Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Németh György: Születésszabályozás az ókorban

Eberthard Ruschenbusch (1991, 376) véleménye szerint az egykezes feltételezi a férfi szexuális önmegtartóztatását. Ez azonban meglehetősen aggályos elképzelés, mivel egyrészt a férj számára a prostituáltak és a rabszolganők „szolgáltatásainak" igénybe vételén túl ott volt még a homoszexualitás, sőt a zoophilia lehetősége is, így nem kellett különösebben megtartóztatnia magát még abban az esetben sem, ha történetesen nem hált a feleségével, másrészt az együtthálásnak voltak a görögök által is ismert olyan módozatai, amelyek nem vezettek teherbe eséshez. A leghíresebb eset Peisistratos nevéhez fűződik, aki feleségül vette az Alkmeónida Megaklés lányát, Koisyrát, ám Hérodotos (1, 61, 1) szerint „nem a szokásos módon" (u kata nomon) élt házaséletet a fiatalasszonnyal, hogy ne szülessen tőle gyereke. Erre Peisistratosnak jó oka volt, mivel előző házasságaiból (sőt egyéb kapcsolataiból is) már felnőtt fiai voltak, akik mellé nem óhajtott újabb örököst, és különösen nem az örök rivális Alkmeónida nemzetségből. A „nem a szokásos módon" persze sokmindent jelenthetett, a legtöbb fordító és történész így Peisistratost nem egyszerűen újsütetű szövetségeseit, az Alkmeónidákat kijátszó politikai csalónak, hanem a fiatal felesége ártatlanságát kihasználó perverz férjnek festette le. Könnyen lehet azonban, hogy nem erről szól a történet. Az u kata nomon ugyanis azt is jelentheti, hogy „nem a törvény szerint" (nomos törvény, szokás), márpedig Peisistratos korában érvényben volt Solón törvénye, hogy a férjnek havonta legalább háromszor együtt kellett hálnia feleségével, ellenkező esetben, különösen, ha örökösnőről volt szó, felbontották a házasságot (Plutarchos: Solón 20). Az Athéni állam (AP 15, 1) értesülése szerint Peisistratos egyáltalán nem élt házaséletet Koisyrával, így — mint láttuk —, nem teljesítette a törvényes előírást, vagyis nem „a törvény szerint" hált feleségével. Nem véletlen azonban, hogy Hérodotos kissé kétértelműén fogalmaz. Bár ebben az esetben az együtt nem hálás jelentette a törvénytelenséget, a görögök számára a másik értelmezés sem tűnt valószínűtlennek, hiszen a jelenséget maguk is ismerték. Erről tanúskodik az /trc/z//oc/7o.s'-papirusz, amely nagy valószínűséggel coitus interruptusról beszél (az interpretáció nagyban függ a vers utolsó sorának értelmezésétől). Mindennek alapján azonban úgy tűnik, hogy az egykézésnek a házasélettől való tartózkodás nem lehetett a legalkalmasabb és leggyakoribb módszere, minthogy a jogaiban megcsorbított feleség könnyen válással fenyegethette meg kötelességszegő urát. Arról már nem is beszélve, hogy hosszú távon maguk a férjek is nehezen tartották volna be az ilyesfajta családtervezést, különben nem járt volna sikerrel Aristophanes Lys is trafójának stratégiája, aki Athén és Spárta közt a békét azzal kényszerítette ki — sajnos csak a komédia színpadán —, hogy a háborúskodók asszonyai megvonták uruktól a szerelmet. Hésiodos mindenesetre nem tartja a több gyermeket sem feltétlenül rossznak, hiszen {Munkák és napok. 380): „ több gond jár velük, ám a vagyont több kéz gyarapítja. " (Trencsényi-Waldapfel I. fordítás) A gyereket ugyan Hésiodos a pais szóval fejezi ki, ami — hím- vagy nőnemű névelőtől függően — lehet fiú vagy lány, de az egyszülött {munogenés) jelzőből és abból, hogy az egyetlen gyerektől növekszik a vagyon, arra következtethetünk, hogy a költő nem általában gyerekre, hanem fiúgyermekre gondolt, mivel véleménye szerint csak a férfiak végeztek vagyont gyarapító mezőgazdasági munkát, míg a nők feladata a háztartás volt, vagyis a megszerzett vagyon helyes felhasználása. Az is a fiúgyermek mellett szól, hogy ő hagyha-