Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS
és a ravaszul megválasztott ..Mediziner" szó némileg eltérő jelentését boncolgassuk: csupán a „deutschsprachiger" jelzővel foglalkozzunk: Természetesen itt nem csupán azokról az orvosokról van szó, akik részben vagy teljesen németül alkották meg oeuvre-jüket - hiszen akkor Szent Hildegardistól Hoffmannig és Stahlig szinte mindenki kimaradhatott volna a kötetből. Azokról sem lehet csupán szó, akiknek az anyanyelve volt a német, hiszen akkor hogyan kerül a lexikonba Ferenczi Sándor, és miért maradtak ki a sorból például a Raygerek, a Moherek, vagy Fischer Dániel? (Míg pl. Henisch Györgyről részletes életrajzot olvashatunk). Ám hogyan kerül a vallon Carolus Clusius, az olasz lppolito Guarinoni, a szlovák-Hungarus Jeszenszky vagy a magyar Zsámboky és Kaposi a lexikonba? (Közülük némelyik ráadásul soha nem írt németül egy sort sem.) Ha viszont a magyar anyanyelvű Kaposi és Zsámboky benne van, miért nincs benne a német anyanyelvű és nagyrészt Bécsben tevékenykedő Semmelweis? A szerkesztőknek súlyos gondot jelenthetett az a tény is, hogy a német nyelvű népesség Európában, vándorlások, betelepítések és egyesek által veszett, mások által megnyert háborúk okán olyannyira elszórtan él, valamint az is, hogy bizonyos város- és helynevek az utóbbi párszáz évben az állandó változás állapotában vannak. Ezért olvashatunk Kalinyingrád helyett természetesen Königsberget. vagy Gdansk helyett Danzigot, de Pozsony helyett egyáltalán nem természetesen - nem ám Pressburgot, hanem - Bratislavát, vagy Nagyszombat-Trnava-Tyrnavia helyett Tyrnaut. Ugyanakkor épp ez a zűrzavar teszi különösen értékessé is ezt a kiadványt számunkra, magyarok számára: meglepetéssel fedezhetünk föl ugyanis lapjain számos, ismerősen csengő nevet és a hazai egészségügygyei szoros kapcsolatban álló adatot egyaránt. Persze minden hasonló vállalkozásban felfedhetők effajta hibák, amelyek részint a közép-európai történelem reménytelen kuszaságából, részint fogalmi zűrzavarainkból táplálkoznak. A Biographische Enzyklopädie azonban minden hibája és hiányossága ellenére is igen hasznos kézikönyv. Nem nélkülözheti köteteit senki, aki a középeurópai orvostudomány történetével kíván foglalkozni a jövőben. Magyar László András Grynaeus Tamás : Szent Antal tüze. Bp., Akadémiai Kiadó, 2002. 189. p., 50. ill. A magyarországi etnomedicina és etnopszichiátria legkiválóbb müvelője, Grynaeus Tamás legújabb kötete - címe Szent Antal tüze - több évtizedes kutatómunka eredményeit foglalja össze. A gazdagon illusztrált könyv az orvostörténelem, a néprajz, a művészettörténet iránt érdeklődőknek egyaránt érdekes és tanulságos olvasmány. A kötet jól áttekinthető, világos szerkezetű, logikus felépítésű. Az irodalomjegyzék (163-183. old.), valamint a bőséges jegyzetanyag is bizonyítja, hogy a szerző rendkívül lelkiismeretes és alapos munkát végzett. A magyar népnyelvben Szent Antal tüzének nevezett (ergotizmus) betegséget és az ezzel összefüggő kérdéseket - ki volt Remete Szent Antal, Páduai Szent Antal, Szent Orbán püspök, kik az antoniták, milyen szerepet játszottak a gyógyításban, kik és hogyan gyógyították a betegséget, milyen más kórformákat neveztek Szent Antal tüzének stb. -, követi nyomon az első feljegyzésektől napjainkig. A kórt elsőként Lucretinus (Kr. e. 96-55) említi sacer ignis néven. Az időszámítást követő évszázadokban már gyakorta előfordult az iménti elnevezés, de az egyes tünetleírásokból más-más betegségre következtethetünk. A járványszerű emberi megbetegedésektől a herpes zoslerig a kórcsetek számos fajtáját illették ezzel a névvel. Éppen ezért, valamint a tünetleírások pontatlansága és szűkszavúsága miatt nem bizonyítható, hogy az ókori szerzőknél gyakran előforduló sacer névvel jelölt kór az ergotizmus lenne. Nincs egyértelmű bizonyíték arra sem, hogy a rómaiaknál és a görögöknél előfordult volna ez a betegség. Franciaországban viszont már a 9. század közepétől jelentkeztek a gangéás tünetekkel járó, nagy halálozási arányszámú Járványok". Németországban elsősorban a görcsökkel járó kórformák fordultak elő. Azt is megfigyelték, hogy a tömeges megbetegedések mindenekelőtt a háborúk utáni ínséges időkben, főként az aratás utáni hónapokban jelentkeztek. Ezek a középkori Járványok" az említett két államon kívül Európa más országaiban is pusztítottak egészen napjainkig. Milyen jellegű ez a gangéás és görcsös tüneteket előidéző betegség? Mi az ergotizmus? Nem járványról - miként a középkorban gondolták -, hanem a kenyérgabona anyarozs-szennyezettsége okozta tömeges mérgezésről van szó. Bár Robert Dumont már 1125-ben utalt a fertőzött gabona kóroki szerepére, az anyarozselmélet valódiságát csak Teissier kutatási eredményei (1778) bizonyították, és tették elfogadhatóvá. Ennek ismeretében már könynyen értelmezhető a járványszerü előfordulás, valamint a különös regionális és szezonális eloszlás. Azoknál a népeknél, akik a gabonát hevítéssel szárították, a tarlót pedig felégették, a betegség nem jelentkezett. A hevítés ugyanis az anyarozs toxinját, a tarlóégetés pedig a kórokozó gombát (Claviceps purpurea (Fr.) Tul.) pusztította el. A középkorban azonban fokozatosan felhagytak a gabona szárításával, aminek következtében egyre gyakrabban
