Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Walsa Róbert: „Az egyetemi rövidített tanfolyamok" története. A Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem keretében Egyesített Orvostudományi Kar — Breslau-Halle, 1944-1945

Annak ellenére, hogy az ígért zsoldot napi 6 márka [6] legfeljebb néhány alkalommal kaptuk meg, pénzünk valahogyan mindig akadt, noha a magunkkal hozott pengőinkért a pályaudvari pénzváltóban csupán 50 márkát válthattunk be. Egy ízben kaptunk „egyéb juttatás" címén fehérneműt és cigarettajegyet. Ami kevés, üzletekben vásárolható cikk volt: enni-innivaló, mozijegy, újság, — ha éppen hozzájutottunk — igen olcsó voh\ Azoknak volt különösen szorongatott a helyzetük, akik a dohányzásról nem tudtak lemondani. Dohányneműért ugyanis mindent lehetett kapni, ebből azután élénk cserekereskedelem alakult ki. Tartalék dohányát, cigarettáját éjszaka mindenki a párnája alatt rejtegette, nehogy valakit is megkísértsen a nem kellően őrzött szívnivaló. Sivár szállásunkon a korábbi lakók által a falon felejtett /////er-arcképet senkinek nem volt bátorsága eltávolítani, sőt valaki mellé biggyesztett egy lelkesítőnek szánt náci jelmondatot: „A nemzet szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha", amit szintén mindenki érintetlenül hagyott. Előbb-utóbb tudomásul kellett vennünk, hogy helyzetünk felért a deportálás bizonyos változatával: hatósági intézkedésre idegenbe száműzve, kiszolgáltatva a körülményeknek Az oktatás vontatottan haladt, és csupán január 11 és 18 között tartott. Kezdetben fegyelmezőink megkívánták volna, hogy a távoli egyetemi épületekhez katonai alakzatban tereljenek bennünket. Minthogy azonban a hideg élelem kiosztása nehézkesen haladt, egyre inkább rászorultunk, hogy a korábban gyalog indulókat villamoson érjük utol. Az eredeti terv szerint hetenként 45 szakmai és 3 német nyelvórát irányoztak elő, délben kétórás szünettel, amely idő alatt zsebből megebédelhettünk, majd az egyetem környéki utcákon kóboroltunk, vagy jobb híján a háború folyamán ugyancsak megtizedelt állatkertben nézelődtünk. Szállásunkra visszatérve, hitvány nyilasfogantatású „nemzetvédelmi előadásokkal" és értelmetlen fegyelmező gyakorlatokkal próbálták lekötni figyelmünket, kitölteni szabadidőnket. Minden formális és informális csatornán a világ, de főleg az otthon híreit lestük, Soha nem tudhattuk ugyanis, hogy szándékosan eltorzított, felnagyított vagy elhallgatott hírekről van-e szó, amit a hivatalos náci hírforrások világgá röpítenek, pedig most már, a messze idegenben, komolyan veszélyben éreztük magunkat. Ezért joggal tarthattunk igényt rá, hogy legalább tájékoztassanak bennünket arról, hogy mi az elképzelésük velünk kapcsolatban. Egyesek vállalták a veszélyt, hogy a nagy nehézségek árán magukkal hozott rádión — akkoriban a mai zsebben hordható rádiók még ismeretlenek voltakt — nyugati vagy hazai adásokat próbáltak hallgatni, vállalva a leleplezés nem csekély kockázatát. Az idegen rádióadások után ugyanis őrzőink és kémeik nem győztek szimatolni. A hallott hírek azután több-kevesebb túlzással terjedtek el a szálláson. 1945. január 10.-én Magyarországról indult harmadik vonatszerelvény is befutott, amely az időközben Szombathelyre „emigrált" orvostanhallgatókat és a korábbi szerelvényekről lemaradottakat hozta. A szovjet előrenyomulásra válaszul a legfelsőbb német hadvezetés 1945. január 14-én Breslau városát „Erőd"-dé nyilvánította. így egyszeriben a budapestihez hasonló helyzetben találtuk magunkat. A városparancsnokság szervezte a város védelmét, amelynek során láthatólag a mi közreműködésünkre is számítottak. Híre járt, hogy a Volkssturm-ba (népfelkelő rohamosztagok) fogunk beosztást nyerni, ha másként nem ún. „élő tömeg"-