évek végén három évet a luccai herceg szolgálatában töltött Itáliában, ahol orvosi teendői mellett a herceg ásványgyűjteményét rendezte. 1839-ben Pestre költözött magánorvosként, majd 1844-től - viszonylag korai haláláig - Pozsonyban élt. Szókimondó, indulatos ember volt, aki a homeopátia ügyének védelmezőjeként is gyakran összetűzésekbe keveredett. Több gyógyászati munkát írt, és nevéhez fűződik a Hasonszenvi Orvosegylet szervezése az 1840-es években. Vezekényi Horner István (1808-1891) a magyarországi homeopátiás mozgalom szerény, sokat dolgozó orvosa, akinek alakja éppen ezért vált kulcsfigurává. 1835-ben került orvos-