Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

ADATTÁR — DOCUMENTS - Csapody István: Szemész életrajzom — munkáim jegyzéke

Osztályomat sebészi jellegűvé tettem, a rendes feladatokon kívül sok látóhártya-leválást operáltunk, valamint szaruhártya-átültetést is végeztünk. Végig jól kezemben tartottam az osztályt, mindenről tudnom kellett, minden beteget jól ismertem, még vasár- és ünnepnapokon is meglátogattam az osztályt vagy legalább jelentést kívántam. Szinte szakadatlanul benne éltem hivatási feladataimban, de soha nem maradt el a kirándulás a hegyekbe. Hol lennék most, ha evvel a rendszeres vasárnapi edzéssel nem gyakoroltam volna magamat? Az osztályon folyó lelkes munka és a híressé vált műtéti napok vonzották a látogatókat, külföldieket: Thiel Amsterdamból, Katz Chicagóból, Elkes Kaunasból, Giardei Lausenneból, Vang Sanghaiból, Rostovski Varsóból, Sommerville-Large Dublinből, Pascheff Sofiából, Hamida Saiduzzar Indiából, Angyal Parisból, Bjelovszovszkij Moszkvából, Filipovics Riekából. Weher Bonnból, Karlheinz Junghans Erfurtból és sokan mások. A hazaiak közül majdnem minden vezető kartárs járt osztályomon és látott műtéteket: Imre, Grósz, Kettesy, Kukán, Horay, Nónay, Radnót, Papolczy, Meisel, Licskó, Tóth, Illés, Remenár, Komondy, Győrffy, Pelláthy, Kenessey, Weinstein, Biró, Németh, Lissauerné, Raab, Sternberg, Brand és sokan mások. Munkahelyemet mintaosztálynak nevezték és úgy emlegették, mint „budai klinikát". Ennek alapja volt, hogy a legkitűnőbb orvosi munkára törekedtünk, gondoskodtunk jó vizsgáló és operáló felszerelésről, könyvtárról és folyóiratokról. Utóbbiakat hetenként ismertettük és megbeszéltük, ami különben a kórház többi osztályán is szokásos volt. Tanítóhely volt az operáló, a főorvosi tükröző, a kórtermek s ennek korlátja csak a beteg érdeke. Tízévi beszámolómban (5.9) azt írtam: „Feladatainkat meghatározza munkánk helye és ideje: fővárosi kórház szemosztálya egyrészt, a szemészet újabb virágkora másrészt, meghatározza az a viszony, amely szemklinikák és kórházi szemosztályok között mellé- és alárendeltségnek, de nemes versenynek is." Az osztály adta munka mindannyiunkat szeretetszolgálatba állított. Mindenkin egyformán segíteni egyetlen célunk, a siker és hála a legszebb jutalmunk. Ez fiatalos életfeladat, mely nem ismer öregedést. Tanulunk folyton, beszámolunk tapasztalatainkról, kapcsolatban maradunk a szemészek összességével. Mert csak a tudomány nemes törzsébe oltottan és róla le nem szakadva teremthetünk jó gyümölcsöket. Szemészeti etikámról és pedagógiámról előbb magyarul (5.8), azután kibővítve németül (1.1.) jelent meg dolgozatom, a német a kiadványsorozatnak leghamarabb elfogyott számai közé tartozott. Főművemnek is tekintem, mert ebbe nemcsak tudást és munkát vittem, hanem szívemet, lelkemet, egész szemészi valómat és életemet. Korán megírtam, mikor még tele volt életfám virággal, azután jött fokról-fokra a nagyon komoly munka és jött más alkotások mellett a fáradtság is. Nem baj! A szemészet áldozatos és nagyon szép hivatás. Tegyük rá életünket! Művemnek nagy volt a visszhangja, néhány vélemény kivonatát idejegyzem: Grósz Emil „nem tudja fékezni elragadtatását, igazságos ítélete szerint szerzőjének chef d'oeuvre-je, megírásával szerzője nagy szolgálatot tett." Ohm botropi professzor azt írja, hogy mint szemészapa elküldte a harctérre (1942) szemészfiának művemet, hogy ébren tartsa benne szép szakmánk iránti lelkesedését. Löhlein berlini professzor egy gazdag szemészi élet összesítését, summáját látja művemben, aki írta, teljes odaadással szemorvos. Bizonyos, hogy a számos szemorvos közé tartozik, akik életük végén hitet tehetnek róla, hogy ha mégegyszer hivatást választhatnának, egyetlen más szakma szóba sem jöhetne számukra. Imre József szerint munkámat nagy hivatásszeretet, megfigyelő és gondolkodó természet és emberszeretet hatja át. Kettesy azt mondja, hogy a szerző a hivatásáért rajongó és a készültség legmagasabb fokán álló szemorvos, erős, eredeti egyéniség, új utakat kereső