Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)
KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Kiss László: Az 1865-ös pozsonyi Kórházi Szemle — a magyarországi kórházügy első folyóirata
látogató felesége majd a leánya is megbetegedett. Még szembeötlöbb Tauscher szerint a következő fertőzési lánc: egy, a hagymázból felgyógyult ápoló az „őrült osztályba" rendeltetett át, s alig néhány napi szolgálata után három őrült s egy további ápoló betegedett meg — „kikhez" — következtet Tauscher — „ellévén minden hagymázasokkal való közlekedéstől zárva, más úton a ragály nem férhetett" (103. old.). A tapasztaltak alapján a másodorvos úgy véli, hogy „a küteghagymáz ragálya nem légnemű, s több ideig megtartja fertőzési képességét" (\03. o\á.). Tauscher 54 küteghagymázas betegéből 12 hunyt el, ez 22,2 százalékos letalitást jelent, ami az antibiotikumok használata előtti korszak 15—20 százalékos halálozásától alig rosszabb. Valószínű, hogy valamennyi tetem boncolásra került. A legérdekesebb bonclelet Tauscher szerint a vesékben található, melyek nagyobbak, vérdúsak s „minden tünet a Bright-kór első fókára mutat" (110. old.). Ez Tauscher szerint azért „nevezetes... mert egy esetben sem találtam jehérnyét a húgyban " (111. old.). A korabeli felfogás szerint viszont a Bright-kór fehérjevizeléssel és vizenyővel járó vesebaj volt. Nincs utalás Tauscher szövegében szövettani leletre, pedig a kórháznak ekkor már volt mikroszkópja, amint az a rövidesen ismertetésre kerülő Gotthardt-kazuiszlikából kiderül. Értékelve a másodorvos dolgozatát, elmondható, hogy a pozsonyi közkórház belgyógyászatán már működése kezdetén meg voltak a feltételek ahhoz, hogy az ott szerzett „kórodai okszerű tapasztalatok" a Kórházi Szemle hasábjaira kerülve számottevően hozzájáruljanak a Poór által szorgalmazott „tudományi és irodalmi önállóság" eléréséhez. Hasonló mondható el a ritkább bajok megfigyelésével kapcsolatban is. Az ezekkel foglalkozó dolgozatok prototípusának a sebészfőorvos, Gotthardt Károly írása tekinthető, mely a lap 1. számában, annak 15—23. oldalán jelent meg az alábbi címmel: Paizsmirigydaganat mint megfulladásnak oka. Eredménynélküli légcsőmetszés. — Bonclelet. Tudva van, kezdi esetleírását Gotthardt: a golyva gyakran nehézlégzést okoz, de hogy „a halált léghiány következtében tettleg előidézte volna" — a legnagyobb ritkaság. Betege, egy 32 éves izmos napszámos 1864. dec. 11-én nagyfokú nehézlégzés miatt került a „sebészi" osztályra. Néhány éve van panaszmentes golyvája. Tíz nap óta fullad. A felvételkor arca, ajkai kékesvörösek. A pajzsmirigynek megfelelő helyen „lúdtojás nagyságú gömbölyűded dag... lefelé a szegcsont mögé... két oldalt a fejbiczentők mögé húzódva... s ezek alatt tapintható... állománya majd nem porczkeménységű". A daganat nyomásra nem fáj, oldalt csak „kevéssé mozdítható". Láz nincs, érverés 84. „A légzés igen gyors, hangosan hortyogó és rekedt ziháló... a mellkas erőltetve emelkedett, s nyakizmok mereven feszülve". Gotthardt ujjával megvizsgálta a száj- s garatüreget is, „hangrésvizenyöt" vagy lobos tünetet a nyálkahártyán nem talált. Ezek hiányában s mivel a dag terjedelme nem volt arányban a nehézlégzés súlyosságával, a sebész „ a gőgben ülő erőművi akadályt" tételez fel (16. old.). A következő rövid bekezdést azért érdemes idézni, mert arról tanúskodik, hogy a pozsonyi Országos Közkórház orvosai már 1864 őszén — elméletileg — felkészülve voltak a Czermak élettantanár által Pesten 1858-ban bemutatott vizsgálómódszer klinikai alkalmazására. Gotthardt ugyanis ezt írta: „Sajnos, hogy a gőgtükörreli vizsgálat lehetetlen volt, gőgtükrök és világítási eszközöknek hiányában, előidézve a műszerkészítő hanyagsága által" (16. old.). A vizsgálat után a sebész tüneti kezelést rendelt: hideg borogatást a nyakra, „belsőleg" jódkálium oldatot. Másnap reggel a beteget „ beesett kékülő arczczal találtam, a légzésnél a mellkas és nyak minden izmai működtek". Látva a fuldokló beteget, Gotthardt az azonnali