Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
Az átgondoltan szerkesztett és válogatott gyűjtemény három fő részre osztható: az első rész — két fejezetben — a tudós életútját, életrajzát tisztázó dokumentumokat, cikkeket tartalmaz, a második rész az életmű elemzéséből áll (különösen két műre, a De inoculanda peste-re és a Succinctá-m helyezve a hangsúlyt), végül pedig a levelezés, a könyvtár és a numizmatikai tevékenység bemutatása alapján kaphatunk pontosabb képet Weszprémiről. A szerzők között Magyary-Kossa Gyulát vagy Diósad i Elekes Györgyöt éppúgy megtaláljuk, mint a mai is alkotó Vida Tivadart, Birtalan Győzőt vagy Szállási Árpádot, vagyis a kötet jó áttekintést ad a Weszprémivel kapcsolatos hazai orvostörténeti munkáról. A gyakran egymással is vitázó, egymásnak is ellentmondó tanulmányok igen sokoldalúan világítják meg tárgyukat — ez az emlékkötet mégis egységes, sőt egyhuzamban is különös élvezettel olvasható. A könyv végére érve — amelynek részletes méltatását és kritikáját remélem ez a rövid ismertető nem helyettesíti — különös tanulsággal leszünk gazdagabbak: Minél alaposabban ismerünk egy életművet, annál több benne a megválaszolatlan kérdés, annál több a szövedékben a nyugtalanító hiány, annál inkább kínálja magát az ezernyi új kutatási szempont, ez a kötet tehát nem lezárja, hanem éppen serkentheti a további kutatásokat, amelyeket gazdag anyaga, jegyzetapparátusa és névmutatója megkönnyít, de fölöslegessé bizonyára nem tesz. Magyar László András Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai. Galenus Kiadó. Budapest, 2001. Fólió méret, 200 oldal, közel 500 színes illusztrációval, díszes kötésben, műnyomó papíron. Az orvosi, állatorvosi és gyógyszerészeti tudományok kapcsolatáról, elválaszthatatlanságáról tanúskodó adatok a legősibb időkből származnak. Elég itt csupán a gyógyítás görög istenét, Aszklepioszt a gyógyfüvek alkalmazására megtanító Cheiron kentaur vagy az argoszi asszonyokat elmeháborodottságukból a hunyorgyökér fözetével kigyógyító állatgyógyász, pásztor és jós, Mclampusz nevét említenünk. A gyógyszeres gyógyítás később, a mitológia ködéből kibontakozó történelmi korszakokban is orvosok, állatorvosok és gyógyszerészek közös munkásságának köszönhetően fejlődött. Alkémista orvosok és gyógyszerészek állatbetegségek ellen is ható alexifarmakon előállításán fáradoztak, és a gyógyszerész ugyanazokat az asztrológiai számításokat végezte a gyógyszer elkészítése során, mint amelyek alapján annak alkalmazására emberek vagy állatok gyógyítása érdekében sor került. A XVIII. sz.-ban az állatorvostudomány — az orvos- és gyógyszerészeti tudományokkal karöltve — erőteljes fejlődésnek indult. Ekkor jelent meg az egészségügyet, állategészségügyet és gyógyszerészetet együttesen szabályozó általános egészségügyi jogszabály (Generale Normativum in Re Sanitatis, 1770) és az ember- és állatgyógyászati gyógyszerek forgalmát, egyben árát meghatározó Pozsonyi Gyógyszerárszabás, a Taxa Pharmaceutica Posoniensis, 1742. Ezek után természetesnek tekinthető, hogy az állatorvos-tudomány fejlődésének úttörői között tekintélyes számban szerepeltek gyógyszerészek. Joseph Mengmann gyógyszerész pl. egyike volt annak a három kiválasztottnak, akiket Mária Terézia császárnő Lyonba küldött Bourgelat-hoz, hogy ott, a világ első állatorvosi iskolájában a szükséges ismereteket elsajátítva, a Habsburg Birodalom első állatorvosai legyenek. Verseghy Ferenc „Patikai Lukács" írói álnéven fordított magyar nyelvre egy német állatgyógyászati könyvet; a XIX. sz. első felének egyik legnépszerűbb állatorvosi szakírója, a német Wagenfeld, akinek könyvét magyarul is kiadták, gyógyszerészből lett állatorvos. A gyógyszerészek — kiderül a könyvből — sokoldalúan és eredményesen kapcsolódtak be a tudományos, művészeti és társadalmi életbe. Hazai gyógyszerészeink között is találunk Nobel-díjast; akadémikust, egyetemi tanárt, feltalálót, de ugyanúgy írót, festőművészt, főrendiházi tagot, gyógyszergyárost, muzeológust, sőt regényhőst. Külön hangsúlyt érdemel, hogy nemcsak az egyetemi tanárok, hanem a gyakorló gyógyszerészek, köztük gyógyszerészdinasztiák is méltó helyet kaptak a hazai gyógyszerészet-történeti szakirodalmat is bemutató kötetben. A 169 gyógyszerészt és 18 gyógyszerész-dinasztiát bemutató sorozatban — az állatorvos-történeti szempontokat kiemelve — örömmel látjuk pl. Felletár Emil nevét, aki 1868-ban a hazánkban pusztító keleti marhavész ellen ajánlott gyógyszert; Dobi Géza nevét, aki műegyetemi tanárként 1937-től 1943-ig oktatta kémiára a műegyetemi fúzió által önálló kémiai tanszékétől megfosztott, korábbi Állatorvosi Főiskola hallgatóit; Magyary-Kossa Gyula nevét, aki orvosdoktorként és Felletár tanítványaként az orvos- és állatorvostörténelemmel együtt a gyógyszertan (farmakológia) és a gyógyszerészet (farmaceutika) történetének is avatott kutatója volt, Marek József állatorvosprofesszor nevét, aki a Distal kidolgozásával nemcsak hatékony gyógyszert állított elő a májmételykór ellen, hanem gyógyszere sikerének és világméretű elterjedésének köszönhető a Chinoin Gyógyszergyár felemelkedése is.
