Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Kőszeghy Miklós: A betegség társadalmi megítélése az ókori Izraelben

körülmény. Egy lékelt koponya, amely a trepanáció meglétére utalhat, olyan információ, amit az ókorból számtalan helyről beszerezhetünk. Ugyanakkor viszont nehéz eldönteni, hogy — ha csakugyan trepanáció val állunk szemben —, akkor vajon az asszír ostromlók, vagy a zsidó védők végezték-e el a beavatkozást. Az is könnyen lehet — sajnos nem volt alkalmam személyesen megvizsgálni a koponyát, és orvos szakértői jelentéshez sem juthattam hozzá vele kapcsolatban —, hogy nem a trepanálás, hanem mondjuk a hivatásszerű fegyverhasználat lehet a lékelt koponya létrejöttének oka. Akárhogy is, e lelet nem sokkal visz közelebb bennünket az esetleges júdai gyógyítási eljárásokhoz. Az Ószövetség viszonylag nagy számú, de elszórt adatokat közöl a gyógyító tevékenységről. Illés próféta tanítványa, Elizeus például meggyógyítja a szíriai arámi Náámánt. A betegnek a próféta utasítása szerint hétszer meg kell fürödnie a Jordánban. A hetes szám azonban itt is gyanút kelt. Alighanem nem gyógyvízre emlékeztető vízhasználatról, hanem inkább a tökéletes kultikus tisztaság eléréséről van szó a szövegben. Ez pedig megint a nemrég említett körülményre utal: a betegség oka valami bűnös, valami tisztátalan dolog, így a gyógyítás egyetlen reménnyel kecsegtető módja csakis a rituális harmónia helyreállítása lehet. Ráadásul azt mondhatjuk, hogy ez a bibliai hely mintegy reprezentálja csaknem az összes többit, amely a gyógyítással áll kapcsolatban. A gyógyítás, éppen a betegség szoros transzcendens kapcsolatrendszere miatt karizmatikus gyógyítók, földön túli erővel rendelkező csodadoktorok feladata volt. A betegellátás néhány triviális formájára azért tudunk idézni bibliai utalást. A Zsolt 41,4 szerint például a beteget ágyba fektetik, az Ez 30,21 pedig arról tudósít, hogy a törött kart kötéssel, pólyával látják el. A Jer 51,8 szerint a sebeket balzsammal kezelték, de a szöveg semmit sem árul el mondjuk a balzsam összetételéről, vagy bármi ehhez hasonló kérdésről. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy — legalább is s bibliai adatok alapján — a gyógyítás színvonala Izraelben és Júdában nem érte el a korabeli nemzetközi szintet. De vajon csakugyan helyes ez a megállapítás? Nyilván felhozható ellene, hogy csakis a Biblia adataira támaszkodik, amelyek ebben az esetben is elég egyoldalúnak tűnnek. Amíg azonban a Biblián kívüli adatok nem segítenek a segítségünkre, addig csak az ótestamentumi előfordulások alapján ítélhetjük meg a kérdést. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a betegségre és a gyógyításra vonatkozó bibliai adatok e ritka volta nem lehet a véletlen műve. A YHWH-hit mintha eleve bizalmatlanságot érezne minden emberi eredetű gyógyító tevékenységgel szemben. Ennek fő oka minden bizonnyal abban rejlett, hogy a YHWH-hit a gyógyítást is az Úr kizárólagos tevékenységi körébe utalta. Ha pedig ez így van, akkor már logikus az a bizalmatlanság, sőt érdektelenség, amely az emberi gyógymódokat körülveszi. Azt pedig, hogy a köznép nem így érezte, legfeljebb elszórt adatokból sejthetjük. A 2Krón 16,12 például a bálványimádó Aszá király számos bűnei közt azt a tényt is felrója, hogy a király betegségében nem átallott orvosokhoz fordulni, ahelyett, hogy az Úr segítségét kereste volna. Ez a helyzet, ez a megítélés majd csak a hellenisztikus korra változik meg, amikor Jesua ben Sira (azaz: Sirák fia) könyvében már valami merőben új hang szólal meg: "Tiszteld az orvost, mert jó szolgálatot tesz, meg hát az orvos is Isten teremtménye. A gyógyulás úgy jön a Mindenhatótól, mint az ajándék, amelyet a királytól kapsz. Tudása miatt az orvos emelt fővel járhat, még a hatalmasok körében is megcsodálják. " (Sir 38,1—3) Ez már sokkal inkább emlékeztet a mai helyzetre, arra a tiszteletre, amelyet a betegek tanúsítanak orvosaik iránt, ám e hang megjelenésére nem véletlenül kellett a Kr. e. II. száza-