Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Kiss László: Az 1865-ös pozsonyi Kórházi Szemle — a magyarországi kórházügy első folyóirata

Gotthardt fontosnak tartotta a hosszabb ideig, kitartóan végzett „élesítést kísérletet". Megemlítette, hogy a bécsi közkórházban egy 36 éves légmetszett nőt háromnegyed órás, egy hétéves fiút tíz perces mesterséges légzéssel sikerült visszahozni a tetszhalott állapotból. A szövegből nem derül ki, hogy Gotthardt műtőként vagy asszisztensként észlelte-e az említett két esetet. Saját, halálos kimenetelű esete ellenére optimista a „gőgmetszési műtét" jövőjét illetőleg, mivel „ újabb időben a légcsőmetszés, több sikerdús esetek következtében, a gyermekek álhártyás és roncsoló toroklobjánál (Angina cruposa et diphteritica) mint élet mentő műtét, ismételve ajánltatott és vitett véghez" (23. old.). Gotthardt kazuisztikájára levéllel reagált Fischer V. Károly. A Kórházi Szemle 96—98. oldalain közzétett Nyílt /eve/e-ben a pesti és bécsi közkórházakban, a „paizsmirigydag "-ga\ szerzett tapasztalataira hivatkozik: az általa látott esetekben három alkalommal légcsőmetszésre is sor került. Véleménye szerint Gotthardt azon állítása, hogy a pajzsmirigy daganat ritkán okoz fulladásos halált, csak a „nyirkes s talán rákos" golyvára igaz, de a „tömlős golyvára" nem. Egyetért viszont a pozsonyi sebésszel abban, hogy a fulladás veszélye általában akkor lép fel, ha az alapbajhoz „takhártyahurittot (Katarrh) szerez magának a beteg" (96. old.). Gotthardt műtétéről úgy vélekedik, hogy az „tökéletesen lege artis történt" s a sikertelenség okának megítélésében is egyetért a kazuisztika szerzőjével: a szűkület helye túl mélyen feküdt s ezért nem lehetett azt gégecsővel elérni. Úgy véli azonban, hogy ilyen esetben érdemes követni Weinlechner példáját, aki 1860-ban Schuh professzor bécsi klinikáján úgy segített magán s betegén, hogy „ruganyos angol húgycsapot (elast. engl. Katherer) vezetett a légcső mélyébe" (97. old.). Gotthardt kazuiszukáját több oknál fogva emelhetjük ki a Kórházi Szemle dolgozatai közül: — valószínű a benne leírt műtét volt az első dokumentált légcsőmetszés Pozsonyban és a mai Szlovákia területén (Kiss, 2000, p. 495). Pesten hat évvel korábban, Balassa János (1814—1866) végzett tracheotómiát gégevizenyő miatt (Balassa, 1858), -— úgyszintén valószínű, hogy ez volt az első, dokumentált újraélesztési kísérlet korszerű, modern módszer, a mesterséges légzés alkalmazásával, — az ismertetett kazuisztika bizonyítéka annak, hogy a közeli Bécsben Carl Rokitansky professzor által magas szinten képviselt kórbonctani szemlélet Pozsonyban is követőkre talált. Gotthardt nemcsak boncolt, de már használta a górcsövet is. A kórszövettani szemlélet térhódítására utal az a tény is, hogy a Kórházi Szemle második, már Orvosi Szemle címen megjelenő évfolyamának munkatársai közt ott található a pozsonyi születésű Lang Gusztáv (1839— 1869), a kórszövettan első magyar magántanára (Hőgyes, 1896, p. 212). Az 1835-ben született Gotthardt Károly 1858-ban Bécsben szerzett orvosi oklevelet. Valószínűleg pozsonyi kinevezéséig, 1864-ig, a bécsi sebészeten Schuh (1805—1865) mellett is dolgozott. Sokoldalú, jól képzett sebész lehetett, aki nemcsak a szikét forgatta ügyesen, de használta az akkoriban polgárjogot nyerő új kórisméző módszereket (perkuszió, auszkultáció), sőt már kórszövettannal is foglalkozott. Képességeit nemcsak a fentebb ismertetett kazuisztika dokumentálja, hanem A bőralatti befecskendezések (239—248. old.) és az Adatok a csontbántalmak kórtanához (354—359, 387—388) c, ugyancsak a Kórházi Szemlében megjelent dolgozatai is. Bizonyára e dolgozatoknak is köszönhetően választja meg őt — Déván Károly és ifj. Zlamál Vilmos mellett — a Budapesti Királyi Orvosegylet 1865-ben „belhoni levelező taggá" (Gyógyászat, 1865, p. 893). Az igen rövid életű Kórházi Szemle mellett szerkesztette a pozsonyi orvosok és természetvizsgálók évkönyveit is (Verhandlungen des Vereines fúr